Csak egy pontocskát!

IRTA teszt, Jerez - a két nap eredménye

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2004. 03. 29. 13:11

Közzétéve: 2004. 03. 29. 13:11

A barcelonai teszt után az addigi eredményeket figyelembe véve a
csapat nagyon komoly technikai megbeszélést tartott. Ennek tükrében
vágtak bele az első hivatalos IRTA tesztnapba a spanyolországi Jerez
versenypályán. Reggel szakadó eső fogatta a versenyzőket, majd
csendesett, így félszáraz pályán száguldhattak a motorosok. A szomorkás
idő mellé hatalmas szél is párosult, ami rendesen megnehezítette a
pilóták dolgát. Talma elmondta, hogy könnyű volt hibázni, mert a nagy
szél - nemcsak őt - sokszor lefújta a jó ívről, ráadásul a pálya csak
az ív mentén volt száraz. Csak azok tudtak jó időt menni, akiknek
sikerült kifogni azt a néhány percet, amikor a szél nem fújt
annyira.

A csapat fantasztikusan dolgozott, és Talma is megpróbált a lehető
legjobban teljesíteni, ezzel az első napon a 13. helyet szerezte meg,
míg csapattársa a 30. helyen zárt. Talma a régi vázzal, de új
motorblokkal és új futóművel ment. Mostanra szinte tökéletesre
sikeredtek a beállítások.

Szinte biztosra vehető, hogy a korábbi gyenge motorteljesítményt
a váz túlzott rezonanciája okozta. A karburátorban is rezeg a benzin,
így próbáltak súlyt rakni rá, amitől valamivel jobb is lett, de közel
sem jó. Az Engines Engineering mérnökei megnézik majd a vázat, de Talma
Afrikában biztos, hogy a régi géppel, és új fejlesztésű alkatrészekkel
fog rajthoz állni.

A második nap időjárása teljesen megegyezett az elsőével, vagyis
volt szél, eső, stb. Ennek következtében a pálya egy része vizes volt,
míg a másik félig száraz. Talma ennek ellenére jobb időt ment, mint az
első napon, de a többiek is javítottak. A futóművel, váltóval, gumival
minden oké volt, de a motorblokk teljesítménye még közel sem jó. Az
egyenesekben rendre kerülgették Talámát a többiek, és ettől nem volt
túl boldog. Az új - 2004-es vázas - motoron karburátort is cseréltek. A
Dellorto porlasztótól jobban is ment a gép, de megragadt a
dugattyú.

Talma azt nyilatkozta, hogy mehetett volna valamivel gyorsabban is,
de egyelőre arra törekedtek, hogy megtalálják a legjobb beállításokat
az első futam előtt, hisz ezzel a géppel áll majd rajthoz Afrikában,
ahol a reális cél egyelőre a 10-15. pontszerző hely.

Totalcar
Totalcar