Van értelme másfél méterről előzni a bringást?

2021.09.16. 18:01
69 hozzászólás

Voltál már bringás mögé beragadó autós? Voltál már olyan bringás, aki éppen az életéért küzdött, tudva, hogy bármikor elmehetnek tőle harminc centire? Én alkalmanként mindkettő vagyok, de így is azt gondolom, hogy a 1,5 méteres oldaltávolság, amit bringások előzésénél javasolnak, egyszerűen nem reális.

10-es út, Pilisjászfalu eleje, délután 5 óra. A sor a Tinnyei úttól a piliscsévi körforgalomig áll, olyan lassan haladunk, hogy gyalog már hazaértem volna. Baleset, gondolom magamban, aztán kiderül, hogy az ország legterheltebb, legélhetetlenebb útszakaszán a délutáni csúcsban kell felújítani. A Covid alatt legfeljebb csak az ördögszekereket zavarta volna a dolog, és miközben halkan üvöltök magamban, szembejön egy bringás.

Emberünk amolyan átgondolt amatőrnek tűnik, rendes túragép van alatta, bringás ruhát vett fel, meg védőfelszerelést, nem ma kezdte. Próbál túlélni, saccra 20-as tempóval gurult a széttöredezett padkán, mögötte 30-40 frusztrált autós lépésben. Nem hibáztatom a bringást, a 10-es út rendes padkát csak nyomokban tartalmaz, emberünk a sáv szélén kerülgette a krátereket. Arra, hogy biztonsággal megelőzzék, akkor sem lett volna esély, ha a padkán megy, hiszen a mi feltorlódott sávunk miatt lehetetlen lett volna biztonsággal elmenni mellette.

Javarészt montizok, az országút nem szórakoztat, de mivel Esztergomban nőttem fel, párszor lenyomtam a 10-es utat vagy a transzpilisi szakaszt. Nagyon jól látszik, hogy ezeken a szakaszokon annyira oda van az út széle, hogy egyszerűen alkalmatlan bringázásra. Egyrészt egy országúti bicikli, a 20-25 milliméter széles első gumival és a teljesen merev vázzal tulajdonképpen semmilyen rázkódást nem nyel el, ami nem csak kényelmetlen, de rohadt veszélyes is, akinek ütötte már ki a kormányt a kezéből úthiba, tudja, miről beszélek.

Ráadásul van itt még egy tényező: miközben egy 2000 körül gyártott Opel Astra 170 centi széles volt, addig az éppen futó kiadás 186 centi. Lakott területen belül legalább 2,75 méter szélesnek kell lennie egy forgalmi sávnak, azon kívül minimum 3 méteresnek. Tehát az autók egyre nagyobbak, az útpadka állapota pedig egyre rosszabb, a közlekedés minden résztvevője körül szűkül a tér.

Az autós csak akkor előzhet, ha képes biztonságos oldaltávolságot tartani – mondja a KRESZ, márpedig az úthibák a sáv közepén kerülgető bringás miatt a biztonságos távolság tulajdonképpen meghatározhatatlan. Ráadásul időről-időre felmerül a 1,5 méteres távolság, haknizott már vele a Magyar Kerékpárosklub is, legutóbb például tavaly augusztusban indult egy kampány. Elméleti síkon jó a gondolat, de valóságban több ponton vérzik: egyrészt ha mondjuk apuka imbolyogva, bringás utánfutón húzza a gyerekét, vagy Pista bácsi épp a PB palackkal egyensúlyoz, még kevés is lehet, míg mondjuk egy éppen edző, profi országútis egy métertől sem kap szívrohamot.

A legnagyobb baj mégis az, hogy akik előcitálják a 1,5 métert, Németországgal példálóznak, hogy bezzeg ott már nem csak ajánlott, de kötelező is. Volt alkalmam pár kilométert letekerni Németországban, amíg az olyan civilizációs vívmányok, mint az állandó útburkolat, látható felfestés, vagy homogén padka nem jutnak el hozzánk, addig tán ne erőlködjünk a 1,5 méterrel.

Első felindultságomban azt mondtam, tiltsuk be a bringás közlekedést azokon a szakaszokon, ahol nettó önveszélyeztetés bringázni. Van pár ilyen, azok a szakaszok, ahol az útpadka állapota, a szélesség, és a forgalom annyira szerencsétlen körülményeket ad ki, hogy tényleg életveszélyes rajta tekerni. Kedvenc példám Piliscsabáról Pilisvörösvár felé, az egyetem utáni lejtő alján a kanyar. Itt eleve szűk az útpálya, ráadásul az esőzések után még hetekig homok borítja a sáv szélét, ráadásul magas padka van, mögötte fallal, és hogy minden tételt kipipáljunk, jófajta, csúszós fehér aszfalt a burkolat. Ide egyszerűen nem engednék bringás forgalmat, mert csak meghalni lehet, ennyire frekventált útszakasz mellé elengedhetetlen egy kerékpárút. 

Viszont a tiltással megoldani nem, csak odázni lehet a problémát, hiszen vannak olyan útszakaszaink, ahol annyira oda van a burkolat, hogy a bringás logikával az autózást is meg kéne rajta tiltani, hiszen ugyanúgy veszélyes. Próbáltak már kátyús úton fékezni? Megzavarodik az ABS, és súlyos méterekkel nő a fékút, ugyanúgy nem a hosszú élet titka. Tehát a tiltás nem megoldás, hiszen, ha minden hasonló problémánkra tiltással válaszolnánk, előbb-utóbb gyalog mennénk mindenhová. Viszont mielőtt még tovább erőltetjük a 1,5 méteres előzési távolság kérdését, először alkalmassá kéne tenni az útjainkat a használatra, mert így csak a frusztráció mértéke változik, a közlekedés érdemben biztonságosabb nem lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.