Az év ötlete: nagyobb autóba több fér!

Bemutató: Renault Kangoo – 2021.

2021.10.13. 06:06

Nehéz a mi életünk, autós újságíróknak, nálunk már csak autógyártónak nehezebb lenni. Egy Kangoo esetében például nehéz megmagyarázni, mi szükség van egy újra, azon kívül persze, hogy jobban nézzen ki, mint a régi. Vagy nagyobb legyen.

Szóval a Renault most megcsinálta, az új, innovatív Kangoo-t. Innovatív? Mármint az az ötlet, hogy egy hasábba több víz/levegő/ember/kutya/puffasztott kölesgolyó fér, mint egy hasonló alapterületű gúlába, egy csapott hátú hasábba vagy egy gömbbe? Ezért utoljára Arisztotelész idejében lehetett Nobel-díjat kapni, csak akkoriban még az Alfred Nobel Alapítvány még kósza ábránd sem volt.

A baj az emberekkel van, akiknek nem jó a régi. Szóval időről időre le kell cserélni mindent, és nem azért, mert a régi Kangoo olyan vacak lett volna, hanem mert körülötte minden Renault technikája átalakult, hát ennek is változnia kellett. Szerencsére a tervezés ugyanonnan indult: hasáb plusz motortér. Aztán megnézték, hol kerekítsék le, csináltak neki dizájnt és eldöntötték, mi legyen benne a truváj. Elárulom: a hosszú meetingek sora egy klassz mechanizmussal a padló síkjába dönthető hátsó padot juttatott a Kangoo-felhasználóknak, meg embertelen sok tárolórekeszt.

Hogy alapos munkámhoz ne férjen kétség, íme, így jön össze a Kangoo utasterében összesen 49 liternyi tárolóhely:

Az első ülések feletti polc: 19,4 l
A műszerfal tetején: 5 l
Az ajtózsebek elöl: 2 x 2,7 l
A középkonzol: 2,7 l
A vezető előtti tárolórekesz: 1,5 l
A vezetőoldali kicsi tárolóhely: 0,5 l
A kézifék alatti nyitott üreg: 1 l
Pohártartók: 0,75 l
Mobiltartó: 0,2 l
A hátsó ajtózsebek: 2 x 0,6 l
A háttámlák zsebei: 2 x 2 l

Akárhogy számolgattam, ez a matematika mai állása szerint 41,65 liter, ám ehhez még hozzájön a hét liter térfogatú, fiókos jellegű kesztyűtartó, és egy kis jóindulatú kerekítéssel meg is vagyunk. Ilyen fiók van egyébként a Capturben is, ez nagyon klassz, viszont hogy jöhetett ki, hogy egy mobiltartó 2 deci? Mindegy, ne firtassuk, mert itt nem deciken múlnak a dolgok, tényleg rohadt sok a tárolóhely, érdemes lenne katalogizálni, mit hová pakolt az ember.

Az egyik legfontosabb ilyen rekeszt a műszeregység fölé került. Ide raktak egy karos mobiltelefon-tartót is, ami a rekesztől balra és jobbra is beállítható, kinek mi tetszik jobban. Nagyon szimpatikus a Renault/Dacia autóiban, hogy ők már belátták: ha az autóipari lobbi bele is döglik, az ember akkor is látni akarja a mobilját. Akkor is, ha ennek nincs mindig értelme – ezt hadd ne az autóipar döntse már el.

A Kangoo minden mást is tud, amit egy ilyen furgonautónak tudnia kell, vannak nagy tolóajtói oldalt, még hatalmasabb, felfelé nyíló ötödik ajtaja, hatalmas raktere és öt ülése. A Kangoo 775 liternyi csomagtartót ad – a kalaptartóig! – és ha megszüntetünk három ülőhelyet, akkor 3,5 köbméternyi lesz a tér. Döbbenetes méretek ezek, ha valaki családos, és közben bálásruha-boltot üzemeltet, akkor nyilvánvalóan valami ilyen kellene neki.

A Kangoo további okossága, hogy a hosszanti tetőlécek keresztbe is forgathatók, vagyis nincs szükség külön kereszttartókra, és ezek mindig ott vannak az autóval – ezt a fícsört amúgy a Daciákon (pl. a Sandero Stepway-en, és az új Joggeren) is láttuk már. Még egy hihetetlen dolgot tud a típus: az első ajtói 90 fokban nyílnak, ilyet első ajtótól még nem láttam: bemasírozni kell a a belsejébe, nem bekúszni.

A motorválaszték nem lesz túl áttekinthetetlen, de a kellemetlen hírrel még várnék. A jó az, hogy lesz belőle dízel (75, 95 és 115 LE), a benzinesek 1,3 literes turbómotorok (100 és 130 LE) és majd a jövőben készül elektromos változat is a Kangoo-ból. A Tannistestre egyetlen benzines, előszériás autót állított ki a Renault az új modellből, méghozzá a 130 lóerős változatot, hatfokozatú kézi váltóval. A legerősebb motorokhoz egyébként lesz hétfokozatú duplakuplungos is, a kézi váltók hat fokozatot kapnak.

Akármennyire is arra számítottam, hogy ez a kis turbómotor majd viszi a Kangoo-t, mint kutya a lábtörlőt, hát nem: gyanítom, a fogyasztás visszafogására erősen leszedálták. Ezek a dobozautók ugyanis az új CO2-szabályzás szempontjából meglehetősen feketeseggűek lettek, mert nincs az a csalós szoftver, amivel 3 litert fogyasztanának. A magyarázat egyszerű: 1500-1600 kiló üresen, és a légellenállási homlokfelülete egy tojtoj-budiéval vetekszik. Így aztán hiába a 200 Nm, valahogy úgy viselkedik, mint egy szívó egyhatos. Majdnem 13 másodperc, míg százra gyorsít, de a rugalmassága sem valami lenyűgöző, és ez az egyik legidegesebb változat.

A valódi zen a 75 lóerős dízel Kangoo-ban lakik, ahol a nullaszáz 19,2 másodpercig tart. Ez egy dán nyugdíjasnak tökéletes, és erről el is hiszem, hogy 5,5-öt kajál. A Kangoo versenyváltozata a 115 lovas dízel, ami 12 alatt lő ki százra, és mondjon bárki bármit, egy ilyen jellegű járműbe még mindig a dízel passzol a legjobban, ha sokat kell menni messzire.

Valószínűleg ez a szabályzás tette be igazán a kaput a Renault-nál, hiszen a gyártó ellenérdekelt abban, hogy sokat adjon el a típusból, és valószínűleg ehhez lőtték be a gyártási kapacitást és az árakat. Így aztán a négymillió példányban eladott Kangoo mostanra annyira upmarket lett, hogy a magyar importőr be sem hozza a típust személyautóként (haszonjárműként igen), mert úgyis drága lenne. Családi dobozosként a vélhetően olcsóbb Dacia Jogger úgyis mindent visz, hisz hétülésesként jár hozzá állami támogatás is. Az pedig, hogy kevesebb vezetőtámogató, fáradtságfigyelő és vészfékező funkciót tud, az mifelénk senkit sem zavar, pedig a Kangoo-t most jól megtömték ilyenekkel is.

Úgy tűnik, az egyterűekkel együtt ezek a jópofa és praktikus dobozautók is a SUV-őrület áldozatai lesznek, az, hogy nálunk a Stellantis-típusok (Berlingo, Rifter, Combo, Proace City Verso) futnak, mindössze a hétüléses támogatások érdeme. Igaz, ettől még álruhában eljut hozzánk a Kangoo, mivel a Mercedes fogja árusítani Citan néven, személyautóként és haszongépjárműként is, más külsővel és belsővel – elvileg novembertől. Sőt, az sem kizárt, hogy a T osztály (ami ugyanez luxuskivitelben) is kapható lesz. A Nissannál meg NV250 fedőnevű haszongépjárműként lesz ott a Kangoo, de talán egyszer a magyar piac is felnő ahhoz, hogy személy-Kangoo-t is lehessen kapni.