Elállás a vételi szerződéstől

2001.06.14. 13:34

Vettem egy Alfa 33-at, aminek a felét ki is fizettem én balga mielőtt komolyan alá lett volna nézve. A szerelőm nem vállalta a javítást, mert gyakorlatilag szét van szakadva az alváz és a kormány, a fékek és a futómű is kivan. Ezek után el szeretnék állni a vételtől, és ezt 48 órán belül be is jelentettem az eladónak.


Kedves Jogász Úr!

Szeretnék Öntől segítséget kérni. Kb. 1 hónapja vettem egy 11 éves autót. Egy autókereskedésben vettem, de nem az autókereskedésé volt, hanem az egyik ott dolgozóé. A vétel napján elvittem egy eredetiségvizsgálóhoz, nekem az eladó javasolta a vizsgálót, mert "az van a legközelebb". Megvizsgálták, és minden rendben volt. Megjött a törzskönyv is az autóra. Az autón eléggé kopogott valami, és ezért elvittem a barátom egyik haverjához, hogy nézze meg. Na most ő megnézte nekem az alvázszámot is, amit nem tartott eredetinek. A barátom apukájának elég sok eredetiségvizsgáló ismerőse van, így elvittem az autót, hogy nézzék meg - haveri alapon. Ők is azt állítják, hogy nem eredeti. Ezek után visszamentünk az első eredetiségvizsgálóhoz, aki az autómat ismét megvizsgálta. Ő megkapart rajta egy számot, de továbbra is azt állítja, hogy jó. A megkapart számról adott egy igazolást, hogy ő csinálta. A kérdésem az, hogy javasolták nekem, hogy nézessem meg egy másik vizsgálóval hitelesen, - de ha megnézetem, és az azt mondja, hogy hamis, akkor lefoglalják az autót. Az adás-vételi szerződésre az eladó egy fillért sem írt rá. Nem tudom, mit csináljak ez ügyben? Kérem segítsen nekem.

Kata
(2001. 04. 24.)

Kedves Kata!

A kérdése rendkívül kényes, mivel amennyiben a jármű lopott, azt a rendőrhatóság lefoglalhatja és az eredeti tulajdonosnak kiadhatja. Ez azt jelenti, hogyha évekig vár az ügy tisztázásával, akkor egyre inkább csökken annak az esélye, hogy a kártérítési igényét érvényesítse az eredetiségvizsgáló, illetve az eladóval szemben. Ha úgy gondolja, hogy a járművet "suttyomban" évekig fogja használni, ez az Ön számára lehet egyfajta megoldás.
Álláspontom szerint azonban tisztább, ha végérvényesen tisztázza az ügyet és az eredetvizsgáló cégtől, illetve a jármű eladójától egyetemlegesen kártérítést követel. Ez a procedúra egy-másfél évig valóban eltarthat, de ezt követően az ügytől végleg megszabadul. Az, hogy az adásvételi szerződésen ár nem szerepel, az ügyet nem befolyásolja, mert a jármű értékét szakértővel fel kell becsültetni és ezt az értéket kell perelni. Döntsön okosan!

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Mándi úr!

1998. nyarán vásároltam egy Audi A4 típusú gépkocsit a cégemtől. Az autó korábbi használója a főnököm volt, így tulajdonképpen házon belülről jutottam hozzá. 1998 tavaszán az autóban elszakadt a vezérmű szíj, ennek következtében a komplett motor tönkrement. Mivel néhány héttel korábban volt kötelező szervizen az autó, a szakszerviz garanciában kicserélte a teljes motort. A motorcsere be lett jegyezve a szervizkönyvbe.

Az elmúlt héten lejárt a gépkocsi forgalmijának érvényessége és természetesen elvittem vizsgára. A vizsga során derült ki, hogy nincs a motorban motorszám, így nem kaphatom meg a forgalmit.

A kérdéseim a következők:
1. Mit tehetek ? Amennyiben AF-es motorszámot kell kérnem, jelentősen csökken az autóm piaci értéke.
2. Ki hibázott?
A szerviz, mert nem tette meg időben a megfelelő átírást. (Ebben az esetben AF-esként nem valószínű, hogy megvettem volna.)
Én, mert nem ellenőriztem az adásvételkor az adatokat. (Ezt azért nem tettem meg, mert teljes életpályáját ismertem az autómnak, lévén a főnökömé volt.)
3. Valaki felé tudok-e lépést kezdeményezni?
4. Megkaphatom-e így is a vizsgát? (AF nélkül)

Köszönettel, Horváth Imre
(2001. 04. 24.)

Tisztelt Horváth Imre!

Az "AF" jellel történő levédés valóban jelentősen - 20-50%-kal - csökkenti a jármű értékét, ha az alvázszámon található. A motorszám ilyen levédése a jármű értékét gyakorlatilag nem befolyásolja. Ennek oka, hogy Európában a motorszámot nem kezelik kiemelten. Bármilyen javítás történik, azt a szerelőműhelyben átütik, kicsiszolják, újra beütik anélkül, hogy ennek bármiféle retorziója lenne.
Egyébként több gyár - vélhetően az Audi is - vállalja a gyári motorszámú beütést. Fentiek alapján javaslom törődjön bele a helyzetbe, vagy pedig minimális kártérítést kérjen a jármű eladójától.

Tisztelettel: Autójogász

(Vagy esetleg nem az eladó, hanem a szerviz tehet arról, hogy a cseremotor - ha teljes csere volt, mert a blokk viseli a számot - tisztázatlan előéletű. A szerk.)


Üdvozletem!
Egy gyors és szimpla kérdésem volna:
Vettem egy Alfa 33-at, aminek a felét ki is fizettem én balga mielőtt komolyan alá lett volna nézve. A szerelőm nem vállalta a javítást, mert gyakorlatilag szét van szakadva az alváz és a kormány, a fékek és a futómű is kivan. Ezek után el szeretnék állni a vételtől, és ezt 48 órán belül be is jelentettem az eladónak.
Természetesen magánszemélyekről van szó.

A kérdésem:
Ha nem áll szándékában az eladónak visszaadni a kifizetett első részletet, akkor mit tehetek, mire van kilátásom?
Üdvözlettel: Kovács István
(2001. 04. 24.)

Tisztelt Kovács István!

A kocsi Ön által leírt állapotát szakszervizben, vagy szakértővel dokumentálja és az eladónak jelentse be, hogy eláll a szerződéstől. Ebben az esetben, mivel a szerződés meghiúsulása nem Ön miatt, hanem a kocsi állapota miatt történik, az előleg visszaadása jogszabály szerint kötelező, ha ezt az eladó nem teljesíti, peres úton kell ezt a követelést érvényesíteni.
Amennyiben az ön által leírtak bizonyíthatóak és a valóságnak megfelelnek, könnyű és sikeres pernek néz elébe.

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Dr. Mándi Sándor!

Egy Rover (vagy Austin) Minit szeretnek Angliából az országba hozni, elég leromlott állapotban, restaurálásra. Milyen feltételekkel lehet ezt megtenni?
Gondolok itt arra például, hogy ha az autó nem járóképes, de igazából még egy ideig nem is lenne forgalomba helyezve. Lehet így vámkezelni, ha a behozatalkor nem teljesíti az előírt zaj és károsanyag kibocsátási normákat sem?
Főleg ha zajt sem képes kiadni magából. Ha az autó 30 eves, vagy annál öregebb, és az autóklub veteránnak, vagy muzeálisnak minősíti, változtat valamit a behozatali procedúrán?
Üdvözlettel, Grega Oszkar
(2001. 04. 24.)

Tisztelt Grega Oszkár!

Sajnálattal kell tájékoztatnom, hogy az Ön által leírt jármű csak bontásra hozható be. A hatályos jogszabályok szerint az országba csak működőképes és 10%-ánál nem jobban sérült jármű hozható be. A veterán autóra vonatkozó szabályok ettől valóban eltérőek, de ahhoz előzetesen be kell szerezni a veterán autók szövetségétől a megfelelő engedélyt. Sajnos az engedély beszerzésének pontos módját nem ismerem, de gondolom, hogy az autóklubos kollegák hatékonyan tudják segíteni ebben.

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Dr. Mándi Sándor Úr!

Vettem egy használt gépkocsit egy autókereskedéssel foglalkozó cégtől
(nem márkakereskedő). Az eladó vállalta, hogy felhatalmazásom alapján eljár helyettem és elintézi a hatósági bejegyzéseket. Így én utánjárás nélkül megkapnám a nevemre szóló forgalmit és a törzskönyvet.
Az eladó telephelye nem az én lakóhelyemen van, így nem az én lakóhelyem
szerinti okmányirodában intézné el a bejegyzést. A kérdésem az lenne,
megfelel-e ez a törvényi előírásoknak.
Előre is köszönettel, Gábor
(2001. 04. 24.)

Kedves Gábor!

Igen, a hatályos jogszabály lehetővé teszi, hogy a felhatalmazott saját lakhelye, telephelye szerinti illetékes okmányirodánál eljárjon. Így az eladó ezt a kérdést meg tudja oldani.

Tisztelettel: Autójogász



Dr. Mándi Sándor
Mi van, ha vásárlás után derül ki, hogy lopott az autó? Milyen szerződést írasson, ha külföldre megy a szomszédo autójával? Mikor kell PÁV? Mi van, ha műszaki vizsgán nem látszik a motorszám, és szigorúan néznek a vizsgabiztosok? Megbüntette a rendőr, ön szerint jogtalanul?

Dr. Mándi Sándor jogász a Közlekedési Igazgatás országos vezetője volt, most váltott magánpraxisra. Szakmai tanácsait a TotalCar olvasóinak természetesen ingyen adja. A rendszer hasonló az Autódoktor és a Kárszakértő rovathoz: küldjön egy levelet a autojogasz@totalcar.hu címre a probléma rövid leírásával. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! A választ Autójogász rovatunkban olvashatják.