Jaguar XK: az első kémfotók

2004.12.27. 13:01

Viszonylag későn, a bemutató előtt alig egy évvel fotózták le az új Jaguar sportkocsi egyik álcázott tesztpéldányát. A képekről ráadásul elég kevés derül ki a gyár álcázás-felelőseinek alapos munkája miatt. A sötétszürke műanyag fólián egyedül az autó arányai sejlenek át, de így is meg merjük kockáztatni, hogy az XK előnyére változik: a hosszabb tengelytáv és az alacsonyabban húzódó övvonal kívül harmonikusabbá, belül tágasabbá teszi a járművet. Az X150 kódjelű modell új formái alatt a megszokott műszaki megoldásokat találjuk majd. A sportos menetteljesítményekhez szükséges teljesítményt a Jaguar 4,2 literes V8-as motorjai szolgáltatják: az alapmodellben kb. 320 lóerős nyolchengeres dolgozik majd, az XK-R utódjában pedig ugyanennek a motornak a kb. 450 lóerős feltöltős változatát találjuk. A bemutatóra várhatóan még 2005-ben sort kerítenek, bár egyes pletykák szerint lehet némi csúszás, így az is elképzelhető hogy a bemutatót 2006 elejére halasztják.