Örökölt kabrió hírhedten hitvány motorral - mennyiért szabadulhatok meg tőle?

2025.04.05. 07:01

Balló Marci vagyok, autókereskedő, a KRAFT Autó tulajdonosa. Sok ezer autót adtam már el, vagy vettem meg, és a saját, személyes benyomásaim, tapasztalataim alapján alkotok véleményt. Amit mondok nem szentírás, egy autó minősége elsősorban a gazdáján múlik, de megpróbálok segíteni.

Tisztelt Totalcar!

Örököltem egy Peugeot 207CC típusú autót, 2008, 1.6 benzin, manuál. Minden működik benne. Vannak rajta kisebb-nagyobb sérülések, ez leginkább a fényezésen látszik, kisebb horpadások, Budapesten volt használva, nem kímélte a környezet, jelenleg 59 ezer kilométer van benne, a nagymamám volt az első tulajdonos (sokáig harmadik, aztán második autó). Egy éve van nálam, 1400 kilométert mentem el vele.

Szeretném eladni, de én sose vettem vagy adtam el autót, fogalmam sincs, hogy mennyit tudnék érte elkérni. A motor eszegeti az olajat, de ha jól tudom, ennek a BMW-motornak ez típushibája, esedékes lenne benne a gyertyacsere, kerregő hangot hallok néha, ha kitekerem a kormányt teljesen és úgy indulok meg vele, meg van egy kis hangja a váltónak, nemrég volt benne olaj cserélve, sokat javított rajta (2-300 kilométer). Így ebben az állapotában mennyit kaphatok érte?

Köszönettel,
Gergő

Kedves Gergő,

A leírás alapján egy 2008-as Peugeot 207 CC 1.6 VTi benzines gépkocsiról van szó, melyben a BMW–PSA Prince motor dolgozik (motorkód EP6). Ez egy 120 lóerős szívómotor, változó szelepvezérléssel, láncos vezérléssel – elméletben karbantartásmentes, a gyakorlatban viszont nem. Mindjárt kitérek rá.

  1. Olajfogyasztás – Nem meglepő. A Prince motor gyárilag hajlamos az olajfogyasztásra, főleg, ha nem a gyári 0W-30 PSA B71 2312-es olajjal használták, vagy nem cserélték időben. Ilyen alacsony kilométerfutásnál azonban még nem kell rögtön kétségbeesni. Elsőször egy nyomásveszteséget érdemes mérni a motoron, majd ha az rendben, a szívósort és a kipufogósort levenni és megvizsgálni a szelepszárakat, hogy látható-e olajszivárgás. Amennyiben igen, akkor egy szelepszár-szimmeringezés sokat javíthat a helyzeten, és akár 90 ezer kilométerig is elmehet az autó motorgenerál nélkül. Balszerencsés esetben a teljes felújítás a következő lépés, aminek az árát nehéz előre pontosan belőni, mert csak a motor megbontása után derül ki, hogy pontosan mit kell cserélni, vagy felújítani rajta. Utóbbi 1,2 - 2,5 millió forint között alakulhat, ami nem kell mondjam: gazdasági totálkár.
  2. Gyertyacsere esedékessége – Iridium gyertyák esetén (az kell bele) 60 ezer kilométerenként kell cserélni őket. Későn cserélve az autó rángathat, egyenletlenül járhat, az elhasznált gyertyák indítási problémákat okozhatnak, vagyis nem érdemes halogatni.
  3. Kerregés kormánymozgásra induláskor – Ezt egy szerelőnek kell megnéznie, mert lehet féltengely-csukló, a kormánymű vagy a szervószivattyú, de így távolról, leírt hang alapján nehéz bármit mondani.
  4. Váltóhang – A PSA saját kézi váltója van benne, és sajnos ezek gyakran hangosak hidegen. Ha friss olajjal javult, az jó jel, de ha maradt még zaj, lehet, hogy csapágyas a váltó. Hát ez van, sajnos az egész autó egy elég hitvány konstrukció.
A kép illusztráció
A kép illusztráció

A használtautó-piacon a kabriók értéke erősen szezonális. Tavasszal és nyáron akár 10–15 százalékkal többet lehet kérni értük. Az ön esetében a futásteljesítmény kiemelkedően alacsony, de ennek sajnos nem sok haszna van, ha az állapot nem tükrözi. A leírás alapján az autó:

  • esztétikailag sérült,
  • motorikusan „Prince”,
  • mechanikusan (váltó, ropogás) részben problémás,
  • és az eladás előtt érdemes lenne legalább egy gyertyacserét eszközölni, illetve kivizsgálni, hogy mitől eszi az olajat a motor.

Eladni pedig nem lesz egyszerű, mert egyrészt kevesen vágynak ilyenre, másrészt akinek van otthon világháló előfizetése és nem rest rákeresni a típusra, illetve annak jellemzőire, az nem vesz ilyet. Én 6-700 ezer forint között próbálnám meg eladni, és az adásvételi-szerződésbe feltüntetni az összes hibát, hogy később ne legyen belőle probléma.

Sok szerencsét! Üdv, Marci

Ha olvasnál a Prince-motorokról kattints ide vagy ide:

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.