Gyári fotón a nyitott Nissan 370Z

2009.04.07. 14:59

Néhány nappal a hivatalos bemutató előtt kiszivárgott az 370Z Roadster egyik reklámfotója.

Ahogy a korábbi vázlatok alapján is sejthető volt, az új sportkocsi jellegzetes tetővonalának hiányát masszív domborulatokkal igyekeztek pótolni a tervezők a hátsó kerekek körül, így a Roadster sem tűnik kevésbé izgalmasnak, mint a csukott változat . Bár a képről nem derül ki egyértelműen, úgy tudjuk, a tervezők ezúttal is a vászontető mellett döntöttek. Ez ugyan több zajt kelt menet közben, viszont könnyebb, mint az összecsukható keménytető, így nem növeli tovább a Roadster tömegét, amely már így is meghaladja a kupéét a padlóba épített merevítések miatt. Az autó műszakilag nem különbözik a korábban bemutatott kupétól: a motorja ugyanaz a 335 lóerős, 3,7 literes V6-os, amelyhez hatsebességes manuális, vagy hétebességes automata váltó kapcsolódik.

Az új Z Roadster a New York Auto Show-n mutatkozik be a nagyközönségnek a hét második felében, és még az idén piacra dobja a Nissan Észak-Amerikában, azt viszont még nem tudjuk biztosan, hogy Európába is eljut-e, vagy csak 2010-ben ismerhetjük meg közelebbről.