Audi A5 Sportback 2.0 TDI DPF multitronic – 2010.

Tegyük fel, hogy egyike vagy azon rendkívül kisszámú egyednek, aki manapság ki tudja és ki meri csapni egy jobban felszerelt átlagautó árát az asztalra. Mondjuk, választasz egy Astrát, mert olyan volt már három a családban. Tisztességes dolog, az új Astrát szeretjük, szép is, jó is vezetni, úgy hírlik, egyáltalán nem romlékony autó, soká leled majd örömödet benne. Kérsz bele nagy dízelmotort, hogy menjen is, persze automataváltót, hogy a dugózás ne váljon pokollá, metálfény kell, normális felni kell, parkolóradar kell – most tartasz 7,6 milliónál.

De akkor benézel a használtautó-kereskedésbe, és ott áll ez az Audi A5 Sportback. 56 ezer kilométer van benne, szervizkönyvét maga Gárdonyi Géza írta tele gyöngybetűkkel, tehát kvázi új. Mindent tud, amit álmaid Astrája, csak hát... Egy Astra sose lesz ilyen belül, akármennyit is költesz rá. Egy Astrát sose néznek meg ennyien. Egy Astrával nem hajthatsz be a Hegyvidék Bevásárlóközpont mélygarázsába, mert kinéznek onnan. Egy Astrával, well... nem vagy olyan szép és trendi.

Legyél hát férfi, térj be a Weltautóhoz, kérd ki hozzá a cuccokat, pittyents rá a távval erre a csodás, metálfekete Audira, és tárd fel azt a masszív Wertheim-ajtót, hogy ráláss álmaid halvány bézs üléseire. Mélyen sóhajtva áramoltasd a tüdődbe a prémiumautó-illatot – ami itt természetesen megvan, mert ebben az autóban ember nem szívott még huncut szál piros Marbit – majd helyezd el ülepedet az ergonomikus szivacsok simogató rétjén. Ezt barátom, nem kapod meg egy Astrától, Golftól, de még Mazda 3-tól sem. Látod, ehhez kell a hochklasse, bólogatsz magadban.

Hétfél, ennyit kérnek érte. 2010-es, még nincs négyéves, mondom, új. Bár sok értékelés még nincs konkrétan a Sportbackről a Népítéletben – konkrétan három, ebből mindössze egy a kettőnullás dízel – az a három csávó imádja. De megnézhetjük a normál, kupé és kabrió A5-ösöket is, hiszen olyan autóból több van – még mindig elég jó az összvélemény, ezzel a típussal nincs sok baj, legfeljebb a multitronic váltóra és a drágán cserélhető lámpákra panaszkodtak.

Für alle fälle megnéztem a hirdetési árakat is. A5 Sportbacket – ez ugye, a limuzin A4-es elegánsabb, egyben praktikusabb, ferdehátú változatának tekinthető – lehet már egymillióval kevesebbért is kapni, de ilyen kevés kilométerrel, ennyire hamvas állapotban ez példány a legolcsóbb. Gazdag spórhuszároknak isteni választás: tankolni nem kell sokat bele, az értékvesztése javát már lenyelte az előző tulaj (ma egy ilyen autó olyan 11,5-12,5 millió körül mozog), szerelőt jó darabig feltehetően nem kér. Tuti vétel, öcsém.

Benne is van minden, ami kell, talán csak a bőrt és a nagyfelnit hiányolják majd egyesek. Xenonos lámpák, parkolóradar, fűthető ülések, kihangosító, fabetét, sportfutómű elektronikus differenciálzárral, empéhárom. Mondom, minden, ami kellhet a világvége túléléséhez, bepakolod a konzerveket a csomiba, és kibekkelsz.

Lássuk akkor a konkrét darabot. Hihető a kilométer, az autón nagyjából annyi kopást látni, mint Shakira bőrén, a Vanity Fair címlapján. Az egyik felni küllőjén két pici karc, a motorházfedélen egy gombostűfejnyi leverődés (kijavítva), a belső térben a könyöklő élén némi bolyhosodás – utóbbi amúgy is gyenge pontja az A5-ösöknek, hajlamos a zörgésre, nyekergésre is. Nem viccelek, egy átlagos tesztautó ehhez képest rommá használt tiranai ződcséges Merci.

Természetesen ugyanilyen jó menet közben is. A kétliteres, közös nyomócsöves, 143 lóerős dízel szépen viszi a kocsit, a multitronic váltó pedig egy szíjas CVT, tehát közel sem nyel le annyit a nyomatékból, mint egy régimódi, hidrodinamikus kuplungos-bolygóműves. Átlagos használathoz erőből nincs hiány, bár tény, hogy nem érdemes gyorsulási versenyre hívni vele a modern hotheccseket.

Amikor ezt az autót vezeted, azt érzed, beértél – hogy hova, az más kérdés, mert nem árt tudnod, ez nem a játékszoba, hanem a nappali, a nagy tévével, süppedős szőnyeggel. Csodás nyugalommal, elpusztíthatatlan közönnyel jár-kel a szürke, kátyús, budapesti télben, lehet akármi odakint, a te kis majd' tízköbméternyi luxuséleted háborítatlan marad. Isteniek az ülések, masszív minden, tényleg azt érzed, hogy ez az autó túlél téged, de még talán a gyerekeidet is. Persze nem, de ez innen, 2014-ből nem számít, jó ideig megmarad ez a benyomás, ne félj.

Vannak azért bajok. Döbbenet, de már 95 táján meghallod a szélzajt, ami a magyar autópálya-tempónál már kifejezetten zavaró – lehet, hogy mégis jobb az Astra? E tekintetben simán, látod, ez az elegáns, keret nélküli ablakok ára. Bár pontos, de amúgy elég halott a kormány is – ebbe az autóba nem szabad egy Ford, egy BMW felől érkezni, mert csalódást okoz. Az sem épp kellemes, hogy a hamvas, egyébként tényleg hibátlan autónak valami meg-megzörrent az utasterében hátul – ott, ahol egyébként genetikailag nem túl sok benne a hely, mert a tető a fej fölött már lejtős, a lábtér mérete pedig csak átlagos.

E zörej (és nem a rendszámtartó volt az, megkopogtattam) orvoslása nyilván filléres tétel, aki pedig elöl ül, e korlátozásból semmit nem érez. Azt viszont nagyon is észreveszi majd, mennyire hasznos a hatalmas, ötödik ajtó, a síkba fektethető hátsó ülés: a valós életben egy ilyen A5 Sportback földbe gázolja az összes A4-A6 jellegű szedánt, ráadásul sokkal jobban is néz ki azoknál. A választás nem túl komplikált: szépet és nagy csomagterűt szélzajjal, (A5 SB) vagy konzervatívan tágasabb helyet adni a hátul ülőknek, csendesebben (A4). Döntsön, akinek két anyja van...

Genetikailag nem hibátlan, állapotát tekintve viszont kivételes autó ez – abszolút értem, ha valakinek fickándozni kezd a zsebében az a 375 darab húszezres. Baja nem lesz, sokba nem kerül majd, ha már egyszer megvette, de mindenféle testes és idős rokonok szállításáról inkább mondjon le, a német autópályákon történő, nagy sebességű brutális kilométergyűjtésről is tegyen le a szélzaj miatt – arra más autó kell.