Ezzel az Opellel lesz tele az utca

Menetpróba: Opel Mokka 1.2 Turbo GS-Line

2021.04.14. 17:25

A Mokka első generációja nagyobbnak tűnt kívülről, mint bent ülve – valahogy nem sikerült jól a tértágító bűbáj a tervezőknek. Most más a helyzet, ugyanis összement, ehhez képest bent egész jól elférni. És itt nem érnek véget a meglepetések.

Az Opel Mokka fontos modell, és ha ezt nem tudnánk magunktól, hát felhívja rá a figyelmet az importőr. Elmondásuk szerint ugyanis a B SUV szegmens folyamatosan nő itthon, már 27%-a a teljes eladásoknak, amivel vezet az eddigi bajnok C szegmens helyett. Azaz a Renault Captur, a Mazda CX-3 és társaik lenyomták a VW Golf-féléket. Mit ád az ég, a Crossland is épp 27%-t ad ki az Opel magyar eladásain belül, szóval világos: a Mokka sikerére nagyon számítanak a gyár és a kereskedőik.

E fontosságnak megfelelően már álló helyzetben megmutatták tavaly ősszel, akkor a legfontosabb tudnivalókat összeszedtük – azóta műszaki fronton nincs újdonság. A lényeg dióhéjban annyi, hogy a Corsából (és a Peugeot 208- 2008 párosból) ismert hajtásláncokat kapja meg, de csak a krémjét: nem lesz 100 lóerő alatti változat. A háromhengeres, turbós benzinmotor 100 vagy 130 lóerőt tudhat, a négyhengeres, 1,5 literes dízel 110-et, és a 136 lóerős elektromos verzió lesz a legerősebb. Azóta kiderült az is, hogy a szemünk nem csalt, tényleg kisebb kívülről az új Mokka: tizenhárom centivel rövidebb, és alacsonyabb is majdnem ugyanennyivel! A tengelytáv nagyjából változatlan (+2 mm a nem elektromos változatok esetében) a szélesség meg még nőtt is egy picit, szóval a kiállása magas-dundiból lapos-széles-sportos lett, ami egyáltalán nem árt neki.

Az igazi döbbenet azonban az, hogy érzésre nem ment össze az utasfülke a külső méretcsökkenés hatására, legalábbis elöl teljesen komfortosan el lehet férni. Sőt a csomagtér is csak 6 literrel kisebb, az gyakorlatilag kerekítési hiba még egy ilyen 350 literes raktér esetében is. A hátsó ülés persze nem nagy, de átlagos méretű felnőttből kettőt ide lehet ültetni, és a Balatonig simán kibírják, egy ilyen kis crossovertől ennyi pont elég. Szóval lehet szidni a cégcsoport CMP padlólemezét, az összkerékhajtású változatot például elvesztettük miatta, de tény, hogy nagyon hatékonyan bánik a térrel az új Mokka.

Világjárvány idején persze kimarad a bemutatóból a napfényes spanyol tengerpart, de azért a vízszintesen zuhogó eső, amiben egy 130 lóerős, automata váltós GS-Line változat kulcsát megkaptam néhány órára Budaörsön, kicsit sok volt a törődésből. Sebaj, ilyen időben is teljesítenie kell a technikának, és azt örömmel jelentem, hogy az ablaktörlő automatikája egész jó aránnyal találta el a szükséges törlési intenzitást, nem volt állandó ingerem belenyúlni. Az viszont furcsa, hogy bár a hátsó ablaktörlő kapcsolója fixen a megadott állásban marad, ennek ellenére leállás-bezárás után nem indul újra, hiába hagytuk bekapcsolva. Esős este utáni reggelen, feledékeny tulaj esetén üdvös, de egész napos zuhéban sokat kellett kapcsolgatni.

Az Opel azt mondja, hogy a Mokka egyben a márka új formaterv-irányát jelöli, és így élőben nézegetve azt hiszem, ezzel nem járunk rosszul, mert nagyon mutatós. Elképesztően hangsúlyos az újdonság orra, egyrészt mert a teljes alakhoz képest nagy, másrészt a hűtőrács helyére került teli műanyag Vizor miatt, ami mögé radarok és érzékelők költözhetnek. És belülről is kifejezetten nagy autós a látvány a motorháztető középső taréjával és a lapos tájképével, no meg a Pure Panelnek elkeresztelt digitális műszerfal is hozza a nagy autós szintet. Igaz, hogy a próbált változat a feláras 10+12 hüvelykes (alap: 7+7”), de nincs ez se agyoncsicsázva, csak pont annyit tud, hogy 2021-ben érezzük magunkat.

Az Opel ugyan PSA elemekből építkezik, de magának állítja össze a kezelőfelületet, így rendes klímapanel és klasszikusan Opel kormánygombok – bajuszkapcsolók jutnak. A digitális kijelzőkön azonban itt is érzem, amit Peugeot-kban szoktam, hogy jó ugyan a program rajtuk, de mintha gyenge lenne a hardver, minden kicsit lassabban történik, mint várnám. Azért az első próbán elviselhetőnek tűnt, és a sok lakkozott felülettel együtt modern, látványos a Mokka műszerfal, csak e sok csillogó felületet majd sokat kell takarítani is, hogy megmaradjon a szépség.

A németek állítólag a futóművet is maguknak hangolják, bár persze a Peugeot-ban sem minden változaté egyforma. Mindenesetre a próbált sportos Mokka változat rugózása sprődebbnek tűnt, mint amire 208-2008 párosban szerzett élményeim alapján számítottam. Ez sima úton illetve autópályán előny, és a városi úthibák nagy részét is fel tudja dolgozni, de amikor olyan igazi dobálós-hullámos országúti szakaszra értem, hirtelen lassítani kellett, mert az már sok lett. Pontosabban a kocsinak nem, stabil maradt a Mokka, engem viszont kirázott a bőrömből, valahogy pont kellemetlen volt az amplitúdó. Kár, mert amúgy nagyon jó a vezetési élmény, a 130 lóerős turbómotor és a nyolcfokozatú automata gyakorlatilag hibátlanul dolgozik, akár rájuk hagyom a dolgot, akár átteszem manuálisba, és a kormányon elhelyezett fülekkel szabályozom, mekkora hangerőn folyjék a kávédarálás.

Persze sportkocsi nem lesz belőle, a teljesítmény pont megfelelő, a kanyarodás stabil, de inspiráció, na az nincs benne. Nem is kell, jó ez így, a közönségét tökéletesen ki fogja szolgálni az új Mokka, bármelyik motorral. Igaz, hogy csak ehhez a legerősebb változathoz kapható automata, a többi motort egyelőre hatfokozatú kézi váltóval árulják, de a 2008-ban próbáltam, és jól illett a benzineshez az is. A bemutató során elmondták, hogy a Németországban kapható alapmodellt nem árulják nálunk, a már elfogadhatóan felszerelt Edition, 100 lóerős benzinmotorral a belépő, 6,2 millió Ft-ért.

Ez a nagymotoros, automata GS-Line viszont bő kétmillióval drágább lesz annál, és bár jól megy, meg nagyon látványos a kétszínű fényezésével és a piros dekorcsíkjával, mifelénk valószínűleg nem ez lesz a legkelendőbb változat. Inkább a középső, Elegance felszereltségtől várják a pénztárgép csilingelését a gyáriak, illetve elpöttyentették, hogy pletykák szerint idén is indulhat az elektromos autókra támogatási kör. Tavaly a Corsa túl kicsinek bizonyult ebből a szempontból, a Mokka-e viszont nyerő lehet, ha tényleg megtolja a magyar állam, és ha az árát is a pályázati feltételekhez igazítják majd. Úgyhogy minden esély megvan rá, hogy ebből az Opelből sláger legyen nálunk. 



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.