Parádézni nem vált be, munkára még jó lehet

Használt teszt: Jeep Grand Cherokee 3.0 CRD (2007)

2021.03.09. 14:58

A Jeep Grand Cherokee sok kritikát kapott az árához méltatlan utastér miatt, ám ez tizenévesen már mindegy. Most jön a vontatás és az off-road meló, szóval a kérdés immár az: hogy bírja a gyűrődést?

Új korában üzletemberek és családosok voltak a 2004-től gyártott, WK gyári kód alatt futó Jeep Grand Cherokee célkeresztjében. Európában azonban nem sok babér termett neki, hiába készült Stájerországban, Mercedes dízelmotorral. Ennek oka elsősorban a kellemetlen, és néhol ízléstelen utastéri műanyagok, illetve a kényelmetlen hátsó ülés volt, és az sem vált előnyére, hogy még a dízellel is 11,5 liter az átlagfogyasztása, ami óvilági üzemanyag árakkal felszorozva már az urizálás kategóriája.

Most viszont, hogy az utolsó is több mint 10 éve legördült a szalagról, már csak 2-3 millió forint között kelletik magukat a dízelek, elvétve egy-egy V8-as is utat talál magának a piacra. A korábbi grancsirkéket manapság elsősorban off-road pályákon, vagy méretes trélerek elé fogva látni, és ebben az árkategóriában már a WK is elérhető a munkakocsit keresők számára. Így már mindegy, milyen a hátsó ülés, a könnyen takarítható, tartós utastér meg direkt öröm. Most már az számít igazán, mennyire bírja a gyűrődést a hajtáslánc és a ridegtartást a karosszéria.

A videóban bemutatott Grand Cherokee persze nem fedi le a teljes kínálatot, hiszen míg a dízelt a Quadra-Drive II hajtással szerelték, a benzinmotoroknál ez feláras volt. Normál esetben a Quadra-Trac II járt, amiben az első- és hátsó diffik nyitottak, és csak a kerékfékekkel dolgozó kipörgésgátló segítette az önzáró központi differenciált. De a kopasz belépőmodell még ebből is csak az egyszerűsített, Quadra-Trac I változatot kapta, amiben nincs felező sem. Mindegyikre igaz azonban, hogy a hajtáslánc elemei igénylik a rendszeres kenőanyag cserét, és persze a lengőkarok, fékek is kopnak-használódnak, még kizárólag aszfalton bevetett grancsirkékben is.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Webshop bruttó kisker ár
Első féktárcsa (db) Ferodo 29 194 Ft
Első fékbetét (garn.) Brembo 28 652 Ft
Lengéscsillapító (hátsó, db) Optimal 33 812 Ft
Alsó lengőkar (db) Ashika 116 768 Ft
Felső lengőkar (db) Ashika 54 660 Ft
Olajszűrő (db) Mann Filter 7 652 Ft
Levegőszűrő (db) Bosch 5 702 Ft
Pollenszűrő (db) Valeo 8 378 Ft
Motorolaj (9 liter) 5W-30, Castrol 26 580 Ft

Aki olvasna még a típusról, Zách kolléga szemlézte fiatal használtként néhány évvel ezelőtt, és persze új korában is teszteltük a modellt, sőt sárban is megjárattuk. Nem állítható, hogy bármikor, bármelyikünknek belopta volna magát a szívébe a kocsi, mégis: számos tulajdonsága figyelemre méltó. Akinek tetszik, vagy konkrét munka feladatra nézné, kis válogatással és odafigyeléssel alapvetően ügyes terepjárót vehet birtokba, csak annyi a lényeg, hogy nem szabad vakon megbízni benne. Mert akkor nagyon hamar, nagyon drága javításokba lehet beleszaladni.

A videóban szereplő autót a Kedvenc kereskedésem kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló Jeep Grand Cherokee-kat. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.