Megújuló Honda modellek

2005.09.01. 15:23

Az Accordon végrehajtott változtatások a szembetűnőbbek. A Honda nagykocsija áttervezett hűtőmaszkot és első lökhárítót kapott, ami pontosan arra elegendő, hogy a képekre nézve érezzük, itt valami nem stimmel. A korábbi változattal összehasonlítva aztán kiderül hogy mi okozta az érzést: a hűtőrácsot már nem keríti körbe egy vékony krómozott elem, csak felül és alul húzódik egy-egy fényes díszléc, viszont középen egy harmadik sávval osztották meg a rácsozatot. Így a hűtőmaszk mintegy összeköti a két kifelé szűkülő lámpatestet. Ahogy ilyenkor szokás, a lökhárító nyílásait és a ködlámpákat is átrendezték egy picit, az autó többi része azonban változatlan maradt. A belső teret is átdolgozzák, bár erről egyelőre semmiféle konkrétumot nem sikerült megtudnunk, ugyanakkor már most bejelentették, hogy egy új extra kerül az autóba: egy ACC elnevezésű sebességszabályzó szerkezet, amely a beállított érték mellett a követési távolságot is képes figyelembe venni.

Az S2000-esen szintén végeznek néhány módosítást 2006-ra, bár ezek jórésze nem különösebben látványos. Az egyik, hogy a 240 lóerős motor és a gázpedál közti kapcsoatot elektronika biztosítja, ami állítólag könnyebben vezethetővé teszi majd a hátsókerék-hajtású roadstert. Emellett a Honda tervezői egy új speedster-burkolatot is kifejlesztettek a típushoz. Ez az összehajtott vászontető fölé kerül, és a fejtámlák mögött áramvonalas púp van rajta, ahogy az egyes régi versenyautókon volt szokásos – a Honda sajtóközleménye szerint azért, hogy az S2000 még jobban hasonlíthasson egykori előképeire. Az átalakítások mellé néhány új szín – burgundi vörös és bermuda-kék – is jár, de valószínűleg ez is édeskevés azoknak, akik erősebb motorra, netán felfrissített formákra várnak.