Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Ural a kispénzűek Harley-Davidsonja. Egy öreg példányhoz néhány százezer forintért hozzá lehet jutni, és egyedivé szabásához csak némi ügyesség, fantázia meg egy kis utánajárás kell. A nagy börzék szezonja most kezdődik, érdemes néhányat meglátogatni, mert ami másnak már fölösleges lom, nekünk még jól jöhet a téli átépítéshez.

Szerdahelyi Gábor 1972-es kiadású Ural M63-asát már erősen átépített
állapotban vásárolta meg tavaly szeptemberben. Noha az akkor "Silver
Machine" néven futó járművet túlságosan show-bike jellegűnek találta,
azért választotta mégis ezt a példányt valami eredeti állapotú Ural
helyett, mert a
forgalmijába már bevezették a lényeges változtatásokat. Mivel
neki a klasszikus formájú motorok jobban tetszenek, a cél a lehető
legegyszerűbb, sallangmentes chopper megalkotása volt. A korábbi
tulajdonos leültette vázat, és kiszélesítette a hátulját, hogy alkalmas
legyen szélesebb felni befogadására. A változtatások beleillettek Gábor
elképzeléseibe is, de ezeken kívül gyakorlatilag mindent lecseréltek
vagy módosítottak a motoron.

 
 

A hosszú villák problémája
 
 
A hosszabb első
villák beszerelésekor gyakran
megemelkedik a motor alja, és a
motorblokk is kibillen vízszintes
helyzetéből. Ilyenkor általában
jelentősen romlik a motor
vezethetősége is. A hosszabb
tengelytáv és a megváltozott
utánfutás miatt elfordításkor
gyakran bebukik a kormány. Az
egyetlen megoldás, ha a kifliket is
módosítjuk.

Az első lépés az MZ-ről származó első villa diszkrét kidöntése volt,
hiszen egy chopperhez mindenképp hosszú első teleszkópok illenek. Az új
kormánykiflik olyan jól sikerültek, hogy amikor elfordítják a kormányt,
a motor eleje enyhén megemelkedik. Így sikerült megoldani, hogy
a motor szinte önmagát téríti vissza az egyenesbe, ráadásul
megmaradt az 590 mm-es ülésalacsonyság és az 1510 mm-es tengelytáv
is.

A kerekeket küllősre cserélték. Elöl maradt az eredeti 19"-os
Ural-felni, de 100-as gumit kapott, hátra pedig egy ismeretlen eredetű,
15"-os felni került, Ural-aggyal és 140-es gumival. Ugyan
a nagy Ural-agyat, nem lehetett eléggé félre fűzni, de a
fölösleges gumit már lekoptatta a kardán. Az első sárvédőt Gábor egy
börzén találta, a hátsó csak rövidebb lett valamivel, hogy többet
mutasson meg a széles gumiból. A rendszám is ezért került oldalra. Meg
hogy legyen valami, amibe beleköthet a közeg - ő is csak ember.

A Csepel-tankot elöl 20, hátul 14 centiméterrel szélesítették ki. A
változtatásnak természetesen elsősorban optikai és nem gyakorlati okai
voltak, bár az sem utolsó szempont, hogy így valamivel több benzin fér
bele. Az ülés egyedileg készült az új formához, hogy szép legyen az
átmenet a hátsó sárvédő és a tank között. Az egyszerű, szegecselt
nyereg tökéletesen illik a kész motor stílusához, és a sofőr szerint
még kényelmes is - igaz,
a hátulra beszerelt Suzuki Intruder-teleszkópok rugóútja mindössze
milliméterekben mérhető
.

A kormány stílusa sokáig kérdéses volt. Klasszikus chopperhez csakis a
magas,
apehanger kormány passzol, a magasításhoz azonban hosszabb
bowdenek és hosszabb fékcső kellett volna, így maradt az eredeti, csak
a kormánykiemelők lettek rövidebbek. Börzeszerzemény a kipufogódob is.
A kémény hajlításával Gábor nem igazán elégedett, valamivel rövidebb
kanyart szeretett volna, de amikor itt tartott az építés, már rohamosan
közeledett a jó idő, nem lehetett variálni.
A durcás tulajt csak az üres csövek hangja kárpótolja a csúnyán
maradt kanyarért.

A bringa új dugókat és főtengelyt is kapott. A gyújtást a biztonság
kedvéért egy 12 V-os Peugeot-generátorra cserélték, és az eredeti
trepnik is lekerültek a gépről, chopperhez előretolt lábtartó
illik.



Ezután már csak a fényezés hiányzott. Az eddigiek alapján talán nem
kérdéses, csakis a Black Sabbath-fekete jöhetett szóba, bár Gábor a
piros tankot is el tudta volna képzelni, sarló-kalapács mintával és
"Kapitan c CCCP" felirattal.

Totalcar
Totalcar