Országúti előzés: ritkán van belőle baleset, de akkor nagyon súlyos

2022.02.15. 12:38

Az országúti előzésből kialakuló baleseti forma viszonylag ritkán fordul elő, a következmények azonban annál súlyosabbak. Egy német kutatás szerint a vidéki utakon bekövetkező halálos balesetek mintegy kilenc százaléka előzés miatt történik. Miért van ez így, és mit lehetne tenni, hogy máshogy legyen?

elozes

A német vidéki utakon 2019-ben 72 538 balesetben sérültek meg súlyosan vagy könnyebben – olykor halálosan emberek. Ebből 5172 alkalommal előzési baleset történt, a németországi Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) baleseti statisztikái szerint. Ez a vidéki utakon történt baleseteknek mindössze hét százaléka. A következmények azonban jellemzően súlyosabbak, mint más jellegű balesetekéi; a vidéki utakon elhunytak kilenc százaléka előzési baleset áldozata a Destatis szerint. Ez azt jelenti, hogy az előzési balesetek a legsúlyosabb balesetek közé tartoznak a vidéki utakon.

Mi a Traffix?

TraffiX-logo 1BLUE - logo fent - default.png

A cikk elkészítésében közreműködő partnerünk volt az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület, a hazai forgalomszervezés szabályozási hibáinak kijavításával foglalkozó civil szervezet. Láttál egy kint felejtett táblát? Tudsz egy veszélyes kereszteződést, amit biztonságosabbá lehetne tenni? Jelentsd be nekik a traffix.hu oldalon!

Rossz látási viszonyok és erős forgalom: sok előzési baleset

A német biztosítók baleseti kutatási szakértői megállapították, hogy az előzési balesetek nagyságrendileg 70 százaléka kanyarban történik. Hasonlóképpen; a vizsgált előzési balesetek 70 százaléka olyan útszakaszokon történt, ahol a látótávolság 600 méter vagy annál kevesebb volt. Stephan Ruhl, aki az előzési balesetekből doktorál a Berlini Műszaki Egyetem Közúti tervezés és üzemeltetés tanszékén, megerősíti az eredményeket. A tanulmánytól eltérően nem csak azokat az útvonalakat vizsgálta, amelyeken különösen sok előzési baleset történt, hanem a teljes útvonalhálózatot. Megállapította, hogy bár az út geometriája – kanyarív, szintkülönbség stb. – nagyban befolyásolja az előzési baleseteket, mégis a beláthatóság és a forgalom erőssége a meghatározó ezek bekövetkezténél.

Ruhl elmélete szerint a vidéki előzéses balesetek gyakorisága leginkább a forgalom nagyságával függ össze. „Ha nagy a forgalom, az út beláthatósága lehet akár jó is, előzési balesetek fognak történni. A forgalom nagysága az elsődleges tényező” – állítja a közlekedéstudós.

Megelőző intézkedések

Mit lehet tenni az előzési balesetek kockázatának csökkentése érdekében? Még 2013-ban a Drezdai Műszaki Egyetemnek volt egy érdekes kutatási projektje a német Szövetségi Autópálya Kutatóintézet – hogy mik vannak arrafelé!! – és a Szövetségi Közlekedési Minisztérium megbízásából. Sebességmérő kamerák használatával kikényszerített előzési tilalmak alkalmazásával, a biztonságos előzést lehetővé tevő „előzési sávok” kijelölésével illetve különböző időszakokban vizsgált előzések jellegének tanulmányozásával arra jutottak, hogy a balesetek elkerülése érdekében kulcsfontosságú eszköz lehetne, ha a rosszul vagy elégtelenül belátható útszakaszokon totális előzési tilalmat rendelnének el. Azt is megállapítják, hogy az észszerű sebességkorlátozások szintén fontosak a veszélyes útszakaszokon, így a balesetek kockázata nagyobb mértékben csökkenthető.

Biztonságos előzés – ez a lényeg!

Amíg nincs előzési tilalom, a forgalmi helyzet egyértelmű és az előzés elvileg megengedett, addig a távolságok és a látási viszonyok döntő szerepet játszanak. Ha egy 60 km/h sebességgel haladó teherautót 100 km/h sebességgel haladó személygépkocsival biztonságosan meg akar előzni, akkor 350 méter távolságra van szüksége. Ahhoz azonban, hogy biztosan ne ütközzön a szembejövő forgalommal, mintegy 600 méteres látótávolságra van szüksége a vezetőnek!

Ruhl úgy véli továbbá, hogy a tilalomnál egyértelműen drágább megoldás, az előjelző táblákkal is jelzett előzési sáv kialakítása jótékony hatással van a közlekedésbiztonságra, de az előzési tilalmak és sebességkorlátozások elfogadására is. A „nyugi, mindjárt úgyis előzhetsz...” üzenetek egyensúlyt teremtenek, és csökkenthetik a késztetést vagy a külső nyomást (mögöttünk haladó gyorsabb autó) a nem biztonságos előzésre. Hasonló megoldás létezik Magyarországon is, például a 4-es úton, ahol a kétszer két sávos szakaszok kezdetét már kilométerekkel előre jelzik az előzni akarókat még egy kis türelemre intő táblák.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a nehezen belátható szakaszokon mindig az előzési tilalom elrendelése és alkalmazása a legjobb megoldás. „Számomra rejtély, hogy miért nem vezettek még be előzési tilalmat minden olyan útvonalon, ahol nem megfelelőek a látási viszonyok. Hány előzéses balesetnek kell még történnie?” – véli Stephan Ruhl.

Magyarország

A hazai vidéki előzéses balesetekkel kapcsolatban sok – és főleg részletes – adatsort nem találtunk. A Magyar Autóklub oldalán bukkantunk egy statisztikai adatsorra, melyből kiderül, hogy az előzés itthon hivatalosan a balesetek csupán 4 százalékban szerepel a baleset okaként. Az egész adatsor megszokott módon nagyon a gyorshajtás felé billen és, ahogy ezt már rég megszoktuk a hazai statisztikákból, a gyorshajtás fogalmában összemosódik az abszolút illetve a relatív gyorshajtás.

Fotó: Traffix
Fotó: Traffix

Bár az előzésre nem optimális szakaszokon való totális előzési tilalom valóban logikus dolognak látszik, a kutató zárszavát nem tudjuk válasz nélkül hagyni, már csak azért sem, mert mi nem a jól leszabályozott, a szabályoknak megfelelő közlekedéssel is élhető német utakon szoktunk közlekedni. Szóval a teljes előzési tilalommal nálunk egy baj biztosan lenne: egy ilyen túlkorlátozás megint csak eltávolítaná a szabálykövetés lehetőségétől a járművezetőket. A német kutató ugyanis azzal számolt, hogy a 100 km/h sebességű utakon kell  60  km/h sebességű teherautókat előzniük a gyorsabbaknak. Mi pedig azért látunk még öreg MTZ trakotorokat, IFÁ-kat, aratási szezonban a nálunk a német viszonyokkal szemben nem nagyon létező mezőgazdasági szervizutak helyett a főutakon közlekedő kombájnokat is a forgalomban. Amíg nincs záróvonal, ezeket egy rövid gyorsítással kis látotávolság mellett is meg lehet előzni biztonságosan, szabályosan.

forrás: Deutscher Verkehrssicherheitsrat