Az Isuzuból is kiszállna a GM

2006.03.30. 10:43

Utolsó jelentősebb japán érdekeltségén is túlad az óriásvállalat. A General Motors a tavalyi év elején még három japán autógyártó meghatározó résztulajdonosa volt, de mára eladta Subaru-részvényeit a Toyotának , a Suzuki 20%-ából is megszabadult 17,4-től , és most az Isuzu 7,9%-os részvénycsomagján igyekszik túladni.

Az Isuzu a GM egyik legrégebbi japán kapcsolata. Még 1971-ben szereztek részesedést a cégben, és hosszú ideig közösen fejlesztettek személyautókat, míg az Isuzu az 1990-es évek elején ki nem szállt ebből az üzletágból. Később a japánok terepjárókat terveztek a GM számára – az Opel Frontera például eredetileg egy alig módosított Isuzu terepjáró volt –, de mára az Isuzu erről a piacról is kiszorult, így ma már eléggé laza a kapcsolat a két cég között. Az Isuzu jelenleg dízelmotorokat szállít a GM európai részlegének, a GM pedig Észak-Amerikában állít elő Isuzu-emblémás szabadidőautókat.

A GM birtokában levő Isuzu részvények értékét 320 millió dollárra becsülik a szakértők, de biztos vevő egyelőre még nincs. Az amerikai autógyártó óriás állítólag két japán pénzintézettel tárgyal. Az Isuzu annak ellenére, hogy Európából és Észak-Amerikából szinte teljesen eltűnt, a Távol-Keleten ma is az egyik legsikeresebb haszonjármű-gyártónak számít.