Talmácsi Gábor újra itthon

Meleg fogadtatás a hazatérő magyar versenyzőnek

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2002. 09. 26. 13:27

Közzétéve: 2002. 09. 26. 13:27

 
 
 
   

Talmácsi Gábor sikeres Riói szereplése és hazatérése alkalmából
tegnap fogadó ünnepséget rendeztek a magyar versenyző számára a
családtagok és barátok az M7-es Budapest felé vezető szakaszán, az Agip
kút mellett lévő parkolóban.

A december elejei hideg és a kissé munkaidő végébe vágó időpont
miatt sajnos a vártnál kevesebben gyűltek össze, de a megjelent mintegy
40-50 motorbarát annál lelkesebben köszöntötte a teljes
versenyszerelésbe öltözött, és az őt szállító terepjáró tetején
megérkező Gábort. Volt pezsgőlocsolás, éljenezés, vállveregetés,
kézszorítások, minden, ami egy meleg fogadtatáshoz illik. Sőt még egy
Himnusz is elhangzott Talma tiszteletére.

Talma úgy nyilatkozott, hogy az elkövetkezendő 4 futamból kettő
kedvez Hondájának, így jó esélyekkel tudja felvenni a harcot ezeken a
pályákon az ellenfelekkel, és akár még az első dobogós helyezését is
megszerezheti idén. Elmondta, hogy eredménye után több nagyobb, gyári
támogatású csapat megkereste ajánlatával, de egyelőre még nem döntöttek
a jövő évi szerződéssel kapcsolatosan.

Csak remélni tudjuk, hogy nem kapkodják el a döntést, mint tavaly az
Italjet esetében, és még a mostani csapata által biztosított motornál
is versenyképesebb géppel vághat neki Gábor a 2003-as szezonnak. A
fogadtatás után a mintegy 10-15 megjelent robogó és motorkerékpár,
valamint a résztvevők gépkocsijai rendőrmotoros kísérettel hajtott
végig a városon, egyenesen a Hungaroring versenyépületéig, ahol az
ünneplés tovább folytatódott.

Totalcar
Totalcar