Bitangok öltönyben

2006.10.13. 08:25

Először az RS4-est próbáltuk ki, aztán a TT Coupét, aztán az S6-ost, végül az S8-ast. Ha valaki ennyitől még nem ájult el, csak azért lehet, mert nem tudja, hogy a négy modellből három is több mint 400 lóerős.

Az Audi nagyszabású sportautó bemutatót szervezett a Hungaroringre. Így nevezték el: Audi Sportscar Experience. Annyit előre elárultak, hogy nemcsak bóják közötti pilinckázás lesz, hanem mehetünk rendesen a pályán is. Kipróbálhatjuk az RS4-est – V8, 420 LE, 430 Nm, 0-100: 4,8 s -, a TT Coupét – V6, 250 LE, 320 Nm, 0-100: 5,7 s -, az S6-ost – V10, 435 LE, 540 Nm, 0-100: 5,2 s - és az S8-ast – V10, 450 LE, 540 Nm, 0-100: 5,1 s. Vidám kompánia, szó se róla, de a legszebb az egészben az, hogy megígérték, megmutatják az Audi vadonatúj, a Lamborghini Gallardo alapjaira épülő középmotoros sportkocsiját, az R8 -at is.

Reggel kilenc órakor már a Hungaroringen kellett lenni. A reggeli csúcsforgalom ellenére nem nagyon késett el senki, szép számmal gyűltünk össze, valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy érdekes módon, amikor mentőautót adományoz XY cég, valahogy mindig kevesebben jövünk. Gyarló az ember, ez van. Lépjünk túl rajta, és foglalkozzunk inkább az autókkal.

Audi RS4

Ez a most kapható leggyorsabb Audi. Az orrában hosszában elhelyezett V8-as motor 4,2 literes, és literenként 100 lóerő a fajlagos teljesítménye. Ez a brutális szerkezet kevesebb mint öt másodperc alatt gyorsítja százra az autót, ami elképesztő érzés. Az RS4 annyira durván jól ment, hogy utána az egyébként gyors és erős TT egy rövid ideig kifejezetten szerencsétlennek tűnt.

Ez az autó mindent tud. A hajtása, a futóműve, a váltója, a motorja, a fékjei egyaránt tökéletesek, az RS4 ennek következtében minden szituációban agilis és gyors, keményen megy, nem billeg, remekül fordul, gyönyörű a hangja is, mégsem sportautó, hanem minden hájjal megkent, extrém módon sportos középkategóriás limuzin, avagy kombi. Avagy kabrió.

22,5 millió az ára, amiért már sok minden mást is lehet kapni. Ha sportautót akarunk, akkor valami laposabb, hangosabb, keményebb szörnyeteget, ha meg limuzint, puhábbat, csöndesebbet. Az RS4 nem egy véresszájú vadállat, ahhoz túlságosan szofisztikált, egy luxuslimuzinnál viszont jóval hangosabb, keményebb. Más oldalról viszont egy teljes értékű családi autó, amivel kényelmesen, praktikusan utazhatunk, de ha kedvünk tartja, versenypályán alázhatjuk a népeket. Mindkét állítás igaz, nézőpont kérdése, ki mit lát benne. Érdekes öszvér, annyi szent.

Audi TT Coupé 3.2 V6

0-100-ra gyorsulni 5,7 másodperc alatt még soha nem tűnt olyan keservesnek, mint mikor az RS4-ből átültünk a TT-be. Hiába, no, 250 lóerő az nem 420. A relatíve visszafogott motorerő miatti hiányérzet azonban csak az első kanyarig tartott, a TT ugyanis amennyivel gyengébb, laposabb és kisebb, annyival sportosabb és élménydúsabb, mint az RS4.

Ezt tényleg sportautónak szánták, és ez minden mozdulatán érződik. Nagyon közvetlen, folyamatosan mozog alattunk, szépen pakolja a fenekét, ahogy kell. A DSG váltó remek, és nagyon jó érzés, hogy a földön ülünk. A V6-osnak gyönyörű hangja van, kell a fenének az a sok fölösleges henger, és persze a 250 lóerő is bőségesen elég egy jó kis élményautózáshoz, akár versenypályán is.

A 3,2-es TT alapára valamivel kevesebb mint 14 millió, a DSG, pardon, S-tronic váltósé meg valamivel több. Nem kevés, ha belegondolunk, hogy 12,5 millióért már Z4-est is kaphatunk, de – ó, milyen nehéz ezt leírni – a TT-vel izgalmasabb autózni. A régit sokan szidták, hogy nem elég sportos, nem elég élvezetes, hát ezt az újat szerintem nagyon telibe trafálták.

Audi S8

Viccesen semmilyen egy böszme luxusbálnával 5,1 másodperc alatt elérni álló helyzetből a százat. A V10-es hangja talán a legcsodálatosabb, amit valaha is hallottam, az RS-4-es motorjánál két oktávval mélyebb őrült brummogás, de ha nem tudnám, nem hinném el, hogy ilyen keményen megy. Az S8 közel két tonnát nyom, és több mint öt méter hosszú, egyáltalán nem érezni benne a sebességet, de ez nem is baj.

Az S8 nem akar másnak látszani, mint ami valójában: tökéletes kényelmet nyújtó luxusautó, eszeveszett motorerővel. Nem tudom, ki vesz ilyen autót 30 millióért, ki az, akinek nem elég a sima 4,2-es A8-as 335 lóereje, de meg tudom érteni. Ha már lúd, legalább legyen V10-es. És húzzon, mint a veszedelem. És közben legyen pontosan ugyanolyan kényelmes, mint bármelyik hasonló bálna. Ha majd egyszer sok pénzem és nagy hasam lesz...

Audi S6

Ahogy az RS-4-et, az S6-ost sem értettem teljesen. Természetesen ez is rémisztően gyors, hiszen ugyanaz a V10-es van benne, mint az S8-asban, és nagy méretéhez képest meglepően jól fordul, de én akkor már nem állnék meg félúton, megvenném a nagytesót. Az S6 24,5 millióba kerül, az S8 kábé 20 százalékkal kerül csak többe, a presztízse viszont sokkal-sokkal nagyobb.

Igaz, az S6 valamivel agilisabb, de a célközönség vélhetően kevés gumit és benzint füstöl el versenypályákon, annál többet utazik kényelemben, békességben, abban meg egyértelműen az S8 a jobb. Persze az S6 is remek jármű, szép, erős, gyors, kényelmes, stb.stb. De nekem akkor is a Nagy Hal kéne.

Világszenzáció, avagy az R8-as testközelből

Audi

És alig egy héttel Párizs után a saját szemünkkel láthattuk az R8 -at, a középmotoros Audi-sportkocsit, ami a Lamborghini Gallardo alapjaira épül. Egész délelőtt csinos szürke köpenyben volt, aztán ebéd után nagy csindraddattával lerántották róla a leplet. Megfogdostuk, megnézegettük, beleültünk, lefotóztuk, ámuldoztunk. Az életben is nagyon szép és igényes, nemcsak a képeken, kár, hogy ez csak statikus bemutató volt.

Meghallgattuk, hogy az autóban a Le Mans-i bajnok génjei élnek tovább, hogy az összkerékhajtási rendszer általában a hátsó tengelyhez juttatja el a nyomaték nagyobbik részét, de ennél sokkal izgalmasabbnak tűnt a hátsó szélvédő alól kikandikáló 420 lóerős V8-as FSI-motor, és az autó maga. Részemről alig várom, hogy kipróbálhassam, bár úgy érzem, most egy időre sikerült betelnem az Audi szörnyetegeivel. Ön melyiket választaná?

Sajtógaléria

Aki további részletekre kíváncsi, ne hagyja ki sajtófotó-galériánkat.
Kattintson ide!