Fiat 600: régi Seicento új néven

2005.06.28. 12:03

A Fiat sajátos módon ünnepli a legendás Fiat 600-as ötvenedik születésnapját: átkeresztelték a Fiat Seicentót (azaz a hatszázast) 600-asra, és néhány aprósággal próbálták feldobni a háromajtós városi kiskocsit. Emellett készítettek egy ünnepi sorozatot is Fiat 600 50th néven, amely drapp fényezést kapott egy hosszanti szürke csíkkal, és szürke belsőt drapp betétekkel, valamint Fiat feliratos első ülésekkel. A névváltoztatás örömére a legkisebb Fiat kapott még két krómozott díszcsíkot az orrára a koszorús Fiat embléma mellé, ahogy az az ős-600-ason is volt, meg egy 600-as számot a farára, és itt vége is a változtatások listájának. Az öregedő modell, amely még az 1991-ben bemutatott Cinquecento szerkezeti elemein alapul, 1998 óta készül, és a Panda megjelenése óta kivételesen alacsony ára ellenére is elég jelentéktelen a szerepe a Fiat eladásaiban, így az amúgy is anyagi gondokkal küszködő Fiat nem költhetett rá túl sokat.

Új Fiat 600 képgaléria

A régi 600-as, amely hozzánk leginkább a licenc alapján gyártott Zastava 750-esek formájában jutott el, a Fiat történetének egyik legfontosabb autója volt. Hátul elhelyezett 633 köbcentis négyhengeres vízhűtéses farmotorja 21,5 lóerős volt, így az 560 kilogramm tömegű autó elérhette a 95 km/h-s sebességet is, miközben akár négy nagyon jó embert is képes volt elszállítani, és az orrába még egy kevés csomag is befért. Egy átlagos család igényeinek megfelelt, és határozottan olcsó volt, így az olaszoknál, de később Európa más országaiban is igen sok fogyott belőle. Később érkező kisebb testvérével, az 500-assal együtt hamar Európa legnagyobb autógyárává tette a Fiatot. Feltétlenül említést érdemel még a 600-as ritka kisbusz-változata, a Multipla is, ahol a sofőr a csomagtartó helyére került, az utasoknak pedig hatalmas lábterű üléspadot készítettek hátul. Ráadásul a motor és az ülések közt még a csomagok számára is volt hely. A mai egyterűek távoli elődje elsősorban taxiként szolgált Olaszország nagyvárosaiban. A 600-as sorozat meglehetősen sokáig volt az olaszok kedvence: egészen 1972-ig gyártották.

Régi Fiat 600 képgaléria

Az átfésült Seicento valószínűleg nem lesz ilyen szerencsés: a hírek szerint már készül az igazi szellemi utód, amely apróbb lesz, praktikusabb, újra farmotoros, és olcsó megoldást nyújthat a zsúfolt nagyvárosok parkolási problémáira.