Rút kiskacsából szépséges hattyú

Használtteszt: Hyundai ix35 2.0 – 2012

2020.05.13. 06:06

A mondás szerint, ami kacsa módra hápog, úszik, és repül, az bizonyára kacsa. Eszerint a nagyobbik benzinmotorral szerelt Hyundai ix35 akár japán is lehetne, annyira hasonlít a Hondához, Mazdához és Toyotához - de ennek nem csak előnyei vannak.

A Hyundai Tucson elsőre nem lett valami szép, és olcsónak is tűnt, így hiába volt viszonylag ügyes autó, nem hasalt el tőle a piac. A második szériát már ix35-ként mutatták be 2009-ben, de nem az új név hozta meg a vásárlók kedvét. Hanem az, hogy a változatlan tengelytávon pont annyival lett hosszabb-szélesebb, hogy nagy és arányos kocsinak érezzük. Innentől folyamatosan nőttek az eladások, a harmadik generáció 2015-ös érkezése után az évi százezret is átlépte a Hyundai SUV. Most sem azért, mert ismét Tucsonnak hívták, hanem mert akkor végre szép lett.

Annyira nagyot szakított a Hyundai ezzel a kocsival, hogy a szegmens ezüsthátú hímgorillái, a Toyota RAV4 és a Honda CR-V utoljára 2009-ben tudták megverni európai eladásokban. Igaz, a kategóriaelsőség nem jött össze, útját állta a Nissan Qashqai és a VW Tiguan, de a lényeg: az Tucson/ix35 jól eltalálta, mi kell a vásárlóknak.

Viszont a szép Tucson még fiatal, tehát relative drága, úgyhogy aki a 2,5-4 millió forintos magasságban nézeget családi batárt, annak meg kell elégedni az ix35 kissé kusza vonalaival. A Németországban tervezett és Csehországban gyártott ix35 újkorában két ütőkártyát villantott: az 1.6 GDI belépő motort, melynek vonzó alapárát köszönhette, illetve az 1,7 és kétliteres dízeleket, mert hát az európai piacon ekkora autóba akkoriban mindenki dízelt képzelt.

Most használtként viszont egészen más a helyzet. A közvetlen befecskendezéses 1,6-os 135 lóereje igazából kevés ekkora autóba, a dízelek pedig beléptek abba a korba, amikor már előfordulnak költséges javítások. Szerencsére a Hyundai a japán ellenfelekhez hasonlóan kétliteres szívó benzinmotorral (2.0 CVVT) is árulta az ix35-öt. Bár újkorában nem attól zengett a sajtó, a használtpiacon éppen az ilyen régivágású harcosokat keresik azok, akik félnek a karbantartási számláktól, úgyhogy íme, így lesz a rút kiskacsából ünnepelt hattyú. Érdemes azonban tudni, hogy a facelift után, azaz 2014-től már a kétliteres szívómotor is GDI, azaz közvetlen befecskendezéses volt. Ezt onnan lehet megismerni, hogy a teljesítménye már 166 lóerő, viszont kevésbé dinamikus - a közvetlen befecskendezés kevésbé atombiztos választás, kokszosodási hajlama lehet, a befecskendezés alkatrészei pedig lényegesen drágábbak.

Hyundai ix35 2.0 AWD (2012) forgalomba helyezési költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 78 000 Ft
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Forgalmi 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Regisztrációs adó 49 950 Ft
Rendszám 8 500 Ft
Kötelező biztosítás egy évre (41 éves férfi, 24 éves jogsi, 3 gyerek) 50 710 Ft

A Theta II motorcsalád kétliteres tagja 163 lóerős, és bár nem hiszem, hogy sokan akarnának ix35-öt tuningolni, ők jó ha tudják, hogy turbós rokona 275 lovas az i30N-ben. Ennél lényegesebb, hogy front- és összkerékhajtással, illetve ötfokozatú manuálissal és hatos automatával árulták, tehát a kínálat teljes. Ez a 2012-es ix35 Style például AWD az ötös botváltóval, ami az arany középút, annak ellenére is, hogy egy ilyen autóba simán illik az automata.

Az Autócentrum Rómaitól Király Krisztián azt meséli, a piacon több a fronthajtásos, de igazából bármelyik változat beszerezhető, és annyira esküszik a típusra, hogy édesapjának is ilyet választott. Egy márkaszerviz állapotfelmérője azt mondta neki, a hatsebességes manuális váltó, amit az 1.6 GDI és a dízelmotorok kaptak, előfordul, hogy problémát okoz, de a kétliteres körül egyszerűen nincs mibe belekötni. Ha nem sanyargatták, viszont rendesen karbantartották, akkor most nyolc-tíz évesen is problémamentes kell legyen.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Unix autó bruttó kisker ár (egységár)
Akkumulátor (12V 60Ah) Bären 37 063 Ft
Levegőszűrő Valeo 5 893 Ft
Pollenszűrő Valeo 6 219 Ft
Olajszűrő Valeo 2 581 Ft
Első fékbetét garnitúra Valeo 26 554 Ft
Lengéscsillapító (Első, 2db) KYB 103 610 Ft
Motorháztető Maxicar 82 425 Ft
Fényszóró 1db Depo 58 298 Ft

Az alkatrészárakat böngészve általában megnyugtató számokat találtam, még a próbált autón látható vetítőlencsés fényszóró sem horror, egyedül az első lengéscsillapítók tűnnek szokatlanul drágának. És a Sachs tízezrekkel több lenne. Nyolcéves autónál simán elfáradhat a lengéscsillapító, például mert eddig bírta a gyári, tehát ezzel a tétellel érdemes számolni. Amivel pedig szintén érdemes, az a fogyasztás, még a Spritmonitor német oldal száz felhasználójából is csak egynek sikerül 8 liter alatt tartania, jellemzően 9-11 liter közötti átlagról számolnak be. Az automata váltós nagyjából 1 literrel többet eszik, mint a manuális, és az AWD hajtás is bizonyára kissé emeli a szomját, de ha ragaszkodunk a fronthajtáshoz és a manuális váltóhoz, meg sok országúti használattal kíméljük a pénztárcánk, aszkéta akkor sem lesz a nagy benzines ix35.

Mielőtt azonban lemondanánk róla, érdemes számolni. Megnéztem, a kétliteres dízel 8 litert eszik ott, ahol a benzines 11-et, a különbség tehát még harmincezer kilométer alatt sem lesz több háromszázezer forintnál. Nyilván benzinártól függ a pontos összeg, de a lényeg itt az, hogy ezt a különbséget egyetlen jelentős javítási számla elviheti, kettő után meg már olcsóbb a benzint töltögetni. Kötekedők kedvéért: ahol a 136 és 184 lóerős változatokban elérhető dízel 6 litert eszik, ott a benzinmotor is beéri 9-el, tehát a különbség marad. De természetesen nem kötelező így gondolkodni, és tény, hogy az akár két tonna össztömegű ix35, pláne ha vontat is vele valaki rendszeresen, jó egy nyomatékos dízellel. Csak az 1,7 literes alap gázolajost javasolt elkerülni, vagy nagyon alaposan átnézetni vásárlás előtt, mert rossz hírű motor – más bizonyíték nem is kell, minthogy ma az a legolcsóbb változat.

Az ix35 a látszat, és az AWD hajtás ellenére amúgy nem terepjáró, sokkal inkább tágas családi utazóautó. Elöl és hátul nagy a hely, az ülések kényelmesek, és nem koptak semmit nyolc év alatt, a csomagtér pedig 465 könnyen pakolható liter. Mármint kalaptartóig, de ha azt nem húzzuk el, felfelé terjeszkedve máris olyan, mintha legalább hatszáz lenne, úgyhogy négytagú családnak kempingezős nyaralásra is elég.

Törésteszt

A vásárlók komoly része azért keresi a szabadidőautókat, mert a magas építés biztonságérzetet ad. Szerencsére az ix35 valóban biztonságos, legalábbis az EuroNCAP 2010-es vizsgálatán öt csillagot szerzett. A törésteszteken a felnőtt utasokat összesítve 90%-os, míg a gyerekeket 88%-os hatékonysággal védte meg, ami remek eredmény, ám sajnos a gyalogosokkal már nem ilyen kedves. A lökhárító ugyan nem túl szigorú a lábbal, de a motorháztető már csak bizonyos területeken elég puha, hogy megvédjen a fejsérülés ellen. A legkellemetlenebb azonban, hogy az éle kifejezetten kemény, márpedig a kocsi magas építése miatt ez akár érzékeny szervek sérülését okozhatja a medence vagy hastájékon. Tehát az ix35-re igaz a közhely, hogy inkább a bent ülőkre vigyáz, nem a többi közlekedőre. Így tört a tesztelt Style felszereltségű ix35:

A ballonos gumikkal támogatott futómű kényelemre hangolt, nem kanyarsebességre, bár a Hyundai sok lengőkaros felfüggesztései tudnak pozitív meglepetést okozni, de most csak rövid városi körre volt lehetőség. A Népítélet lapjain nyilatkozó tulajdonosok elégedettek, és igazából nekem is csak annyi bajom van, hogy a kék műszerfal-világítás, illetve a kőkemény műanyagokból szobrászkodott belső nem a kedvencem.

Az ix35 2.0 most nagyon sok használtautó-vásárló álmát tudja kielégíteni. Nincs benne turbó, csak egy megbízható benzinmotor, van belőle mindenféle váltó és hajtásképlet, ráadásul pont a kényelem és tágasság az erőssége, ahogy a kategóriától elvárjuk. Az én szememnek valahogy ügyetlen az alakja, de talán csak azért, mert másfajta kocsira gerjedek, nem szabadidőautóra, akinek ez kell, gyakran szépnek látja. Ennek megfelelően ára is van, amibe egy hasonló Toyota RAV4, Honda CR-V vagy Mazda CX-5 kerül, annyit simán elkérnek az ix35-ért is, annak ellenére, hogy mindhárom japánban kellemesebb a műszerfal kialakítása. A 2,4 literes benzinmotorral kapható Opel Antara már olcsóbb valamivel, igaz, fronthajtás csak manuálissal választható, a Peugeot 3008 1.6 THP pedig jelentősen olcsóbbnak tűnik, cserébe abban híresen kényes a motor. Szintén csak turbóval árultak Ford Kugát és VW Tiguant, de minden ellenfelet felesleges is felsorolni, annyira tele van ez a szegmens. A lényeg annyi, hogy aki úgy fut neki, hogy megbízható, tartós, és tágas kocsit szeretne a 4 millió forint alatti kategóriában, annak jó eséllyel az ix35 is célkeresztbe kerül.

De nincsen rózsa tövis nélkül, az ix35-nek is van egy kellemetlen tulajdonsága: a futómű elemein megjelent a rozsda, és a legtöbb ilyen autó érintett, ahogy a testvér Kia Sportage is. Ez jelen pillanatban veszélytelen, a képen látható barnulással ez a kocsi holnap simán levizsgázna, mert csavarhúzóval se lehet átlukasztani az elemet. De a rozsda olyan, hogy ha békén hagyják, akkor terjed, tehát aki később eladná majd a Hyundait, az jól teszi, ha ezt a problémát még most kezelteti. Amíg elég csiszolni-lekenni, vagy kémiai úton végére járni, alvázvédelemmel. Persze ez nem egyedi jelenség, Mazdákon például szintén gyakori már ilyen korban a korrózió megjelenése, néhány évvel idősebb kocsik között meg már szinte minden típus veszélyeztetett. És abban sem egyedi az ix35, hogy ha karambolos volt, akkor a javított elemen is megjelenhet a korrózió, ezért nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az előélet megismerése – például a TotálKár lekérdezhető adatbázis segítségével. Más rosszat azonban eddig nem sikerült kideríteni a Hyundai városi terepjárójáról.

Új korában azt gondoltuk róla, hogy rendesen megcsinált célszerszám családi közlekedési gondok enyhítésére, és használt autóként továbbra is ezt gondoljuk róla. De az igazán kellemes meglepetés az, hogy ilyen szépen igazolja az egyik leggyakrabban hangoztatott autós közhelyet a régi vágású szívó benzinmotorokról, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az ix35 hajszálpontosan azt hozza, amit papíron megígér. És ez a fajta őszinteség annyira kiveszett már az autópiacról, ahol mindenki többnek, nagyobbnak, erősebbnek és drágábbnak akar látszani, hogy már csak ezért jár a kalaplengetés.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.