Egy korábbi forgatáson véletlenül jött szembe ez az ütött-kopott BMW E36 és annyira megtetszett, hogy el kellett vinnünk egy körre. Végül az út elég kalandosra sikerült, volt benne meglepetés bőven: néhol engem rázott meg az áram, volt ahol pedig be kellett tolni az autót. Azt látni rajta, hogy nem használták, hanem elhasználták, de éppen ez adott most neki egy különleges hangulatot.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.
Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Lead Editor
Még egyetem mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. Tech irányból érkeztem, de az autós hobbi végül felülkerekedett. A Totalcarhoz 2021 végén igazoltam, 2022 óta én felügyelem a MűhelyPRN videósorozatunkat, valamint a Murvaélet használt autós műsornak és az Égéstér podcastnek is rendszeres műsorvezetője vagyok. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, autóimat igyekszem magam szerelni. Az autópiacra közgazdász vénával tekintek, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent. Villany vagy belső égés? Lehetőleg mindkettő, csak férjenek meg egymás mellett!
Rási Richárd
Rási Richárd