Ombudsman: fizetős helyen nem szabadna kerékbilincselni

2023.06.30. 06:03

A különböző jogszabályok rendelkezései között nincs meg az összhang, a rendelkezések összefésülése a mai napig elmaradt. Komoly jogalkalmazási problémákat vet ez fel, a megoldással még adós a szabályozás.

Az előző részben levezettük, hogy miként kerülik ki a renitens parkolók a szabályokat. Abban a példában nem lépett fel komolyabb komplikáció főhősünk oldaláról, viszont a bonyolultabb rész akkor indul, amikor olyan területen hazárdírozik Tilos János úr, ahol az önkormányzat döntése alapján – a közteresekről szóló törvény és az azt végrehajtó IRM rendelet felhatalmazásával – a kerékbilincs már a kezdő csomag része.

Ilyenkor a közteresek akár át is ugorhatják a távollétes helyszíni bírságolást és egyből KERÉKBILINCSELHETNEK

Ez az autósnak szívás, hiszen mindenképpen elő kell bújni az árnyékos rejtekből és vállalni a felelősséget. Ráadásul lényegesen magasabb kurzuson, mert nem csak bírság jár érte, hiszen a kérékbilincselés sincs ingyen, a leszerelés költségeit is ki kell fizetni.

Persze a jogalkotó sem szőrösszívű,

nem vitet egyből mindenkit a mészárszékre. Ebbe az eljárásrendbe is becsempészett egy kis könnyítést. Úgy rendelkezik ugyanis az IRM rendelet, hogy a kerékbilincs közteres alkalmazása előtt KÖTELEZŐ kikeresni az állami nyilvántartásból a jármű bejegyzett tulajdonosát/üzembentartóját és amennyiben a név mellett található telefonszám is, akkor meg kell kísérelni az értesítését.

Megadva ezzel a 15 percen belüli helyszínre érkezés/jogsértés-megszüntetés lehetőségét a pimasz parkolónak. Ilyenkor pedig a kerékbilincselés költségei sem jelentkeznek, vagy utólag elpárolognak és csak csökkentett bírság lesz a móka vége.

A szabályozási koncepció üzenete világos: nem minden tilosban parkolás azonos

Néha jobban útban van a járgány, néha csak kicsit bosszantó. Máskor meg azonnali beavatkozást igénylően balesetveszélyes vagy forgalomkorlátozó.

Ezeket az eltéréseket a jogszabályoknak is le kell követnie, aminek egyenes következménye lesz a bonyolultság és a közérthetetlenség. Ráadásul az ún. „eljárási garanciák” kikerülhetetlensége okán

nyitva maradt a rendszer hátsó ajtaja és kiskaput hagyott a pimaszabb sofőröknek

Ezt próbálja ellensúlyozni az közterület-felügyeletről szóló törvényben és az IRM rendeletben foglalt általános kerékbilincselési felhatalmazás. Ami elvi szinten jól működik, a gyakorlati megvalósíthatóságában viszont szűk keresztmetszetet jelent a közteresek/kerékbilincsek/lopóautók fizikailag korlátolt száma.

Ez a helyzet senkinek sem optimális
Ez a helyzet senkinek sem optimális

A legnagyobb csavar a szabályozásban azonban még hátravan:

A MAXIMÁLIS VÁRAKOZÁSI IDŐ és a KORLÁTOZOTT VÁRAKOZÁSI ÖVEZET problematikája

Korlátozott várakozási övezet: Jellemzően parkolózónák és a védett övezetek külső határainál alakítják ki őket. Hétköznapokon napközben az ott lakókon kívül csak háromórás (néhol kétórás) várakozásra van lehetősége az autósoknak. A cél a területek tehermentesítése.

A maximális várakozási idő szabálya világos: maximum 3 órát (általában) maradhatunk egy konkrét fizetős parkolóhelyen, utána a parkolás (a mobil is) automatikusan megszűnik és odébb kell állni az autóval. A parkoló-automaták nem adnak ki jegyet a maximális várakozási időnél hosszabb időtartamra, a mobilparkolás pedig a maximális várakozási idő elteltével leáll. 

parkol2

A hivatalos álláspont szerint új parkolás nem indítható ugyanarra a helyre és meghosszabbítás sem lehetséges.

Két komoly probléma van csak ezzel az elképzeléssel. Egyrészt a valóságban nehezen ellenőrizhető, hogy ki mióta áll ott ahol és csak annyi biztos, hogy az adott pillanatban van-e érvényes jegye vagy nincs. Tehát:

a szabály a gyakorlatban nehezen alkalmazható

Egyes önkormányzatok - korlátozott várakozási övezetekben - próbálkoznak a KRESZ által is ismert "parkolótárcsa" ellenőrzéses módszerrel, több-kevesebb sikerrel. 

KRESZ 41. § (5) bekezdés

Ahol jelzőtábla meghatározott időtartamú várakozást enged [17. § (1) bek. e) pont], a várakozás megkezdésének időpontját a járművön - gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött - elhelyezett tárcsán jelezni kell. A tárcsa jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos.

A második probléma már jogi természetű. Ugyanis amennyiben egy konkrét fizetős helyen összesen 3 óra időtartamot tartózkodhatunk naponta és se új jeggyel, se hosszabbítással nem szerezhetünk további jogot arra a konkrét helyre, akkor bizony a 3 óra leteltével – ha ott marad az autó – jogtechnikailag már tilosban parkolunk. Ebben az esetben pedig már

szabálysértési szankciók is szóba jöhetnek


Ez a helyzet már kerékbilincset kívánt

Ez a helyzet már kerékbilincset kívánt
Az Ombudsman
Az alapvető jogok biztosa. Legfőbb feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságokat kivizsgálja, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Kizárólag a Parlamentnek felelős, így eljárása során független, intézkedéseit kizárólag az Alaptörvény és a törvények alapján hozza meg.

A helyzet annyira kritikus, hogy már az ombudsman is kénytelen volt vele foglalkozni 2019-ben. Állásfoglalásában leszögezte, hogy: „A kerékbilincs (...) közhatalmi eszköznek minősül, hatósági alkalmazása kizárólag a közlekedés rendjének megsértése esetén jogszerű. Ilyen például a megszabott várakozási idő túllépése korlátozott várakozási övezetben – hiszen a korlátozás célja a közterület közlekedési célú használatának védelme. (...) fogalmilag a korlátozott várakozási övezet időbeli korlátozást jelent, a várakozás feltételeként ezért kizárólag időbeli feltételek adhatóak meg. (...). Ez általános polgári jogi igény keretében értelmezhető – vagyis pótdíjat lehet kiszabni. A kerékbilincset csak az időbeni korlátozást túllépő várakozás esetén lehetne alkalmazni.”

Ráadásul van egy harmadik jogszabály is a témában

Az ombudsman szerint ugyanis “az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló, még 1984-ben kiadott miniszteri rendelet nemcsak a korlátozott, hanem más várakozási övezetben is lehetőséget ad a kerékbilincs alkalmazására figyelmeztető közlekedési tábla elhelyezésére. A rendelet így nem áll összhangban a közterület-felügyeletről szóló törvény valamint a KRESZ szabályaival.”

Figyeljünk, mert valami nagyon fontosat mondott ezzel az ombudsman. Szerinte

fizetős parkolóhelyen jegy hiánya miatt kerékbilincs nem alkalmazható, csak pótdíj szabható ki!

Vagyis amennyiben a kerékbilincs az elmaradt díjfizetés miatt kerül fel a járműre fizetős parkolóhelyen az felveti annak veszélyét, hogy

sérül az Alaptörvényben is rögzített jogállamiság

követelménye. A szabályozás - egyértelműségének hiánya miatt - sem a jogkövető állampolgárok, sem pedig a jogalkalmazó szervek számára nem határoz meg biztonsággal értelmezhető és világos kereteket. Az ellentmondásos szabályozás a jogbiztonság követelményének sérelme mellett a tisztességes hatósági eljárás követelményével sem fér össze.

"JOGALKALMAZÁSI PROBLÉMA ADÓDHAT ABBÓL, HOGY KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ IS ELLÁTHAT PARKOLÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁST" - Ombudsman

A közterület-felügyeletről szóló jogszabályok jelenleg nem biztosítják azt, hogy a közterület-felügyelők ne alkalmazhassák adott esetben a díj-nemfizetés „szankciójaként” a kerékbilincselést. Az ombudsman állásfoglalása szerint

a köztereseknek - alapesetben - nem lenne szabad fizetős parkolóhelyen kerékbilincselniük

Intézkedik a Rendészet...
Intézkedik a Rendészet...

És mégis megesik. Ráadásul jogszerűen, hiszen a közterület-felügyeletről szóló törvény szerint:

"(6) Ha a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó, a kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül elhelyezett, illetve a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére - a jármű elszállításáig vagy további intézkedésig - a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat."

A probléma ismert, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala konkrét javaslatot fogalmazott meg a helyzet jogszabályi rendezése céljából. A fejleményeket azóta is izgatottan várja minden érintett.

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.