• Nem lehetetlen, hogy a Volkswagen Golf R-ből is legyen Clubsport kiadás
  • A gyártó globális szóvivője szerint, mérnökeik már tervezik is az erősebb modellt
  • A döntést a Volkswagen igazgatótanácsa hozza, hogy az autó tényleg elkészüljön, vagy sem

Alig pár napja leplezték le az eddigi legerősebb Golf GTI-t, a Clubsportot. Az elsőkerekes, 300 lóerős hothatch miatt sokakat egyből az érdekelte, hogy lesz-e még erősebb Golf ennél. A Road&Track készített is egy interjút Martin Hubebal, a Volkswagen globális szóvivőjével, aki elhintette, hogy cégen belül dolgoznak a Golf R Clubsport megalkotásán.

Kiderült, hogy a VW mérnökei már dolgoznak egy nagyon erős autón, aminek alapját a Mk. 8-as Golf R (és Audi S3) platformja, és a kétezres EA888-as motor adja. Vagyis tényleg készül egy erősebb Golf R, amit Hube egyik mondata is alátámaszt: „Lesz egy összkerekes, pályaorientáltabb változatunk a széria Golf R mellett.”

Viszont a Golf R Clubsport tervezés nem jelenti azt, hogy gyártásba is kerül. Hube is hangsúlyozta, hogy minden a Volkswagen igazgatótanácsának tagjain múlik, de ő nagyon reméli, hogy meg lehet őket győzni, hogy támogassák a projektet.

Sorozatgyártott modellek között továbbra is a sima Golf R a legerősebb a maga 320 lóerejével, viszont van egy limitált szériás R, a Golf R 333 Limited Edition, ami 333 lóerős. Ebből viszont csak 333 darabot készítettek, de ez is példa arra, hogy az R EA888-as motorját tovább lehet hergelni, vagyis nincs technikai akadály nincs, hogy legyen egy erősebb Golf modell.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor