Az Opel szerint luxus

Bemutató: Opel Grandland X Ultimate 2.0 DTH - 2018.

2018.03.24. 18:09
Alapvetően kétféle autóipari bemutató létezik: az egyik az új modell, a másik egy létező autó ráncfelvarrása. A csinnadratta jellemzően a modell fontosságától, sikerességétől és sok egyéb tényezőtől függ: a skála a balatoni borvidéktől a több napos Ománi kiruccanásig terjed. Ennek tükrében mit is üzen, hogy az Opel egy motor-váltó kombónak és egy felszereltségi szintnek rendez bemutatót Baszkföldön?

Eddig igazi kritika csak azért érte a Grandland X-et, mert nem volt rendes motorpalettája. 1,2-es turbós benzines, 1,6-os dízel és slussz, ezzel nehéz bevenni komoly piacokat. Ekkora autóban matematikailag nem hat túl lelkesítően egyik sem, ellenben még az 1,2-es is élhetően mozog, az 1,6-os dízel maga az ésszerű választások csimborasszója. Most viszont itt a kétliteres dízel, 177 lóerővel, és 400 newtonméterrel, vagyis annyi erővel, ami két kategóriával nagyobb autót is készséggel mozgat.

A rosszmájúak már fenik a nyelvüket, hogy az Opelek súlyát ismerve ez még egy Corsába is kevés lenne, de azok az idők elmúltak. Ezzel a motorral és a szintén új nyolcsebességes automatával a Grandland X másfél tonna, vagyis teljesen átlagos a súlya, inkább túlmotorizált, mint alul. Ezzel a motorral és váltóval, a legmagasabb Ultimate felszereltséggel 10,6 millió forint a listaára, de van most egy több mint 600 ezres kedvezmény, amivel épen betolható 10 millió alá.

Ha mindenképp kell a nagy motor, de még egy kicsit fogni kell a költségeken, akkor ott az eggyel visszafogottabb Innovation felszereltség 9,2 millióért. Korábban az ez volt a legmagasabb felszereltségi szint, de olyan sokan kérték az AGR üléseket és az adaptív fényszórókat még, hogy az Opel rájött, ha lenne feljebb, azt is vinnék. Az Ultimate még vészfék-rendszert, sávtartót, navigációt, okostelefon-tükrözést, 19-es felniket, és rém idegesítő fűtött szélvédőt tartalmaz. Ezen a ponton bennem is az a kérdés visszhangzott, mint mindenkiben: ki vesz ennyiért Grandlandot? A válasz még a vezetés előtti prezentáción elhangzott: akik a luxust keresik. És nem nevettek közben.

Az igazság valójában az, hogy a Grandland instant hit, 70 ezer rendelés érkezett rá a forgalmazás megkezdése óta, a német piac is zabálja, márpedig ott szükség van egy olyan változatra, amely bírja a tartós autópályás terhelést a korlátozás nélküli szakaszokon. Számszerűsítve nem megy olyan keményen, mint vártam, a 0-100 9,1 másodperc, viszont a rugalmassága elég jó, 90-100-ról még izomból indul el. A luxust hajszolók után még azok is rákívánhatnak, akik két tonnát akarnak húzni, mert erre is képes. Hangja csak hidegen van, menet közben teljesen átlagos mértékben szüremlik be.

A nyolcsebességes automata belső súrlódását csökkentették, így még kisebb a veszteség, és tényleg elég jól működik. Mesze nem sportos, de hát a vásárlók nem is azt keresik, hanem a luxust. A motort már ismertük, ugyanis a Grandland műszaki alapjait adó Peugeot 3008-asban is benne volt, igaz, ott még csak hatsebességes automatával. Jó kis utazóautó lesz ez, főleg pályán, ahol 120-nál 1800-at forog, vélhetően ilyenkor gázolajpárán megy. A gyártó 4,9 literes fogyasztást ígér, bár ez még a NEDC ciklus alapján megadott érték, érdemes óvatosan kezelni.

Ami viszont nagyon zavaró, hogy a start-stop rendszer, még bőven gurulásban is leállítja az autót: az autó még 10 km/órával mozog, amikor leáll, és bár nem megy el a szervo, vagy a fékhatás, de eléggé rám hozta a rémületet. A kiutalt tesztautóban ugyanígy előfordult, hogy csak harmadszorra sikerült kivenni P állásból az előválasztót, hiába álltam három lábbal a féken. A sávtartó és a radaros tempomat elég jól működött, csak a tényleg apokalipszis-jellegű havazásban nem jelezte a sávelhagyást. Az viszont továbbra is zavar, hogy ha iPodról hallgatok zenét, és léptetném a dalt, akkor másodpercekre kitakarja a térképet, így simán túl lehet futni egy belvárosi utcán, ahol kanyarodni kéne. A telefon-tükrözés viszont jól működik, tulajdonképpen felesleges mellé a navigáció, hiszen a telefonos jellemzően rugalmasabb.

Nincs vége a modernizálásnak, az eddig használt 1,6-os dízelt elkaszálja az Opel, helyette jön egy 1,5-ös, 100 vagy 130 lóerővel, aztán pedig egy 1,6-os turbós benzines is érkezik, 180-nal. Jövőre bemutatják a konnektoros hibridet, ez lesz a Grandland X első összkerekes kivitele, hiszen a villanymotor a hátsó kereket hajtja, de a rendszer benzinmotorja még nem ismert.

Akárhogy is, amikor a dőzsölős Grandland X-et kitalálták, valószínűleg az összeurópai eladási adatokat nézték, nem a magyart. Nehezen tudom elképzelni, hogy itthon valaki 10 milliót adjon egy Grandlandért, amikor ezért már kulturált Insignia van, ami egy lényegesen finomabb holmi.