Négy nap alatt annyi Jimnyt rendeltek, amit 3,5 év alatt tudnának legyártani

2025.02.04. 06:07

  • Az ötajtós Suzuki Jimny Nomade annyira népszerűnek bizonyult Japánban, hogy felfüggesztették a rendelés lehetőségét.
  • Mindössze négy nap alatt 50 ezer Jimny Nomade-ot rendeltek.
  • Az összes autó egyetlen indiai gyárban készül, Japánnak csupán havi 1200 példány jut.
  • A Suzukinál elnézést kértek és biztosították a leendő ügyfeleket, hogy keresik a megoldást a problémára.

Manapság több gyártó is küzd a piacon az eladásokkal, sokszor fordul elő, hogy nem vesznek annyit egyes típusokból, amennyire a márka előzetesen számított. Nem így a Suzuki: a közelmúltban tették elérhetővé az ötajtós Jimny Nomade-ot Japánban, amiért szinte megverekszenek a vásárlók.

Utóbbi költői túlzás, az azonban tény, hogy a Jimny Nomade olyan irreálisan népszerű lett, hogy fel kellett függeszteni a rendelések fogadását. Mindössze négy nap alatt annyi Jimnyt rendeltek, amit a japán gyártó csak három és fél év alatt tudna legyártani. Vagyis nem marketingfogásról van szó, hanem valós nehézségről.

Mindez nem azt jelenti, hogy egész Japán megőrült, és több millió Jimnyt rendeltek: összesen 50 ezer megrendelés érkezett. A probléma az, hogy a Jimny Nomade-ot kizárólag Indiában, Gurugramban gyártják, és Japán számára havonta mindössze 1200 autót készítenek.

A gyár Dél-Afrika, Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet számára is készít Jimnyket, így hamar érthetővé válik, hogy miért nem tudnak többet küldeni Japánba. A Suzuki egyébként közleményben köszönte meg az ügyfelek hatalmas lelkesedését, és ugyanitt elnézést is kértek a kellemetlenségért.

Az egyelőre nem világos, hogy mi lehet a megoldás a problémára, hiszen három és fél évet valószínűleg kevesen szeretnének várni az autójukra. A Suzukinál keresik a megoldást, és szeretnék minél előbb legyártani a megfelelő mennyiségű Jimnyt, sőt, a rendelés lehetőségét se szeretnék elvenni a többi potenciális ügyféltől. Határidő azonban egyelőre nincs.

Eközben a japánok lelkesedése érthető, hiszen a Jimny Nomade nagyszerű autónak tűnik. A kompakt terepjáró – az ötajtós is csak 3,89 méter hosszú – remekül boldogul keményebb terepen és városban is, elfér benne négy felnőtt, pompásan néz ki és még az ára is kedvező. Sőt, biztos van olyan is, akinek azért jön be, mert olyan, mint egy lekicsinyített Merci G osztály.

Forrás: Suzuki