A félreértett autó
Könnyező szemekkel, sercegve hasalok az úttest közepén. Az aszfalt ötven fokos, a Nap úgy süt, mintha egyéni csúcsra edzene. Miközben vért izzadok, hogy az út közepén keresztben álló Volvo P1800S mögé frissen leparkolt teherautót kikomponáljam a készülő fotóból, néha arrébb kell kúsznom, hogy mégse üssenek el, hisz forgalom azért van. "Mégis mi a fenét csinálok?" kérdezem magamtól. Ja, tudom: nyaralok! A Cote D'Azur sokat ad az embernek, legyen szó a gyönyörű tájról, a kék tengerről, forró napokról, állandó lépcsőzésekről, szűk sikátorokkal tarkított, takaros óvárosokról és persze autókról. Egy nap után már fel sem kaptuk a fejünket a Ferrarikra, Lambókra, Rolls-Royce-okra, ellenben egy F-Astrára annyira rácsodálkoztunk, hogy le is fotóztuk! A veteránosok viszont feltűnően alulreprezentáltak, leszámítva az amúgy bérelhető Mini Moke-okat, Citroen Meharikat. Aztán szembejött Andrea, egy monacói auókereskedő Volvója (először virtuálisan, majd a valóságban). A Roger Moore-generáció egyik álomautója egyszerre volt különleges és helyénvaló látvány a helyi utcaképben. Sokat elárul Andreáról, hogy üzlettársával nem a németből hozott Octaviák óráját tekergeti, hanem a monacói elitnek hoz Bugattit, Singert, Ferrarit, mégis igazán a P1800S-ben érzi jól magát. Nem kellett sokat erőlködnöm, hogy megértsem.
