Ursula, a dömperbusz

2007.03.02. 08:31
Hétszemélyes busz, összkerékhajtással. Az importőr szerint másnak nincs is, pedig de: a kecses Gazella 32217-es. Furcsa párosítás, de vannak előnyei: a szavannán vígan vágtázhat végsebességgel féltucatnyi utasával.

A felépítmény félelmetesen magas. Az öt közös nap alatt megtanultam fitymálni a testes aszfaltterepjárókat. A nagyobbacskák felett simán átlátni, a kisebbekből riadtan tekintenek fel a túltáplált rokonra. Elölről nem kevésbé ijesztő, mint egy feltartóztathatatlanul robogó vasúti hókotró. Sosem volt és lesz ilyen: egy BMW-s az új ötösével visszatolatott, amikor a kettőnknek túl keskeny utcában félúton találkoztunk. Tisztelik, mert nehéznek látszik. Az is: üresen 2,2 tonna, megengedett összes tömege majd' három.

Nem szökell, mint a gazella, inkább komótosan meglódul, csak legyen ellenerő, ami megállítja. Mégis szerettem, mert hallatlanul puha futóművével átsiklik a legádázabb vasúti átjárón is. Azt hinnénk, hogy majd a kanyarban isszuk meg a levét a lágy rugózásnak. Megbillen, persze, de valahogy mégis stabil. Mint fúrótorony dacol az örök viharral az Északi-tengeren. Fordulékonynak nem nevezném. A tengelytáv 281 cm, és ezt nem kompenzálták oldalirányban szokatlanul mozgékony első kerekekkel. Az első parkolásomnál csak a felsíró tolatóradar mentette meg a látómezőbe kicsinysége okán be nem kerülő alsóközepes Nissant.

Jó vezetni, ha elég széles a sávunk. A Hársfa utcában már kínosan közelinek éreztem a két oldalon parkoló autókat. A végsebességet sem volt kedvem kipróbálni. Százhúsz környékén a legkisebb oldalszél arra figyelmeztet, egy betontömb is lehet bizonytalan, ha futóhomokra rakják. De nem a belváros, sem a sztráda az ő igazi otthona. Gödrös dűlőút, felhagyott homokbánya, lekaszált lucernás, kiszáradt zsombékos - mindre tökéletes. Nem lépésben, vágtában. Azon az erdei tisztáson, ahol gyalog a bokatörést kockáztatjuk, hármasban suhant végig. Mondom, suhant, mint egy légpárnás.

Amikkel a szocializmus épült

Egykor szép számmal szelték útjainkat az ilyesféle terepjáró kisbuszok, természetesen KGST-relációból. Kevésbé ismert a román Tudor, az ARO (ha lehet) még silányabb rokona. Képtelenül magas, billegős felépítmény a két merev tengely miatt, borzalmas búgás az alig szigetelt közvetlen befecskendezéses, háromliteres dízelmotorból. Marginális szerepbe mégsem ezekért, hanem fatális megbízhatatlansága miatt kényszerült. Istenkísértés volt 10 kilométerre eltávolodni a szerelőtől, és szép volt az a hónap, amikor legalább 5 napot üzemkész volt.

Nem rendelkezett úgymond takarékos dízelmotorral, mégis uralta a piacot az UAZ 452-es. A szovjet katonai technika nagyszerűen szolgált a szocializmus építésénél is: olajvezeték-fektetők, vasútvonalakat villamosítók, télen a mentősök nem nélkülözhették az áldásos összkerék-hajtást. Ahogy slamposodott a diktatúra, a stratégiai eszköz a magánszférába is átkerült. Jómagam megjártam egy ilyennel Varsót, egy szakadt vállalkozás alkalmazottjaként. A 720 km egy örökkévalóságnak tűnt, hetvenes utazóval, a Tátrán átkelve általában kettesig visszakapcsolva. De hol volt ez a visszaút izgalmaihoz…

A motor az örökkévalóságnak készült, úgy is dolgozott. A váltó recsegett, de ettől még 100 ezer kilométer simán előtte állt, megbontás nélkül. Szerkezete egy közeli atomvillanást is átvészelt volna. Ami tönkrement, azt az elöregedés, anyagfáradás magyarázta. Először füst tört be az utastérbe. Könnyelműen kinyitottuk a motortér fedelét, amitől az oxigénhez jutott benzin kis híján tűzvészt okozott. Nagynyomású fém üzemanyagcsövet kombinált fogóval nehéz újraperemezni, ezért a fűtőradiátor szövetbetétes gumicsövét áldoztuk fel a továbbjutásért. A beavatkozást nem sokkal élte túl a hűtő. Talán a nyomás nőtt meg, mindenesetre a forrasztás elengedett, előbb csak szivárgott, aztán dőlt belőle a víz. Gyorsan beletöltöttük az ivóvizet, kutat nem találtunk. Bár a kezelési kézikönyv kifejezetten nem utasít erre, egy békalencsés tóból pótoltuk a hűtőfolyadékot. A szlovák határig vergődtünk el. Itt, ahol magyar autó ritka, mint a fehér holló (nem az ismertebb útvonalat választottuk), teljesen váratlanul feltűnt egy Ford, benne egy hölgysofőrrel. És felvett minket, szurtos csavargókat… Még visszamentünk az új hűtővel, azóta nem ültem UAZ-ban.

Totalcar értékelés - Hyundai H-1 Starex Deluxe - 2006

Teherautónak túl jó, gumicsizmás vadászok és vezetékszerelõk úgyis összesarazzák. Igényes felhasználók viszont kevesellni fogják a komfortot és sokallni a zajt. Elég drága. Összességében egy normális, jó masina.