Szia dobozos

Bemutató: Opel Combo Life – 2018.

2018.09.28. 06:19

A PSA betette a lábát az Opelbe, folyamatosan jönnek az új személyautók a közös alapokra. Várható volt, hogy a haszonjárműveknél, illetve jelen esetben az arra épülő személyszállítóknál is megújulás lesz.

Az utóbbi pár évben az Opel Combo a Fiat Doblóval közösen készült, viszont a PSA dobozos kisteher/egyterű platformja lép a helyébe: az új testvérek a Citroën Berlingo és a Peugeot Partner. A két francia a 3. generációjába lép, míg az Opel már az 5. variánsnál tart. A bevezetést talán segíti, hogy szoros versenyeben a Mercedes Sprinterrel, megnyerték az Év Kishaszonjárműve díjat.

A motorválaszték egyelőre az 1,5 literes dízel és az 1,2 literes benzinmotorra korlátozódik. A dízel verzió 102 (5 sebességes kézi váltóval) és 130 lóerős verzióban (6 sebességes kézi- vagy 8 sebességes automata váltóval) lesz kapható. A benzines egyelőre 110 lóerővel rendelkezik, 6 sebességes kézi váltóval.

Nekünk utóbbi kerül a kezeink közé, és teljesen élhető egyterűnek bizonyult. Menet közben az összes ma megszokott asszisztens segíti a közlekedést, a váltót is jól sikerült összehangolni a motorral, így minden körülmények között kényelmesen suhantunk. És csendesen: még autópályasebességnél is egész enyhén jelentkezett a tükrök keltette szélzaj.

A fogyasztásról nem tudunk beszélni a rövid távok miatt, a gyári adatok 5,5-5,8 litert állítanak. Ezen értékeket a dízeleknél 4,5 körülre ígérik, hát majd meglátjuk, ha tesztautó lesz a kezeink között.

A kocsi belterén látszik a PSA hatása, de ez nem tett rosszat neki. Átgondolt műszerfal, majdnem mindennek van saját gombja, bár a klíma eléggé bebújt a szellőző alá, így kicsit nehezen azonosíthatók a kapcsolók.

A PSA-hatás mellékhajtása a rejtélyes mokkáspohár-tartó a középkonzolon – a franciák mindig erősek voltak a fura alakú tárolókban (mint a rejtélyes vízszintes kerek lukak az előző Partnerben), itt is visszatért a szögletes pohártartó a műszerfal tetején, amivel már az Mk1-es Berlingóban is találkozhattunk.

Az ülések kényelmesek, a második sor három isofixes ülést tartalmaz, amiben elvileg el is fér három gyerekülés. Létezik hétszemélyes variáció is, ráadásul az előző Combótól eltérően mindkét hosszváltozathoz rendelhető. Igaz a normál verzióban hét ember beülése esetén legfeljebb pár dossziét tudunk a csomagtérbe rakni, cserébe hatalmas lábtér van a harmadik sorban. Kellemes meglepetés, hogy fix helye van a kivett raktérrolónak, ami nem nagy találmány, mégis szinte minden gyártó elfelejti.

Az árakról egyelőre nem sokat tudni, csak annyit, hogy az 1,2-es alapváltozat induló ára 4,99 millió forint lesz, amihez képest most a legolcsóbb Dobló Panoráma 5,5 millióba kerül, 120 lóerős 1.4 T-Jet motorral.