További 45 sebességmérő lesz kihelyezve Budapesten

2023.08.14. 11:51

Negyvenöt sebességmérésre eszközt bérelt a főváros, amelyek még augusztusban elkezdenek kihelyezni. A traffipaxok kihelyezését a rendőrség egyedileg bírálja el - tudta meg a 24.hu.

A rnedőrség arról írt a portálnak, hogy a felmerülő igények jóváhagyásáról az ORFK a háttér informatikai rendszer terhelhetőségét figyelembe véve dönt.

Korábban mi is megírtuk, hogy a II. kerület önerőből már kihelyezett hét sebességmérőt. A rendőrségnek viszont nincs tudomása arról, hogy más kerületek hasonló tervvel készülnek-e.

Karácsony Gergely már 2020-ban arról beszélt, hogy hosszútávú céljai között szerepel, hogy nullára csökkentse a halálos balesetek számát a fővárosban. Viszont jelentős érdemi változás csak az idén februárban történt halálos baleset után történt, amikor egy ittas olasz autós halálra gázolt egy, a villamosmegállóban várakozó fiatal nőt.

Ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester hamar bejelentette, hogy egyeztetéseket kezd Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal a főváros biztonságosabbá tételéért. Az elmúlt hónapokban az ehhez szükséges stratégia kidolgozása zajlott, melyet június 28-án el is fogadott a Fővárosi közgyűlés. A tervezet célja, hogy „2030-ig 50 százalékkal, 2050-re pedig nullára csökkenjen a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma a fővárosban.” Most pedig ez a stratégia lépett át elméleti síkról gyakorlati megvalósításba.

Viszont azóta történt még egy halálos baleset az Árpád hídon június végén, ami tovább erősítette a sebességmérő eszközök telepítésével kapcsolatos terveket. A rendőrség pedig egyre gyakrabban kedzett el traffipaxozni azóta, Lázár János pedig kijelentette, hogy megkezdték a KRESZ felülvizsgálatát.

A mostanában kitelepülő sebességmérők fix telepítésű kamerák lesznek. A főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya azt írta a 24.hu-nak, hogy a kamerák telepítési helyszíneinek előkészítése folyamatban van, az első kamerák felszerelésére még augusztus folyamán sor kerül.

Ugyanakkor a korábbi 300 sebességmérő kihelyezéséről elmondták, hogy ez a hír tévesen futott körbe a sajtón, ugyanis 100 kamera és 200 edukációs sebességmérő – ami kijelzi a sebességed, de nem büntet meg pénzbírsággal – kihelyezése a cél.