Okostelefon negyvenezer forint alatt

2014.02.11. 06:12

Teljesen őrült, nagyon bátor, vagy csak okos vásárló, aki kínai honlapról rendel okostelefont. A garancia érvényesítése komplikált, de nem lehetetlen, a telefon nagyon erős, a memória mindenre elég, és alig 40 ezerért házhoz is szállítják. Kéne?

Fogalmam sincs, mi történt, a műtőben ébredtem. Az egyik pillanatban még csavartam a gázt a robogómon valahol Dél-Indiában, a másikban meg már húzták össze a szétnyílt bőrt a koponyámon. A telefonom és én engedelmeskedtünk a fizika törvényeinek. Hosszú repülés után alakult mozgási energiánk csont- és kijelzőtöréssé az aszfalton. Teljes felépülésem hosszú hónapokig tartott, a Samsung csak egy egyszerű szervizlátogatásra szorult. India érdekes hely: a magánkórház által a kezelés végén kiállított számlán fele akkora összeg szerepelt, mint amennyiért megjavították a Samsungot. Pedig még az intenzíven is voltam.

Évekkel ezelőtt jelentős összeget áldoztam okostelefonra, de az ár nem volt arányban a minőséggel. Váratlan újraindulások, és egyszer a belső memória jelentős részének köddé válása árnyékolta be kapcsolatunkat. A drága kijelzőcsere volt az utolsó csepp a pohárban. Egyértelművé vált, hogy más irányt kell választanom. A kinti és itteni boltokban láttam néhány ismeretlen márkájú okostelefont – kijelzőcsere árban –, ezért elkezdtem kutatni az interneten. Egyenes út vezetett a kínai online boltokig, ahol a választék óriási, az árak viszont nevetségesen alacsonyak az európai szemnek. Néhány nap böngészés után találtam rá a korábban soha nem hallott márkájú Jiayu G3S telfonra. 170 dollárt kértek érte.

Kik ők?

Baoji Jiayuyutong Electronic Co., Ltd gyára 2009-ben nyitotta meg kapuit. A cég büszkén hirdeti, hogy náluk külön kutató-fejlesztő részleg és laboratórium is helyet kapott a 3200 négyzetméteres üzemben. Általában a kínai telefongyártók csak bérlik a gyárat – néha szériánként másikat –, ahol a saját fejlesztésű termékeik készülnek. A Jiayu nem ezt az utat járja, talán emiatt tud jobb minőséget szolgáltatni. 400 munkatárs dolgozik a tíz termékvonalon, piacra került a G4 és G5 telefon is, valamint gőzerővel folyik a fejlesztés.

Három kattintás után jött az sms: 37740 forint cserélt gazdát, a telefon pedig elindult Magyarországra. Nagyjából két hét múlva csöngetett a postás. A nagy dobozban kisebb, bizalomgerjesztő doboz lapult gondosan csomagolva. A G3S fizikai felépítése szokatlanul masszív, nem zörög. A hátlap műanyag, de a készülék kerete fém. A gombok sem lötyögnek, határozottan működnek. Kecsesnek nem mondható, mert érezhetően vastagabb, mint a többi 4,5 colos mai telefon. Tömege 160 gramm, annyit nyom, mint két pakli kártya. Szokni kell a méreteit, de valami azt súgja, nem lehet kinyírni pusztán azzal, hogy a farzsebben hagyva véletlenül ráülünk. 

A gyárban figyeltek rá, hogy már az első indításkor angol nyelven köszöntsön a telefon. A SIM behelyezése és adatszinkronizálás után máris használható, és azonnal átállítható akár magyar nyelvre is, mivel ezt is tudja a Jiayu. Akárcsak a kínai webshopokban kínált hasonló, teljesen ismeretlen telefonok is.

A márka mostani kínálatában középkategóriásnak számító G3S-en közönséges 4.2-es Android operációs rendszer van. A processzor négymagos, 1,5 GHz-en működő MTK6589T, ha ez mond valakinek valamit. Talán fontosabb, hogy az olcsóbb okostelefonoknál folyamatos gondokat okozó RAM-ból nem a szokásos 512 Mb, hanem 1 gigabájt áll rendelkezésre. Ehhez társul 4 Gb belső tárhely a programok számára, de ez MicroSd kártyával tovább bővíthető. A kijelző 4,5 colos, vagyis még éppen kényelmesen használható egy kézzel. Az 1280x720 felbontású IPS-kijelzőn már nem lehet különálló pixeleket látni. Erre mondják máshol, hogy retina display. A Jiayu hátsó kamerája 8 megapixeles, az előlapi kamera 2 megapixeles, vagyis bőven megfelel videotelefonálásra.

Sokan foglalkoznak mélyrehatóan a mobiltelfon-kamerák teljesítményével, de szerintem csodát ne várjunk ezektől, fix optikás megoldásoktól. 

A Jiayu ennek figyelembe vételével, nappali fényben egészen jó képeket készít, de az esti prodoktuma már kevésbé szép. Ahová nem világít el a villanófény, ott zajos fekete lesz a kép. Közel HD-felbontásban lehet videózni a G3S-sel, de a képminőség ezúttal is folyamatosan romlik, ha kevés a fény. A természetes napfény ez esetben is javít az eredményen, ilyenkor tűrhetőek a videók.

Az elvárható GPS, wifi, és Bluetooth szintén befért a vaskos telefonba, és giroszkópot, sőt, az európai átlagnak megfelelően gyorsulásmérőt is kapunk. Nálunk még egyáltalán nem általános, de Kínában talán már el sem lehetne adni olyan új telefont, amely nem két SIM-kártyát fogad. Őrület, hogy ebben az olcsó készülékben egyszerre mindkét kártya aktív lehet. Kis kellemetlenség, hogy a memóriakártya foglalata is itt van, vagyis szét kell pattintani a telefont a cseréhez. Persze ez sem olyan nagy gond, ha valaki egyből 32 gigás kártyát tesz be. Azt is megkapja kemény 24 dollárért a Tiny-n. Az FM rádió csak fülhallgató használatával működik, a vezeték az antenna. A rádióadást akár fel is vehetjük, viszont különös módon az RDS funkciót nem ismeri a telefon, így az állomásneveket nem látjuk.

A szokatlanul robusztus G3S ütőkártyája az akkumulátor. A brutális hardver miatt szükség is van a 2750 mAh kapacitásra, viszont így intenzív használat estén is elég két naponta töltőre dugni a telefont. Ha tényleg csak beszélgetek rajta, és nem nyomkodom folyamatosan, simán nyerek még egy napot, de láttam már hat-tíz napos üzemidőről készült kijelzőfotókat is. Azért az kicsit hihetetlenül hangzik.

Mivel a telefonom gyorsabb és erősebb, mint a számítógépem, az aktív használat nálam azt jelenti, hogy netezésre, levelezésre, illetve újságolvasáshoz majdnem mindig az előbbit veszem elő. Így napi 4-5 órát biztosan kézben van a Jiayu, melyet pár hónapja már csak 3000 mAh-ás akksival lehet rendelni.

A retina csak parasztvakítás?

IPS kijelző: Az In-Plane Switching (síkban kapcsoló) kijelzőket 1996-ban fejlesztette ki a Hitatchi. Mostanra lett annyira olcsó és kiforrott a technológia, hogy tömegesen elterjedjenek. A korábbi TFT kijelzőkkel ellentétben az IPS panel folyadékkristályai nem fordulnak el működés közben, hanem síkjukat megtartva, nagyobb felületen aktiválják a színmegjelenítést. Ennek köszönhetően szinte 180 fokos betekintési szög, nagyobb kontraszt, valósághű színek és gyors reakcióidő jellemzi az IPS kijelzőket.

Retina kijelző:Az Apple marketingesei által kitalált gyűjtőnév a nagy pixelsűrűségű kijelzőkre. A definicó szerint ha normál használati távolságból nem látunk különálló pixeleket, akkor az Retina display. Telefonok esetében 326 ppi (pixel per inch) a megfelelési határvonal, amit a Jiayu is teljesít. Tableteknél 264 ppi, laptopok esetében 220 ppi a retinaság belépő szintje.

Kínában nem módosítottak sokat az alap Jellybean rendszeren (ez a 4.2-es Android másik neve), a testreszabás örömét meghagyták a felhasználóknak. Alapvetően a kínai piacra készül a telefon, ezért kapunk négy-öt - számunkra teljesen felesleges – előre telepített szoftvert. A kandzsikkal operáló képmegosztó, barátság-karbantartó és rózsaszín-szíveket-flatuláló-cuki-kerékpáros-macska emotikon használó alkalmazásokat nyugodt szívvel kukázhatjuk.

Az egyetlen alkalmazás, ami fent maradt a telefonon, az a Jiayu skin gyűjtemény. Az európai gyomornak talán egyedül a Samsung Galaxy téma nem emészthetetlen, a többihez vagy négyévesnek kell lenni, vagy tudatmódosító szereket kell fogyasztani. Világszerte lelkes közösség verbuválódott a Jiayu G3S köré és már magyar felhasználókkal is lehet találkozni. Segítségükkel kedvünkre cserélgethetjük akár az operációs rendszert is. Igen, a készülék rootolva érkezik, vagyis eleve rendszergazda jogokkal rendelkezünk, ezért bármit törölhetünk és bármit telepíthetünk, ha nem félünk, hogy esetleg elrontjuk a telefont.

A spanyol Jiayu-kereskedő olyan komolyan vette a feladatát, hogy íratott egy támogató szoftvert, ami ingyenesen letölthető a Google play-ről. Segítségével Android felületen keresztül tölthetjük le a nekünk tetsző rendszerfájlokat, illesztőprogramokat. A neves gyártók sokkal többet masszírozták az Androidot, hogy készülékeikben a lehető legtöbbet tudják kihozni a hardver-szoftver házasságból. A Jiayu nem kínál szemmozgáskövető alkalmazást, nem lehet videójelet levenni a fülhallgatókimenetről, viszont stabilan és megbízhatóan teszi a dolgát.

Élvezettel figyelem a rom-huszárok tevékenységét a fórumokon, de a gyári szoftverrel is akadozásmentesen működik a telefon. A legnagyobb teljesítményigényű játékok (RR3, Dead Trigger 2, Deer Hunter, D-Day és társai) is gördülékenyen futnak rajta. Néhány Jiayu tulajdonos panaszkodott a GPS-vétel gyengeségére. Megfelelő alkalmazások telepítésével orvosolható a probléma. Ha mégsem, az interneten található részletes leírás alapján lehet módosítani a GPS-antennát a telefon szétszerelése nélkül.

A közhiedelemmel ellentétben ehhez a telefonhoz is jár egy év garancia, csakhogy sokkal nehezebben érvényesíthető, mint ha itt vettük volna Magyarországon. Ha elromlik, saját költségünkön kell visszküldenünk Hong Kongba, ahol elvileg megjavítják és visszaküldik. Légipostai küldeményként feladva körülbelül négyezer forintba kerül ez nekünk, de nagyobb gond, hogy hetekbe telhet, míg visszakapjuk. Ekkor érdemes előkeresni a vásárlásakor kapott utalási értesítőt és az ott szereplő összeg láttán csak legyinteni az egészre: Ilyen olcsón vásárolt telefonnál belefér a bonyolultabb ügymenet.

Amiben nem kell olajat cserélni, vagy kettőnél kevesebb lába van, nálunk a családban legfeljebb ridegtartást érdemel. A Jiayu-t egy kijelzőfólián kívül semmi sem védi a mindennapok viszontagságaitól. Sokszor aprópénz, vagy kocsikulcs mellett utazik a zsebemben, kislányom kezei közül is számtalanszor hullott már a földre az eddig eltelt nyolc hónap alatt. Az utolsó nagy zakózása a konyhában történt, ekkor szerezte első látható sérülését. A járólapra érkezéskor betört a kamera üvege. Elhamarkodottan cselekedtem és megrendeltem Kínából a komplett hátlapi kamerát 20 dollárért.

Hiba volt, mert később találtam külön üveget is, kettőért. Azt is ingyenesen ideszállították. Ha később gyengélkedne az akkumulátor, 13 dollárért rendelhetünk újat. A kijelző pótlása sem fenyeget anyagi csőddel: 49 dollár az ára. A Jiayuhoz küldenek egy csúnyácska szilikon tokot és egy kijelzővédő fóliát. A fólia nagyon tartós, hónapok alatt csak pár apró karc van rajta, a sarkainál sem engedte el a kijelzőt. 

Mit adnak itthon ennyiért?

Milyen kártyafüggetlen telefont tudunk vásárolni a Jiayu árából Magyarországon? Az online boltok kínálatában válogatva az alábbi készülékekre futná a pénzünkből:

Samsung Galaxy S DUOS (4”-os, TFT kijelző, 1 GHz-es processzor, 768 MB RAM, 1500 mAh-ás akkumulátor)

Nokia Lumia 710 (3,7”-os, TFT kijelző, 1,4 GHz-es processzor, 512 MB RAM, 1300 mAh-ás akkumulátor)

LG E460 Optimus L5II (4”-os, IPS kijelző, 1 GHz-es processzor, 512 MB RAM, 1700 mAh-ás akkumulátor)

Néhány kevésbé ismert, de a kereskedelmi forgalomban kapható okostelefon:

Media-Tech Imperius (4,5”-os, TFT kijelző, 1 GHz-es, kétmgos processzor, 512 MB RAM, 2000 mAh-ás akkumulátor)

Prestigio MultiPhone (4”-os, TFT kijelző, 1,2 GHz-es, kétmagos processzor, 512 MB RAM, 2500 mAh-ás akkumulátor)

MyAudio Phone Series 4 (4”-os, IPS kijelző, 1,2 GHz-es, négymagos processzor, 512 MB RAM, 1300 mAh-ás akkumulátor)

Ha a másik irányból próbáljuk összehasonlítani az árakat, vagyis, hogy mennyibe kerül itthon a Jiayuhoz hasonló felépítésű telefon, nincs egyszerű dolgunk, mert nehéz közvetlen vetélytársat találni. Annyi azért elmondható, hogy az árának duplájáért sincs hasonló tudású készülék az internetes adatbázisokban.

A konkurens telefonok magyarországi alkatrészárai is jelentősen magasabbak. A Samsung aktuális modelljeinél a kijelzőpótlás negyven-ötvenezer forintos kiadás. Az gyári akkumulátorok hatezer forintnál olcsóbban nem rendelhetők, a postaköltség természetesen rárakódik erre az összegre. Az Iphone, HTC, Nokia tulajdonosok is dupla javítási költséggel számolhatnak, mint a Jiayu esetében.

Tíz dollárért meglepően jó minőségű headsetet kínál a Jiayu. Felcsillant a szemem, ahogy megláttam a „wooden” szót a leírásban, ezért rendeltem egy ilyet is. Kellemes tapintású szilikonkábel vezet a valóban fából készült fülhallgatókig, végre valami, ami nem esik ki a fülemből, és a hangminősége is megfelelő. Nyolc dollárba kerül az autós tartó, a szivargyújtó-töltők két dollártól indulnak. Nem folytatom, talán már ezt sem hiszik el.

Az első néhány hónap eseménytelenül telt a neten rendelt Jiayu G3S-sel. Negyvenezer forintos árkategóriában nincs versenytársa a Magyarországon forgalmazott, kártyafüggetlen mobiltelefonok között. A kíméletlen használat miatt itt-ott lejött a festék a fémkeretről, a hátlap megkarcolódott, de még mindig ugyanúgy működik, mint az elején. Ha mégis elromlik, rendelek hozzá alkatrészt, megnézek néhány oktatóvideót, és megcsinálom magam. Az együtt töltött boldog napok hatására már a tabletem is kimondhatatlan nevű, nevetséges árú, kínai termék. Azt már vissza kellett küldenem Hong Kongba garanciális javítás miatt. Valami nem stimmelt a kijelzőjével. Már odaért, a gyár már dolgozik a megoldáson, de kis türelmet kértek. Éppen beköszöntött a kínai újév.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.