421 lóerő, Made In Hungary

Bemutató: Mercedes-AMG A45S és a CLA45S

2019.08.03. 07:03

Akármennyire is jól szórakoztam a Mercedes-AMG A45S és a CLA45S bemutatóján, ez azért akkor is túlzás. 421 lóerőt kipréselni egy kétliteres motorból, majd ezt az agyament literteljesítményű erőművet bepakolni egy kompakt kaszniba nem normális.

Az utóbbi hónapokban többször is belefutottam az AMG munkásságának kissé ijesztő remekeibe. Voltunk a Hungaroringen kipróbálni szinte a teljes felhozatalt, aztán nemrég járt nálunk teszten a négyajtós AMG GT. Ezek alapvetően harmonikus haladásra tervezett Mercedesek túlmotorizált változatai, és a legnagyobb erősségük kimerült abban, hogy irgalmatlanul mentek. Mármint annak ellenére, hogy nehezek, mint a sár.

Ehhez képest most az anatómiájukból adódóan alapból alkalmasabb kompaktokat próbálhattam, ráadásul versenypályán, ami azon túl, hogy rettentő szórakoztató, azért nagy szó, mert így végre lehet érdemben nyilatkozni a rendeltetésszerű nyüstölésről. Ugyanis közúton egy 421 lóerős, összkerekes, Michelin Pilot Sport 4S gumikon az úthoz feltétlenül ragaszkodó másfél tonnás kompakttal veretni életveszély. Ettől függetlenül a vásárlók nagy része feltehetően ünnepnapokon sem fog pályázni.

Pedig az új A és CLA AMG45S már a sportos vevők igényeire játszik. Olyan fedélzeti rendszer lesz elérhető még idén, hogy az szinte már Need for Speed. A nagy átmérőjű, menő Head Up Display például fantom autót vetít elénk a legjobb körünkkel, tehát még csak az útról sem kell levegyük az összpontosító tekintetünket, és már látjuk is, hogy állunk magunkhoz képest. A másik nagy fícsört pedig végképp a modern generációk Instagram-kompatibilis pályanapozásához találták ki. Fogjuk a telefonunkat, fecuppantjuk a szélvédőre, és miután összelőttük az AMG fedélzeti rendszerével, az első körök után már internet-szerte oszthatjuk a belsőkamerás felvételt, az összes létező valós idejű adattal felcímkézve.

A sportosabb beltér és a visszafogottabb, elegánsabb

Ilyen ügyes trükkökkel talán egy fokkal nagyobb eséllyel vesz AMG-t például egy tehetséges fiatal futballista vagy influencer, de az érdemi kérdések tekintetében is eléggé kompetens csomagnak tűnik mind a két kaszni - még a gyengébbik változatban is. Az S-mentes, sima A45 4MATIC+ 1560 kiló, ugyanez a CLA esetében 1610. Az alapváltozatban csak rongyos 376 lóerőt kapunk, de ha inkább rámennénk a 45S-re akkor elől már hatdugattyúsak a fékek és 210 lóerős a literteljesítmény. Az egyetlen hátrány, az egyelőre még nem tisztázott feláron túl a nagyjából tízen pár extra kiló. Ennyit bőven megér, hogy négyessel kezdődő számmal villoghatunk a klubban.

De hogy lehet egy kétliteres motor 421 lóerős???

A Mercedesnél minden bizonnyal elszabadult egy értekezlet, és anélkül, hogy bárki átgondolta volna a miérteket, egyszer csak arra jutottak, hogy kéne egy 400 lóerő feletti motor a kompakt kategóriába, de lehetőleg legyen 1991 köbcentis. Nyilván van ennél egy lényegesen logikusabb magyarázat is, de ilyen literteljesítménnyel általában üzemórás versenymotorokat fejlesztenek, nem sorozatgyártott, garanciális utcaiakat. Annyi hasonlóság azért van, hogy az összes motor összeszerelését egy ember intézi, kézzel.

Fel is merül a kérdés, hogy vajon mennyire lesz megbízható? Ezt egyelőre nem tudni, de biztató, hogy a Mercedesnél bevállaltak egy kéthetes eseményt, ahol minden áldott nap reggeltől estig tankolásnyi szünetekkel nyélgázon nyüstölhetik a technikát kókler újságírók. És állítólag nem kaptak különleges felkészítést az autók. Az agyament literteljesítmény érdekében 180 fokot fordítottak a motoron az előző generációhoz képest, így hátra került a turbó és a kipufogóoldal, ezzel javult a motor első oldalán a légáramlás, és lerövidültek a légcsatornák, illetve csökkent a felesleges kanyarok száma. A turbó rekordértéken, maximum 2,1 baron tölt, 169 ezret forog, és folyamatosan elektronikusan vezérli a töltőnyomást.

Az alumínium blokkot versenysportból kölcsönzött eljárással, egy vízhűtéses vas öntőformában készítik, így rettentő gyorsan szilárdul meg, ezzel is növelve az öntvény szilárdságát. A hengerek fala Nanoslide kezelést kapott, ami az AMG hangzatos megoldása a súrlódás csökkentésére. A kipufogó szelepek lényegesen nagyobbak lettek, ami a gyors gázcserét könnyíti. A befecskendezés kétlépcsős, első körben 200 baron érkezik egy kevés precízen adagolt üzemanyag direkt befecskendezéssel, majd a második körben a szívócsőből jön egy nagyobb adag. A hűtéssel is trükköztek, így relatíve hideg maradhat a hengerfej az ideális befecskendezés érdekében, miközben a lényegesen forróbb blokkban csökkenhet a súrlódás.

Pályán csak a 45S-t vezettük, a CLA-t és az A-t is, és egyik sem volt lassú. A motor értelmezhetetlen ereje jól megadta az alaphangulatot, de egy idő után megszokja az ember, hogy még 150 környékén is rendesen hátba rúgja egy-egy padlógáz. Az élményt alig rontja a turbómotorokra jellemző kissé tahó karakter. A motor fejlesztésénél cél volt, hogy a nyomatékgörbe egyenletesen emelkedjen, ezzel is mímelve a szívómotorokat. A maximális 500 Nm 5000 és 5250 között épül fel, de csak 7200-nál érkezik a tiltás. Ettől függetlenül, bár érződött az igyekezet, egy jó szívómotorhoz képest kissé lélektelen az élmény, de azért a 3,9 másodperces százas sprint még kissé sótlan formában is tűrhető.

A váltó ellenben megunhatatlanul szórakoztató volt, ahogy századszor is istentelen csattanással és kipufogódörrenéssel sedrintette a következő fokozatot, alig egy pillanattal a kormány mögötti flepni kellemesen fémes érzetű megpöccintése után. Pályán automata üzemmódban nem próbáltam, de a kollégák szerint ügyesen pakolgat a nyolcfokozatú AMG duplakuplungos magától is. A másnapi közúti körön mindenesetre hibátlanul dolgozott és comfort módban még a kissé túlzó hang is enyhült. Ja, és elég volt neki 10 liter. Ha meg épp erőből kell megoldani egy szerpentint, elég tekerni egyet a kormányon lévő digitális kijelzős üzemmódválasztó tárcsán, és máris lesz elég fordulat a kigyorsításokhoz. Show tekintetében nincs hiba.

Aztán ott van még a kormány. Ó, az a kormány! Alcantara borítás, citromsárga középjelző és lapított alsó karima. Azon túl, hogy az egyik legjobb infotainment rendszert lehet róla egyszerűen kezelni, valami eszméletlen jó fogása van. Még úgy is, hogy az előző öt körön erősen markolta az izzadós tenyerű távol-keleti kolléga, aki aztán később elnézte a célegyenes végi féktávot, egyszerre két autót zúzva le a kéthetes sajtóesemény első napján. A Mercedesesek meglepően kimérten viselték, hogy innentől már csak két CLA maradt, mivel csak egy tartalékkal készültek.

Először nem is pontosan értettem, hogyan sikerült összehoznia a torpedózást, a fékek nem igazán voltak hajlandók fáradni. Ha az ember odafigyelt, hogy ne fékezzen lényegesen később, mint az előtte lévő, akkor még 220-as tempóról is elég határozottan meg tudott állni a hajtűig. Ha pedig mégis benézte a féktávot, akkor miért nem kerülte a bukótérben az előtte lévőt? Az A45S és a CLA45S műszakilag szinte minden tekintetben azonos, mégis a futómű hangolásban, mintha a CLA érzésre egy kicsit kevésbé lett volna stabil, de az tuti, hogy bármelyik simán megcsinál egy kikerüléses tesztet százas tempó környékén.

Minden bizonnyal a kolléga kottázott el valamit, de nagyon. Más magyarázat nem jöhet szóba, mert ezek a rettenetesen erős dögök olyan élvezetes egyensúllyal kanyarodnak, hogy komoly hiba kell egy ekkora ökleléshez. A féktávokon ugyan néha bekerregett az ABS, de alapvetően semleges nyugodtsággal lehetett felkenődni az övre, hogy aztán egészen félelmetes kanyarsebességet tartva még egészen idióta viselkedéssel se lehessen érdemben lecsúszni az ívről. Az agyatlan tempójú kanyarba beeséseknél is durvább volt, ahogy a hajtást bármilyen arányban, bármelyik kerékre osztani képes összkerekes rendszer kirántott a kanyarból.

Nyilván egy ilyen autó esetén hangsúlyos szempont, hogy hülye biztos legyen, muszáj néhány évig életben tartani a vevőt, másképp nem fog tudni újra befáradni a szalonba megvenni a frissített modellt, de ez a minden hülyeséget unottan tűrő úttartás azért akkor is durva. És nem szimplán arról van szó, hogy ügyes az ESP. Nekem ugyan annyi eszem azért volt, hogy nem lőttem ki teljesen, csak a lényegesen megengedőbb Race módba állítottam, de így is csak egy-két alkalommal villant fel a piktogram, pedig egy idő után már direkt provokáltam.

Az A45S és a CLA45S is olyan, amilyennek hangzik: egy irgalmatlanul erős, kompakt Mercedes. Ennek megfelelően igényes, kényelmes és gyors. Aki rákívánt és venne egyet, arra készüljön, hogy nem lesz olcsó, bár egyelőre pontos itthoni árat nem tudni, bár sejtésem szerint ebben a ligában ez nem is érdemi szempont. Annyit elég tudni, hogy összkerekes, Mercedes, 421 lóerő, és mindezek ellenére egy kifejezetten kulturált, a hátsó sorban is élhető kompaktról van szó.

Ha valakit érdekelnének még olyan másodlagos részletkérdések is, minthogy mekkora a csomagtartó vagy milyen a fedélzeti rendszer, annak tudom ajánlani Csikós vagy épp Papp Tibi tesztjét az épeszűen motorizált változatokról.