A Hyundai ezzel az autóval erősen feszegeti a kategóriahatárokat, de sok tennivaló vár a mérnökökre a lelkes hozsánna elnyeréséhez. A Sonata külsőleg és belsőleg egyaránt fogyasztható termék. Kívülről a 4,8 méterhez tartozó tekintélyes megjelenés, belülről a vajszínű bőrkárpit kápráztatja nézőjét. Ez a felszín, nekünk viszont muszáj mélyebbre hatolnunk.

hirdetés

A robusztus test
nélkülözi az öncélú hatásvadászatot. Nehéz lenne (pedig most
divatos) az állatvilág legnagyobb vagy legvérengzőbb fenevadjaihoz
hasonlítani, hisz' nincsenek szilái, se nagyra tátott, ragadozó szája.
Formáját tekintve inkább konzervatív, mint a divat diktálója. A laikust
sem hoznánk kínos helyzetbe, ha megkérnénk, mutassa meg a motorházat,
az utasfülkét és a csomagtartót. Karakteresen elválasztva mind ott van,
ahol az utóbbi 100 évben megszoktuk.

Egyedi tucatautó

Aljas indítéktól vezérelve hosszasan keresgéltem a Sonata mintáját.
Miről koppintották, honnan van ez meg az? Örömmel fedeztem fel egy-egy
részletet - aztán lelohasztott a valóság: ez bizony egyedi jármű.
Egyedi, abban az értelemben, ahogy ma tucatautót építenek. Kis
eltérések az arányokban, máshová húzott krómcsík, pár céltalan vonal és
él, ennyi. A Sonatán a fantáziát a motortetőn hagyták kicsit
meglódulni. A hűtőmaszk oldalán kezdődő vonal váratlanul felgyűrődik,
mintha a tektonikus erők nem bírtak volna magukkal.

Szép a négy kilincs; itt be is fejeződik a formai szárnyalásról
nyitott fejezet. Ami nem biztos, hogy hiba egy koreai autónál. Azt
vélelmezem, hogy a neves stúdiók a nagy múltú gyárak által
méltatlankodva félrepöckölt
rémséges ötleteket szokták rásózni szegény kistigrisekre. Ez most
szerencsére nem sikerült. Így aztán arányos, mindenhol jól faragott.
Formás, de 1,90-es magassága miatt (az én nézőpontomból) hatalmas
tagokkal megáldott nő. Csinos, csak ne jöjjön túl közel, még
eltipor.

Formai szárnyalás

A fényezés megér egy-két mondatot.
Ennyire feketének látszó sötétkék autót még nem láttam. Elég, ha
fátyolfelhő settenkedik a déli nap elé, már mindenki megesküdne rá,
hogy koromfekete. Bezzeg ha fényt kap, hirtelen felragyognak a kék
festékszemcsék. Fotózáskor költői túlzásnak tűnt egy kristálytiszta
nyáréjszaka égboltjához hasonlítani; visszanézve a közeli képeket, már
túlságosan mértéktartó fogalmazásnak. Ha valaki rest kivárni a késő
éjjel feltűnő Univerzumot, parancsoljon, nappal is megkapja,
galaxishalmazostól, szupernovástól.

A vizuális élmény megfelelő

A külső egységes hangulatát a beltérbe is igyekeztek becsempészni.
Nos, ha csak a színeket vizsgáljuk, tökéletesen sikerült.
A vajszín dominál: ülések, kárpitok, mennyezet mind otthonos,
meleg árnyalat. A műszerfalon a világosszürke az úr: ez is remek
választás. Van egy kevés műfa betét: nem baj, legalább könnyen
letörölhető a por. Még mindig jobb, mint a
műkevláros technománia . Hogy a váltó gombjára miért kellett
szégyenteljes képzettársításokra alkalmas barna bőrdarabkát fércelni,
nem tudom. Ennyire pontosan nem számíthatták ki a világos bézs nappa
mennyiségét. A padlót csúfító gumiszőnyeg valamelyik hipermarket
leárazásából van; biztos a gondatlan, szutykos lábbelijű szakírók ellen
alkalmazzák. A műszeregység kifejezetten elegáns.

Fölül csúszik, oldalt ragad

A vizuális élmény tehát megfelelő; már amíg közel nem hajolunk a
műszerfal drapp műanyagához. Keserű szavakkal ostoroztam egy a tízéves
Renault Nevadát az
alkalmazott plasztikok miatt - ebből látszik, hogy mindenki csak a
saját kárán tanul.

Múlhatatlanul szükségesnek ítélem a kormány lecserélését. Olyan
vékony, hogy hiába a gondos manikűr, a megragadásánál beleváj a
tenyerembe a saját körmöm. Másodjára: két, fizikai tulajdonságaiban
gyökeresen különböző anyagból készült a karimája. Az alul és felül
ékeskedő fa(utánzat) csúszik. Ezért az egyik pohártartóba muszáj
magnéziumport tartalmazó edénykét helyezni, és élesebb kanyar előtt
azzal púderezni markunkat. A maradék körívet bőr fedi. De valami igen
szokatlan cserzőanyaggal kezelve: fura, tapadós-szurtos érzést
kelt.

Funkcionális figyelmesség

A belsőt funkcionális figyelmességek garmadájával tömték tele.
Ülésfűtés, jól kezelhető automata klíma, tologatható könyöktámasz
elöl, sok apró kabin a holmijainknak, a napellenzőből oldalra
kicsúsztatható pótfül; napszemüvegtartó (csak apróbb példányoknak);
sikló-felnyíló tetőablak; tolatóradar stb. Kár, hogy a hamutartót egy
csokispapír megtölti, hogy a bőrüléses, már-már nagykategóriás autóba
hátra nem jutott szellőzőfúvóka. A sofőrülésben már deresedik a
bajszom, a második sorban utazók még mindig siránkoznak a meleg miatt.

Háborús kitekintő

A XX. század elején három nagyhatalom, Japán, Kína és
Oroszország próbálta megszerezni Koreát, a japánok jártak
sikerrel. A japán megszállás egészen az 1945-ös kapitulációig
tartott, ekkor a 38. szélességi fok mentén két részre osztották az
országot. Az északiban a szovjetek, a déliben az amerikaiak
ellenőrizték a japánok lefegyverzését és kivonulását.

A 38. fok alatti zónában 1948 májusában választásokat
rendeztek, és bejelentették a Koreai Köztársaság megalakulását,
északon választások nélkül kiáltották ki a Koreai Népi Demokratikus
Köztársaságot. Feszült volt a nemzetközi helyzet, hiszen a II.
világháborúban szövetséges nagyhatalmak ekkorra ellenségekké váltak
a hasonló elveken megoszott Németországban.
A szovjetunió 1948 júniusában vette blokád alá
Nyugat-Berlint, ami a nyugati szövetségeseket is megosztotta. A
franciák hajlottak berlini szektoruk feladására, az angolok
várakozó álláspontra helyezkedtek, az amerikaiak viszont elszánták
magukat Nyugat-Berlin megtartására, mert már csírájában el akartak
fojtani minden szovjet expanziót (bár a dominóelvet csak később
fogalmazták meg).

Nyugat-Berlint még szénnel is repülőgépekkel látták el, de 1949
májusában a szovjetek feloldották a blokádot. Közben Koreát az ENSZ
határozatának értelmében egyesíteni kellett volna, és
a dél-koreai vezetés kimondta, hogy ezt akár fegyveresen is
megteszik. 1950 júniusában a KNDK megelőző csapásként
megtámadta Dél-Koreát. A délieknek természetesen az Egyesült
Államok nyújtott segítséget, hivatalosan ENSZ zászlók alatt.

MacArthur tábornok

A háború változó szerencsével folyt, az amerikaiak MacArthur
tábornok vezetésével majdnem teljesen elfoglalták Észak-Koreát, de
Kína beavatkozott, hivatalosan mint önkénteseket küldve Koreába
egymillió katonát. Ekkor az amerikaiak szorultak vissza annyira,
hogy a világháborús hős MacArthur tábornok "30-50" atombombát kért
a kongresszustól, hogy sugárzó sávot bombázhasson Mandzsúriára,
amin nem tudnak majd átkelni a kínaiak. Le is váltották.

A frontot végül atomfegyver nélkül a jó öreg 38. szélességi
foknál sikerült stabilizálni, de ebbe
belehalt 800 ezer kínai és északi, 400 ezer déli és 54 ezer
amerikai katona, valamint 2,5 millió civil. Viszont legalább
kölcsönösen elfogadták a nevezetes szélességi fokot - ma is ez
osztja ketté Koreát.

Óriási lábterek egyenetlenül temperált légtérben

Ekkora légteret így nehéz egyformára temperálni. A jobb oldalon
már nem telik ülésemelő mechanikára, se állítható deréktáji
keménységre. Ennek ellenére az ülések kényelmesek. Hátul óriási a
lábtér. Fantasztikus találmány a középkonzol jobb oldalából kihajtható
csomagtartó fülecske. Örökre vége a brifkók gazdátlan
hánykolódódásának. Annyi légzsák fog majd felfúvódni egy komolyabb
hengergőzésénél, hogy a pillanatnyi nyomásnövekedés ellen helyesnek
tartanám a füldugóval védekezést. De csak ezért: alapjáraton semmi
hang, se rezgés; és utazósebességnél sem fáraszt hangos
bömböléssel.

Több mint fösvénység

Az integrált zenegép miatt kapja a Sonata a legszigorúbb
szemöldökráncolást. Ennyi pénzért, ebbe a miliőbe egy RDS,
CD-tár-vezérlés és kormányról távirányítás nélküli kazettás rádiót
szerelni több mint fösvénység.
A szánakozók számát akarták az irigykedők kárára növelni? De
miért pont így? A koreai feltételek között ma egy cédés egység
önköltsége valószínűleg 1000 won (~200 Ft) lehet. Pedig az erősítő jó
minőségű; kár, hogy a Magyarországra konfiguráló marketingesek azt
hiszik, itt még a jó öreg mágnesszalagról hallgatnak muzsikát. Az
importőr szerint alaposan leteremtették a hibázó alkalmazottat, és soha
többé, isten bizony.

Üres sportcsarnok

A csomagtartó hatalmas. Kerti asztalt vásároltunk; édesanyám (205-ös
Peugeot-juk van)
el nem tudta képzelni, hogy visszük haza a lapraszerelten 70x100x5
centis bútort. Nos, könnyedén vehettünk volna mondjuk négyet
belőle, és hozzá úgy tizenhat széket, az összecsukható típusból. Ennél
apróbb és kisebb számú tárgyaink egy üres sportcsarnokban érezhető
magányra fognak panaszkodni. Klausztrofóbiát az ezzel elrabolt
ellenségeinknek sem okozunk, főképp akkor nem, ha véletlenül lazább a
gúzs a kelleténél: a csomagtartó belsejében fluoreszkáló kilincs mutat
a szabadulás irányába. Egyébként elképzelhetetlen, hogy valaki
véletlenül magára zárná a fedelet, mivel ötven kilós testsúly felett
kétkezes, alatta kétemberes a brutális gázrugók leküzdése.

Bőven elégségesnek minősíthető blokk

A 2,4 literes, négyhengeres benzinmotor 161 lóerős (kicsivel hatezer
alatt), nyomatéka 219 Nm (kicsivel négyezer felett). Még leírom, hogy a
két vezérműtengely 16 szelepet mozgat; ennyit, és nem többet a
katalógusbúvároknak. Ez a pár számadat semmit sem ér a menetpróba
emocionális élménye nélkül. A bőven elégségesnek minősíthető blokk
ugyanis erősen küzd a tehetetlenségi erővel. A kézzel kapcsolható
automata váltó ezért
minden gyorsításnál késztetést érez az erőteljes
visszakapcsolásra. Például ötvennél egyesbe, száznál kettesbe.

Némi tanakodás után meglódul. Nem lenne okom kételkedni
főszerkesztőnk szavaiban (aki azt mondta, hogy
"pörgetni nem érdemes, nem történik semmi"), de én mást
tapasztaltam. Érdemes húzatni, sőt kell is, hogy az 1,4-es
alsóközepessel versenybe szálló területi képviselők ne egy újabb
trófeát lássanak bennünk.

Ötvennél egyesbe

A négysebességes automata száznál 2200-at sem forog, mármint
egyenletes tempónál. Mondhatjuk, hogy 190-nél van nyomatékmaximumon. El
is fogy felette a szufla rögvest: a végsebesség saját órája szerint 208
km/h. Manuálisan is pöckölgethető, mégsem lehet összehasonlításra
citálni a legmodernebb
Xyztronicokat, mivel a létező leghagyománytisztelőbb módon
megpihen két fokozat között.

Hessegessük el a kényszerképzetünket, hogy egy dél-koreai autóból
kispórolják az anyagot, azért olcsóbb. Van benne bőséggel, raktak
alá erre egy olyan futóművet, hogy hónapokig fogok rajta sápítozni.
Kemény, feszes: ez jó sztrádán, száznyolcvannál. Mármint akkor, ha
húzzuk a motorerővel, mert ha egy autópályás íven (nagy tempónál)
elvesszük a gázt, kellemetlen libegésbe megy át.

Nem elég ballonos

Az elejével van leginkább bajom:
kicsi gödörben nagyot puffan, nagy kátyúban már csuklónkat
csavargatja. Lehetséges, hogy nem is a futómű a hibás. Hanem a
225/50 R17-es kerekek nem elég ballonosak. Ja, és az egyébként nem
agyonpörgetett autó egyedüli bántó zaját nagy sebességnél a futómű
harsány búgása adja.

A mindenkit legjobban érdeklő kérdésre adott válasz: 7,1.
Kb. 15-25 százalékkal olcsóbb, mint a hasonló felszereltségű,
ilyesmi erőátvitellel rendelkező, de befutott középkategóriás modellek.
Alaposan megnéznek; nem sercintenek undorral, de nem is utálnak érte.
Hogy ki vesz ilyet hazánkban? Nem tudom. (Ennyiért) egy jó dízellel már
érteném.

Ki vesz ilyet hazánkban?

A fenntartási költségek közül önkényesen kiragadtam a benzinszámlát.
5-6 ezer között áll a kilométerszámlálója; lehet-e azt állítani, hogy
még nincs teljesen bejáratva? Mert falánk kissé, és azt mondják, ha túl
lesz a tízezren, lecsökken. A végsebesség 85-90 százalékán utazva 16-17
l/100 km. Jó, ezt csak Németországban
kénytelenek elszenvedni.
Nagyrészt országúti használatban viszont sokallom a 11 litert. A
városban még inkább a 14 és felet. És tudni kell a tesztelőről, hogy
pehelytalppal született. Ráadásul sokszor használta a spóroláshoz
segítő tempomatot.

Ismerőseim rémülten kérdezték: te ezt megvetted? A látszat
kedvéért persze élénken tiltakoztam. De most, így négyszemközt,
suttogva bevallom a kedves olvasónak: a néhány hiányosság kijavítása
után nem foglalkoznék a fintorgókkal, és nekiállnék alkudozni a
márkakereskedővel. A pár hónapja a szalonban porosodó, kevesek által
bolygatott tesztpéldányra (kedvező hitellel) öt, öt és fél milliót
szánnék.