Egymilliós motorhiba az 1,2 milliós Toyotán

2017.10.13. 06:08 Módosítva: 2017.10.13. 07:41

A Csonti Car autókereskedés hirdetései nagyon viccesek, ezért négy éve már írtunk is a cégről. Élénk narancssárga színnel különböztetik meg magukat a többiektől, és a szlogen is egyszerű mint a fakocka: a legjobb ár. Ebben a kereskedésben vásárolt tavaly nyáron egy 2005-ös Toyota Corolla Versót olvasónk, Boglárka, aki azóta elég ritkán nevet, mert az autón napokkal az átvétel után súlyos hibák jelentkeztek. Zoltán, a cég tulajdonosa szerint a kereskedés ártatlan, és ha jó hírnevükön csorba esik e cikk miatt, jogi útra tereli az ügyet.

Két hete kivételesen bosszantó telefonhívást kapott Zoltán, a Csonti Car Kft. tulajdonosa, aki épp aznap utazott külföldre, és már nagyon sietett. Olvasónk, Boglárka az ő budapesti kereskedésében vásárolt tavaly egy Toyota Corolla Versót, és mivel az autó szinte azonnal tönkrement, máig körülbelül 1 milliót költött a javítására. Hát ezért kerestem meg a céget. 

Bárhonnan vizsgálom az ügyet, Boglárka drámájának egyetlen biztosan pozitív hozadéka az lehet, ha sokan megismerik a részleteit, majd amikor használt autót vásárolnak, sokkal óvatosabbak lesznek, mint ő.  A 2005-ös, 2,2 literes turbódízel Toyota tavaly júliusban, a Csonti Car Kft. Hahus hirdetései közt bukkant fel. Mint Boglárka az első levelében írja, a hasonló évjáratú, illetve futásteljesítményű Versóknál olcsóbban hirdették, de amikor párjával felhívták a kereskedést, a cég munkatársa azt javasolta, nézzék meg és próbálják ki.

A személyes találkozón megmutatták nekik a Toyota kisebb sérüléseit, az első lökhárítóról hiányzó műanyag elem helyét, illetve felhívták figyelmüket az első ajtók belső kárpitozásán lévő ázásnyomokra is.  Próbaútra mentek az eladóval hármasban. Egy szakaszon a kereskedés embere vezetett, majd Boglárka élettársa. Az autó rendesen működött, semmi különöset nem tapasztaltak, ezért úgy döntöttek, a szépséghibák ellenére megvásárolják. Ekkor derült ki, hogy a Csonti Car megbízási szerződéssel, illetve egy félig kitöltött adásvételivel árusítja az autót, vagyis a Toyota sosem volt a cég nevén. Én ekkor reflexből azt mondtam volna, hogy vissza az egész, viszlát, szívesen kacagok tovább a Csonti hirdetésein, de nem lesz üzlet. Ők mégis igent mondtak, és ezzel elkövették az első hibát.

200 ezer forint foglalót adtak át személyesen, majd egy héttel később további 819 ezer, ezt követően pedig további 180 ezer forintot utaltak át a kereskedésnek. Végül, az eredetiségvizsgálat 20 ezres díjának átadását követően megkapták a Toyotát.

Az autóhoz egyetlen kulcs volt, azon is csak nyitás gombja működött, a másik ki volt törve. Boglárka nem volt boldog.  Mivel párja egy másik autóval követte a Toyotát a hazaúton, észrevették, hogy erősen füstöl a kipufogója. Hazaértek, majd amikor hétvégén a gyerekekkel Sopronba utaztak, egy előzés során váratlanul elgyengült a motor, és már nem reagált a gázpedálra sem. Félreálltak, újraindították a motort, és bár megjelent a motorhibára figyelmeztető (Check Engine) piktogram  a műszerfalon, sikeresen hazaértek, igaz, addig többször félre kellett még állniuk. 

Augusztus első napjaiban vitték el a Versót a veszprémi Toyota márkaszervizbe, ahonnan két héttel később megkapták a diagnózist: a számítógép a nagynyomású üzemanyagellátó-rendszer szivárgására utaló P0093 Fuel System Large Leak Detected hibakódot tárolta. Mivel a motortérben ilyesminek nem volt látható nyoma, a szerelő arra a következtetett, hogy a rendszer belső tömítetlensége okozza a gyengeséget, illetve a füstölést, ezek miatt került életveszélybe Boglárka és a gyerekei, miközben hazafelé autóztak a Toyotával.

Aki ismeri a common rail dízelek üzemanyagrendszerét, pontosan tudja, hogy ezek a motorok szinte sosem produkálnak olcsón javítható hibát. Sajnos a Toyota D-CAT-ként is ismert kettőkettes turbódízele az egyik legrosszabb konstrukció, amit valaha gyártottak. A műhelyben korábbi, nem túl szakszerű szerelések nyomait, illetve néhány nem gyári csavart is találtak, ráadásul kiderült, hogy az ismeretlen művész nem gyári nyomatékértékekkel húzta meg ezeket. A még pontosabb kárfelméréshez az összes befecskendezőfejet ki kellett volna szerelni, ám a négyből kettő beragadt a hengerfejbe, és mivel a komplikáció miatt elszabadult volna a hibafeltárás költsége, csak hozzávetőleges árajánlatot adtak Boglárkának.

A becslés szerint négy új gyári befecskendezőfej 1 millió 16 ezer forintba került volna (Optifit utángyártott alkatrésszel 678 260 Ft), a nagynyomású gázolajszivattyú ára 471 530, a közös nyomócső 244 370, a tömítéskészlet pedig 89 320 forint. Ezekhez képest már nem is tűnik olyan soknak a 100 és 250 ezer forint közé belőtt javítási munkadíj.

A felmérésért 15 ezer forintot kértek összesen. Olvasónk ezután hívta fel először a Csonti Cart, és valószínűleg itt követte el a második hibát, mert valójában ajánlott levelet és e-mailt kellett volna írnia. Szóban kérte, hogy vásárolják vissza az autót és fizessék vissza az átíratási költségeket is. Boglárka szerint a kereskedés ettől mereven elzárkózott, mondván jogilag nem tőlük vásárolta a Toyotát és állították, hogy a cégnél minden hibáról előre tájékoztatták, ezért szó sem lehet kártérítésről. 

Megkérkeztünk az ügy kulcsmomemtumához. A korábban említett átadás-átvételi nyilatkozatból kétféle verzió is létezik, a két verzió szinte teljesen azonos, tollal kitöltött űrlap, a kézirás, amennyire nem szakértőként ez megállapítható, szintén azonos. A második pontban azt írják, hogy az átadó (a Csonti Car Kft.) legjobb tudomása szerint tájékoztatta a vevőt (Boglárkát) a gépjármű műszaki állapotáról, esetleges sérüléseiről és hibáiról, a kilométeróra valós állására nem vállal szavatosságot, a vevő pedig tudomásul veszi, hogy bárminemű, a gépjárművel kapcsolatban felmerülő panasszal, illetve szavatossági igénnyel az autó előző tulajdonosához (Nikoletthez) tud fordulni. 

A nyilatkozat Csonti Carnál lévő eredeti példányának megjegyzés rovatában olvasom, hogy a gépjárművön külsérelmi nyomok láthatók, alatta azt írják, hogy a motor füstöl. Boglárka másolatként kapott példányán is szerepel a külsérelmi nyomokra vonatkozó megjegyzés, a motorfüstölésről viszont szó sincs.

Zoltán, az olvasónk ügyvédjének írt 2016. szeptember 6-i levelében megismétli jól ismert állításait: Boglárkát az autó összes hibájáról tájékoztatták, ő ezt tudomásul vette, a Toyota soha nem volt a kereskedés tulajdona, szavatossági felelőssége ezért nincs. Ezután a cégtulajdonos hozzáteszi, ennek ellenére hajlandóak lettek volna bevizsgáltatni a Versót, ha Boglárka visszaszállíttatta volna Budapestre, miután elromlott. 

Csakhogy Boglárka a sikertelen telefonos egyezkedés miatt nem bízott a kereskedésben, ezért inkább megkereste az autó előző tulajdonosát, Nikolettet, aki egészen másként emlékezett a történtekre, mint a Csonti Car. Az autó előző tulajdonosa tavaly júliusban szeretett volna új autót vásárolni, és miután 1 millió 890 ezer forintért talált egy eladó Volvo S60-at a Csonti Carnál, párjával elvitték megmutatni a Toyotát, hátha beszámítják az S60 árába.

A kereskedés munkatársának részletesen elmesélték, hogy a motornak többféle hibájáról is tudnak, éppen azért akarnak megszabadulni tőle. Addigra rendszeressé váltak a drága javítások, de a hibák nem szűntek meg. Említették a részecskeszűrő, és a nagynyomású üzemanyagellátó-rendszer hibáit is, melyek miatt előzőleg többször vészüzemmódba kapcsolt a számítógép, és elment a motor ereje. Nikolett és a kereskedés munkatársa közt állítólag szó esett még a kopott fékekről, illetve arról, hogy az autóhoz csak egy kulcs van, és azon is rossz az egyik gomb. A felsorolt hibákat én nehezen tudom egyenértékűnek tekinteni azzal a megjegyzéssel, hogy a motor füstöl, akár ott volt az eredeti papíron, akár nem.

A Csonti Car munkatársa a beszámítás előtt próbaútra vitte a Versót, majd közölte, hogy valóban gyengének találta, ezért a piaci árnál kevesebbet, 700 ezer forint készpénzt kínált érte, a beszámítási ár pedig 800 ezer forint volt. Később, a rendőrségi kihallgatás során Nikolett és élettársa egybehangzóan állította: a kereskedés munkatársa azt mondta nekik, hogy két eset lehetséges: a Csonti Car megjavíttatja a Toyotát, vagy ebben az állapotban adja majd tovább, nyomott áron.

Itt érkezünk meg egy újabb momentumhoz, ami miatt Zoltán a telefonbeszélgetésünk során, illetve az utólag küldött leveleiben jogi lépéseket helyezett kilátásba a Totalcarral szemben.

Ha igaz, amit Nikolett és párja, illetve Boglárka és párja állítanak és 2016. július 17-én tényleg 800 ezer forintért számította be a Csonti Car a döglődő Toyotát, és két héttel később valóban 1,2 millió forintért adták tovább Boglárkának, akkor elég előnyös üzletet kötött a kereskedés, hiszen az autó ugyanolyan rossz volt, mint amikor bevették. Zoltán szerint a hibák figyelembevételével állapították meg a Verso árát, amely a legolcsóbb volt akkor a piacon, 400 ezerrel kevesebbe került, mint a hasonló példányok. Ahogy a mostani hirdetéseket nézem, idén ez már nem érvényes, pláne egy motorhibás autó esetén.

Miután nem sikerült megegyezni a Csonti Carral, Boglárka ügyvédje, Dr. Megyeri Balázs, 2016. szeptember 15-én ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatóságán csalás, hamis magánokirat felhasználása, valamint okirattal visszaélés vétségének alapos gyanúja miatt. Az ügyet áttették a harmadik kerületi kapitányságra, ahol október közepén elutasították a feljelentést. Azért nem indítottak nyomozást, mert sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem állapítottak meg. 

Erre Boglárka ügyvédje panaszt nyújtott be a kerületi ügyészségnek, amely elrendelte az eljárás lefolytatását. Ezután vette át az ügyet Dr. Méhes Dávid Dániel ügyvéd. Idén márciusban tanúként hallgatták meg a Csonti Car ügyintézőjét, aki annak idején elkészítette a Toyota adásvételi papírjait. Ő határozottan azt állította, hogy az átadás-átvételi nyilatkozat eredeti példányán, melyet a Csonti Carnál őriznek, már akkor is szerepelt az "A motor füstöl" mondat, amikor azt Boglárka az autó átvétele előtt aláírta.

Tanúskodott Nikolett, a Toyota előző tulajdonosa és élettársa is. Mindketten azt állították, hogy részletesen elmesélt hibái, illetve a kereskedés munkatársának próbaúton szerzett tapasztalatai miatt valóban 800 ezer forintért számították be az autót. Boglárkát és élettársát szintén meghallgatták, ők a cikk első részében leírtakat mondták a nyomozónak, vagyis, hogy semmit nem tudtak a motorhibáról, mert egyetlen egyszer sem említették nekik és a náluk lévő átadás-átvételi papír másolatán sem szerepelt ilyesmi. Nem motorhibás autót akartak venni, hanem olyat, ami működik, hiszen az autó Boglárka számára munkaeszköz és gyerekeit is nap mint nap beleülteti.

A vallomásokat mindenki a hamis tanúzás miatti büntetőjogi felelőssége tudatában tette, így most elég erős állítások állnak szemben egymással, ám ezzel még távolról sincs vége az ügynek. Az eljárást nemrég ismét megszüntették, de Boglárka ügyvédje ezúttal is panaszt nyújtott be, amire a cikk elkészültéig nem kapott hivatalos választ.

Zoltán, az autókereskedő a telefonbeszélgetésünk során többször megismételte, hogy törvényesen jártak el, a Toyota összes hibájáról tájékoztatták Boglárkát és felajánlották segítségüket, miután megtudták, hogy az autó elromlott. Kérésemre írásban is nyilatkozott, és az ismételt fenyegetések, illetve néhány személyeskedő megjegyzés mellett levélben is hangsúlyozza, hogy bár Boglárka az autót jogilag nem a Csonti Cartól vette, elállhatott volna a szerződéstől, ha a törvényes határidőn belül jelezte volna, hogy ezt szeretné. 

Az első ügyvédi felszólításra adott válaszában kicsit ellentmondásosan fogalmazott, mert abban ezen kívül azt is leírta, nem áll módjában visszavásárolni az autót. Telefonon azt is megtudtam a Csonti Car vezetőjétől, hogy a kereskedésben található autók fele nem is a cég tulajdona, hanem pontosan ugyanolyan megbízás alapján árusítják, mint annak idején a Toyotát. Zoltán elképzelhetőnek tartja, hogy kolléganője véletlenül olyan példányt adott olvasónknak az átadás-átvételi papírból, amelyen valóban nem szerepelt a motor füstöl mondatocska. 

Készítettem egy kis szájbarágót az eddigi tanulságokról:

  1. Teljesen értelmetlen és feleslegesen kockázatos dolog közvetítőn keresztül, úgynevezett "bizományos" használt autót vásárolni. Ha egy kereskedésben kinézett autóról megtudjuk, hogy annak hivatalosan nem a cég a tulajdonosa, ragaszkodjunk ahhoz, hogy a bejegyzett tulajdonos személyesen is legyen jelen az adásvételnél, és együtt írjuk meg a szerződést. Ugyanígy akkor is hatalmas kockázatot vállalunk, ha beadjuk az autót egy kereskedésbe, hogy a nevükben adják el. Mert ha sikerül is, de a vevő később reklamál, a szavatossági problémák miatt minket is felelősségre vonahatnak. Ebben az esetben Nikolették is hasonló helyzetbe kerülhetnek.
  2. Ha egy így vagy úgy vásárolt használt autó bármilyen előre nem ismert hibát produkál, ne kezdjük el a hibafeltárást, hanem azonnal értesítsük az eladót és lehetőleg írásban próbáljunk vele megyezni a javításról. Ha pedig súlyosabb hibáról van szó, adjuk vissza az autót és kérjük vissza az árát. Pro tipp: rögzítsük a telefonbeszélgetéseket is, ahogy ezt Zoltán és én kölcsönösen megtettük, miután ebben megállapodtunk. Az önállóan megoldott javítás azért nem jó ötlet, mert később vitát szül az is, hogy létezett volne-e olcsóbb megoldás, mint esetünkben egy bontott motor beépítése.
  3. Akár a bejegyzett tulajdonostól, akár közvetítőn keresztül veszünk használt autót, ragaszkodjunk a részletes állapotfelmérő laphoz, melyet az eladóval közösen töltünk ki és tanúk előtt írunk alá. A konkrét esetre vetítve ez azt jelenti, hogy ha a motor füstöl, esetleg más műszaki hiba is van, ragaszkodjunk a szervizben végzett állapotfelméréshez és erről is kérjünk jegyzőkönyvet. Ellenkező esetben magunkat lőjük lábon.
  4. Ha megtetszett egy autó, próbáljunk mindent megtudni a típusról, a lehetséges hibáiról, illetve a várható javítási és karbantartási költségekről. Ezek nélkül fogalmunk sem lehet arról, hogy reális árat kérnek-e érte, vagy sem. A Toyota márka történetének mélypontja a Versóba is beépített 2,2 literes D-CAT turbódízel motor, pár éve szerepelt is nálunk a 20 legrosszabb motorról szóló összeállításban. 
  5. Mindig írjuk bele a valódi vételárat az adásvételi szerződésbe. A Csonti Car vs. Boglárka vs. Nikolett ügyben szereplő autók, tehát a Toyota és a Volvo adásvételi szerződésén sem szerepelt a vételár. Az erre vonatkozó rovatba csak annyi írtak: MSZ, vagyis megegyezés szerint. Kinek jó az, ha egy adásvételiben nem szerepel az autó ára? Azt tudom, hogy kinek rossz biztosan: a vevőnek.

Amint újabb fordulatot vesz az ügy, netán a feleknek sikerül valamilyen közös megoldást találniuk a kialakult helyzetre, újabb cikkel jelentkezünk. Mivel Boglárkának szüksége volt a Toyotára, az ügy bonyolódását látva 1 millió forintért megjavíttatta. Miközben a Verso szerelőnél volt, több mint százezer forintért bérelt egy másik autót, vagyis olyan költségekbe verte magát, melyeket pusztán a most éppen hibátlanul működő Toyota Corolla Verso eladásával már nem nyerhet vissza.

Beperelhetné Nikolettát és akár a Csonti Cart is, de erről egyelőre nem döntött, mert a hatóságokban bízik. A kereskedés szintén feljelentheti őt, illetve beperelheti a Totalcart, ha Zoltán úgy érzi, ez a cikk árt a cég jó hírnevének. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.