FuelVapor Alé: guruló repülőgép-kabin

2007.08.23. 13:05

Egy apró kanadai cég készítette a fotókon látható fura kis járművet, amely egyszerre villámgyors és takarékos.


Galéria - kattintson a képre

A FuelVapor Technologies szakemberei egy ősrégi ötletet valósítottak meg, ki tudja hanyadszor: igen áramvonalas, és kis homlokfelületű járművet építettek áttetsző buboréktetővel és egyszemélyes kabinnal. Az Alé csupán három keréken gördul, a hajtását pedig egy 1,5 literes, 180 lóerős motorra bízták. Az alacsony légellenállás, a kis tömeg és az erőteljes motor együttese fantasztikus képességeket eredményez: a háromkerekű 5 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, a végsebessége 225 km/h, ugyanakkor akár 2,6 liter benzinnel is megtehet 100 kilométert, ha óvatosan vezetik. Ráadásul a tervezők szerint három kereke ellenére is kellőképpen stabil: akár 1,7 G oldalgyorsulás is elérhető vele kanyarban. A fura szerzet jelenleg csupán három példányban létezik, de úgy tudjuk, 2012-től sorozatban szeretné gyártani a FuelVapor Technologies.

Az egyetlen kérdés, hogy akad-e elegendő vásárló, aki hajlandó kifizetni az árát, hiszen használati értéke igen csekély, és valószínűleg drágább lesz, mint a hasonlóan gyors és takarékos motorkerékpárok. Korábban már más cégek is próbálkoztak hasonló járművek forgalmazásával, de eddig egyetlen egy sem tudta sikerre vinni a látványos, de haszontalan koncepciót.