Csak semmi franciázás

Bemutató: Mercedes-Benz Citan – 2013

2013.04.26. 05:41

Kb két éve borult össze sokak meglepetésére a Mercedes és a Renault. Mindjárt megindultak a találgatások, mi születik ebből a házasságból. A sok igaz és hamis hír után végül elsőnek egy kisáruszállító került elő, Citan néven.

Egészen pontosan a Kangoo-t formálták saját képükre. A francia gyártó modellje kiforrot és kedvelt darab, még a pápának is akad belőle kettő, igaz, az elektromos verzióból. A kategóriában nem ismeretlen ez a fajta együttműködés, ott a Renault/Opel Trafic/Vivaro, a Peugeot/Citroën/Fiat Expert/Jumpy/Scudo, sőt, már Toyota Hiace is, vagy akár a Citan kategóriájában a Citroën Berlingo/Peugeot Partner duó. Közös ismertetőjelük, hogy ha letakarjuk az emblémát, élő ember nem mondja meg, milyen autóban ül.

Nos a Mercedes mérnökei dolgoztak egy kicsit azon, hogy a Citan kiemelkedjen ebből a sorból. Az olyan egyértelmű részen kívül, mint az orr, az utasteret se hagyták érintetlenül. Ez jelen esetben nem feltétlenül előny, mivel a formaterv oltárán elvérzett a Kangoo műszerfalának tetején trónoló jókora kijelző, aminek vájatát kiválóan lehetett mindenfélék (pl. telefon) használni. Így viszont egy hatalmas és gyakorlatilag kihasználhatatlan síkság terpeszkedik előttünk.

Állítólag a futóművet is átdolgozták, bár ezt a rövid tesztút alapján se megcáfolni, se megerősíteni nem tudtam. Azt viszont igen, hogy a váltóhoz is hozzányúltak, így a régi francia gumírozott érzés eltűnt belőle. A motor csendes, a váltó pontos volt, így nagy gond már nem lehet. A raktérben pozitívum, hogy nemcsak a padlón, de a falon is akad rögzítőszem, és persze változatos burkolatokat rendelhetünk hozzá. Az ajtók a szokásos kétfelé 180 fokba nyílók, a személyszállító kivitelben viszont felfele nyithatjuk.

A teher alap ECO néven nettó 3,4 millióba kerül, rövid tengelytávval, 75 lóerős dízelmotorral és nulla felszereltséggel. És utána jön egy Worker névre hallgató modell, amiben már van klíma, villanyablak, 90 lóerős a motor, elektromosan mozgathatók a tükrök. Motorból egyébként négy verziót választhatunk, háromféle dízelt (75, 90 és 110 lóerővel) illetve van még egy 1,2 literes, turbós, 114 lovas benzines is. Hosszból három variáció van, ebből a rövid és a hosszú tengelytávra azonos (2697 mm), csak a hossz változik (3937 és 4321 mm). Ezek 490 és 620 kg terhelhetőségűek. Az extra hosszú verzió 3081 mm tengelytávú és 795 kg terhelhetőségű, 4,7 méter teljes hosszal.

A Mixto (5 személyes, lefalazott hátsó ablakokkal, ráccsal és kizárólag extra hosszú verzióban), leánykori nevén Uni csak a 90 ás 110 lóerős dízellel kapható nettó 4,7 milliótól, míg a személyszállító verzió bruttó 5,8-tól indul. Szintén négyféle motorral, itt már széria az utasoldali, az oldal- és a függönylégzsák is, illetve a hátsó ajtó egyben, felfele nyílik. Az egyterű változatból csak a hosszú tengelytávú kasznit választhatjuk. Itt is van speciális kiadás, Style néven, ez a alufelnit, a sötétített ablakokat, az első ködlámpákat, metálfényezést, bőrkormány, BlueEfficiency csomagot, a baloldali tolóajtót, elektromos tükröket, elektromos ablakokat foglalja magában.

    Mercedes-Benz Citan
Worker 109 CDI A2
 Renault Kangoo
Express Business
 Fiat Doblo Cargo  VW Caddy Premier  Citroën Berlingo
Comfort
 Nettó ár (Ft) 3 999 000 3 770 000 3 286 000 3 449 000 3 505 000
 Motor 109 CDI, 90 LE/200 Nm 1,5 dCi, 90 LE/200 Nm 1,3 Mjet, 90 LE/200 Nm 1,6 CRTDI, 102 LE/250 Nm 1,6 Hdi, 90 LE/215 Nm
 Átlagfogyasztás (l/100 km) 4,7 5,2 4,8 4,9 5,4
                 
 Teherbírás 775 650 750 741 625
 Tengelytáv 2697 2697 2755 2681 2728
 Raktér (mm)               
 hossz 1753 1731 1820 1781 1800
 szélesség 1460 1218 1714 1185 1230
 magasság 1258    1305 1244 1100
 Térfogat (m³) 3.1 3 3,4 3,2 3,3