Egy kis lélektől egyetlen autó sem lett rosszabb
A Volkswagen kicsit olyan, mint egy anyahajó: a mérete és tömege viszi előre, de amikor végre elfordul más irányba, azt mindenki észreveszi. Például az új T-Roc-ban van valami élőbb, lazább hangulat, ami már régóta hiányzott a márkából.
Közzétéve:
2026. 04. 22. 05:58
Elég sokszor kiderült már, hogy a nagy autógyártók jóslatait nem érdemes készpénznek venni. Hiába áll mögöttük rengeteg adat és tapasztalat, a valóság gyakran teljesen más irányt vesz. A nagy ígéretek versenyében a Tesla persze külön kategória, de a Volkswagennél is akadt pár elképzelés, ami nem úgy sült el, ahogy tervezték. Ma már ugyan az elektromos piacon az élmezőnyben vannak, de a mindent felforgató forradalom elmaradt, a kommunikációjuk pedig jóval visszafogottabb lett a pár évvel ezelőttihez képest. Pontosabban mintha újra lenne élet az ID.-szérián túl.
Egy húzásuk viszont tényleg bejött. A T-Roc 2017-es bemutatóján még sokan csak legyintettek a jóslatra, hogy ez a modell majd szépen háttérbe szorítja a Golfot – hiszen akkor a hetes generáció szinte érinthetetlen volt. Aztán eltelt pár év, és a történet simán megfordult, és a T-Roc nemcsak felzárkózott, hanem el is húzott a Golf mellett, tavaly pedig már ez volt a legnépszerűbb VW és a legnagyobb példányszámban eladott SUV az európai piacon.
Már nem akar beleolvadni a tömegbe
Ezért is meglepő, mennyire más az új T-Roc. Megtehették volna azt, amit a Golffal, hogy az alapforma marad, csak finoman reszelnek rajta, és kész is a következő kör. Ez lett volna a logikus, hiszen a Volkswagen ritkán kockáztat, inkább – néhány kivételtől eltekintve – a kiszámítható evolúcióban hisz. Most viszont mintha valami elmozdult volna. Nem nagy lánggal, nem látványosan, inkább csak annyira, hogy feltűnjön: a VW nem feltétlenül akar mindig ugyanaz maradni.
Mintha visszakacsintanának arra az időre, amikor még nem óvatos gyártóként, hanem egy kicsit szerethetőbb, élőbb márkaként gondoltunk rájuk. Hogy ez melyik időszak, az persze szubjektív, de a 70-es és 80-as évek VW-jeiben volt valami nyersebb, lazább, kevésbé kiszámolt karakter, amiből az érzelmek nem voltak kilúgozva.
Persze nem mondom, hogy az új T-Roc olyan töltetet hoz, mint mondjuk egy olasz sportlimó vagy a szándékosan érzelmi húrokat pengető retróautók, de sokkal bátrabb és karakteresebb, mint eddig. Nagy szemekkel néz a világra, vannak rajta látványos részletek – mint a hátsó lámpák kialakítása vagy a világító embléma –, és közben tök jó színekben is elérhető. Az égszínkék, a lángvörös és a kanárisárga is mutatja, hogy van élet a fehér, fekete és szürke színeken túl. Vagyis ez már nem az eltűnünk a forgalomban VW-dizájn, inkább az a fajta, ami már nem akar mindenkinek ugyanazzal a nyakig begombolt egyenruhával megfelelni.
Ahhoz képest, hogy nem nagy, bőven van benne hely
Pedig a technikai alapban nincs semmi trükk, az új T-Roc is egy jól bevált építőkészleten csücsül. Aki szereti német szavakkal kínozni magát (mint én), azok kedvéért: ez a Modularer Querbaukasten Evo padlólemez. Ez a VW jolly jokere, hiszen a kompakt autótól a testes, hétüléses SUV-ig mindent lehet rá építeni. Bár a T-Roc mérete jelentősen nőtt (12 centivel hosszabb, a tengelytáv hárommal nagyobb), 4,37 méteres hosszával még mindig nem egy hegyomlás, amiben nyilván van tudatosság is: a cél nem az volt, hogy házon belüli konkurenciát teremtsenek a Tiguannak, sokkal inkább a Nissan Qashqaihoz vagy a Toyota C-HR-hez áll közel.
A T-Roc-ban az a trükk, hogy miközben méretben nem akar rátelepedni a nagyokra, tudásban már kis túlzással semmiben nem marad el tőlük. Megkapta a VW összes fegyverzetét, ott az IQ.Light mátrix LED-fényszóró, ami tűpontosan vágja ki a sötétséget, aztán elérhető Harman/Kardon-hifi a vájt fülűeknek, és persze az ülésmasszírozás vagy a head-up display is új elem.
Aki pedig ült mostanában VW-ben, annak ismerős lehet az érzés, hogy a márka két világ között mozog. Ott a digitális irány a nagy kijelzőkkel és a telefonos logikával, miközben a kormányon lévő fizikai gombokhoz még ragaszkodnak, mintha nem akarnák teljesen elengedni a régi világot. Az előző T-Rocban is gombok voltak, és ehhez most is ragaszkodnak, ami nem meglepő, ugyanis az érintésérzékeny felületek több VW-modell esetében is ellenállást váltottak ki. Közben van egy másik, fontos változás, ami a Passatból vagy az ID-kből már ismerős lehet: az automata váltó előválasztó karja felkerült a kormányoszlopra. Ezzel a középkonzolról gyakorlatilag eltűnt az évtizedekig természetes megoldás, amitől az egész belső egyszerre lett szellősebb és szokatlanabb. A kezelhetőség közben nem rossz, csak nagyon más, mint amit a korábbi T-Roc-ban tapasztalhattunk. A menürendszer igazából élhető, a funkciók könnyen megtalálhatók, és el kell ismerni, hogy vannak előnyei is: a klímamenüben például külön program van a szabad kilátásra, a lábak melegítésére vagy a gyors hűtésre. Mire kettőt pislogunk, már mehet is az Android Auto vagy az Apple CarPlay, és indítás után nem kell hosszú másodpercekig várni, mire az egyes funkciókat elérhetjük.
Viszont a VW által emlegetett szerethetőség odabent már nem annyira egyértelmű, mint kívülről nézve. Van egy-két vicces részlet, például az indukciós töltőn kis úszó emberkék virítanak (ne kérdezzétek, miért), de a digitális felületek és a letisztult formák inkább hűvösséget árasztanak, mint otthonosságot. Bár látszik az igyekezet – puhább anyagok a műszerfalon, hangulatvilágítás –, az összkép még mindig kicsit kimért, és maradtak benne megkérdőjelezhető megoldások. A műszerfal szövetborítása optikailag telitalálat, de a tisztán tartása bennem kérdőjeleket szül: nehezen látom magam előtt, ahogy a T-Roc tulajok hetente morzsaporszívózzák a szövetben megülő port. A vadonatúj, emelőlapos belső kilincs sem győzött meg teljesen, és bár nincsenek lapátkezeim, a támlaállításhoz így is meglepően kevés hely maradt a kezemnek.
A helykínálatról nehéz lenne rosszat mondani, pláne, hogy a T-Roc még mindig jóval rövidebb egy Tiguannál. Ahhoz képest, hogy mekkora helyet foglal az utcán, belül valahogy mégis kijön a matek, egy 190 centis vezető mögött egy ugyanekkora utas is simán elfér, és az ülések is tudják azt a kényelmet, ami miatt nem kell óránként megállni nyújtózkodni. Bocs, japánautó-imádók, de az átlag japánokhoz képest üléskomfortban egy másik világ.
A csomagtartó is hízott egy keveset, de a 445-ről 475 literre nőtt üreg még így sem egy végtelenített raktár, mint a Golf Variant barlangja, viszont a hétköznapi logisztikához több mint elég. A praktikum szerencsére maradt a régi, a mozgatható padló, a rögzítőfülek és a két oldalsó rekesz pont ott van, ahol az ember ösztönösen keresné, így nem kell attól tartani, hogy az első kanyar után egyetlen nagy, közös kupacból kell kivadászni a holminkat. Sőt, egy apró figyelmesség: még az egyik legsokoldalúbb autóban, a Skoda Octaviában is csak a jobbkezesekre szabták a csomagtér behúzóját, a T-Roc fedelében ehhez képest a balkezesekre gondolva bal oldalon is van egy kis bemélyedés.
Kézi váltó? Felejtsd el!
Az előző generációhoz képest több technikai alapvetés változott. Nincs már dízel, és nem is lesz, cserébe jön majd vadiúj full hibrid, illetve törölték a kézi váltót, így mostantól az összes T-Roc-ot hétfokozatú DSG-vel, lágy hibridként adják. Érdekes, hogy régebben a VW volt a downsizing fő szószólója, ehhez képest szépen lassan elbúcsúzunk a háromhengereseiktől, és ez alól a T-Roc sem kivétel. Az 1,5-ös, négyhengeres 115 vagy 150 lóerővel létezik, vagyis első nézésre nem éppen széles a paletta, de a gyakorlat azért mást mutat. A 150 lóerős kivitel tényleg jó cucc, nagyobb motorokat meghazudtolóan húz és roppant csendes, mondjuk fura, hogy teleszkóp helyett pálcika tartja a géptetőt. A hibridségtől érzésre ne várjunk sokat, inkább egy jól működő start-stop rendszer és a vitorlázó funkció a 48 voltos, 19 lóerős rásegítés eredménye. Fogyasztása városban 6,5–7,0 liter körül alakul, ami nyilván nem egy Toyota-hibrid szintje, de például országúton vagy autópályán brutálisan étvágytalan tud lenni, szóval ha teljesen őszinte lehetek, a dízel mint opció egy ekkora autó esetében nem is annyira hiányzik.
Persze ehhez kell a hengerlekapcsolás és a hetes DSG, utóbbit már ezerszer kiveséztük, és most is csak azt tudom mondani, hogy araszoláskor és parkoláskor kicsit bugdácsolós, de ha már mozgásban van az autó, akkor ügyesen és gyorsan kapcsolgat. Sőt, a kormányzáson és a futóművön is érezni, hogy nem ma kezdte a VW az ipart, jól megépített és precíz autó benyomását kelti a T-Roc, ebben a tekintetben a legjobbak között van, csupán a rekuperáció és az üzemi fék közötti váltást lehetne finomabbá tenni. Aki igazán érzékeny a rugózásra, az adaptív futóművet is kérhet, az R-Line szinten 336 500 forint a felára.
A pénz mindenhol nagy úr
A közhiedelem szerint a VW szeret öntudatosan árazni, de az utóbbi időben ez már nem ennyire egyértelmű. Vannak modelljeik, amiket kifejezetten a konkurencia alá lőttek be, például a Golf ma már egyáltalán nem számít kirívóan drágának, a Polóval meg a legolcsóbb új autók mezőnyébe is beverekedték magukat a Daciák és a dél-koreai minik közé. A T-Roc vadonatúj modellként persze más tészta, nem is vártuk, hogy a legolcsóbbak közé érkezzen, 11,3 millió forintos belépőjével inkább rímel a direkt konkurensek, például a Toyota C-HR árára.
Bár a szintek egyszerűsödtek (Life, Style és R-Line), az alapverziót is szépen megszórták, a sávtartó, a holttérfigyelő (ami kiszálláskor is szól, ha jönnek hátulról), a tolatókamera, a távolságtartó tempomat vagy a digitális műszerfal sem feláras. A nagy kérdés inkább az, hogy megér-e 1,2 milliós pluszt a 150 lóerős motor csak azért, hogy a 0–100-as sprint 10,6 helyett 8,9 másodperc legyen. A csak 150 lóval létező R-Line kivitel a maga 13,9 milliós árával már inkább az ínyencek pályája, itt az optikai tuning mellé sportfutómű és jóval gazdagabb felszereltség is bejátszik.
És hogy lesz-e olyan sikeres, mint az elődje? Ha azt nézzük, milyen irányba változott a T-Roc, simán benne van, hogy továbbra is leuralja a piacot, de az biztos, hogy szegény Golfnak, pontosabban a Variant kombinak nem lesz nyugodtabb élete. Én értem, ha valaki a divatosabb külső és a magasabb üléspozíció miatt a T-Roc-ra szavaz, főleg hogy van benne egy adag a régi VW-s magabiztosságból, amit most végre sikerült egy lazább, modernebb köntösbe csomagolni.
További cikkeink
