Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!
Éppen vásárolni igyekeztem a Csepel Plázába, amikor belebotlottam ebbe az első látásra felismerhetetlen motorkerékpárba. Amint közelebb férkőztem hozzá felfedeztem az Intruder jellegzetes V-blokkját és a gyári azonosítókat (tankfelirat), de hátulról inkább egy vemhes vízilónak nézné az ember a bordó járgányt.
Beálltam a bámészkodók közé. Alig észrevehetően ingattam a fejem,
mikor az egyik laikus azt tódította a másik laikusnak, hogy "nem tudom
pontosan, de csak hárli vagy indián lehet". Hamarosan feltűnt egy
fiatalember. Utat tört magának a tömegben (többen felháborodottan
könyököltek vissza: "tessék csak kivárni a sort"), majd hirtelen fel
akart pattanni a paripára, de ezt már nem nézhettem tétlenül. Kertelés
nélkül közöltem vele, szándékomban áll bemutatni a járgányt, és mielőtt
sorolni kezdhette volna az esetleges ellenvetéseit, megígértettem vele,
hogy az alkalmas időjárási körülmények megérkeztekor rendelkezésemre
áll. Ő és a motorja.
A VL 1500-as megjelenésekor a legnagyobb lökettérfogatú kéthengeres
gépek közé tartozott. A nyomatékos blokk köré hatalmas motorkerékpárt
építettek: 1700 mm-es tengelytáv, három mázsás száraz súly. Az egyenes
futásából alig kibillenthető kétkerekűn nincs miért villanyakat
nyiszabolni, vagy lengővillát hosszabbítgatni: a visszafogott
teljesítményével (68 LE) együtt is izmos férfikarokat igényel. A testes
masina leginkább a szűk fordulókban és a parkolóban izzasztja meg
gazdáját. A tank olyan széles, hogy meg lehet teríteni rajta egy
átlagos családnak; az ülések egy kétszemélyes kanapét idéznek; a gyári
gumiméretek megszégyenítik a középkategóriás autók abroncsait.
Nagyjából ezért ódzkodnak a leglelkesebbek is a nagy Intruder
átépítésétől. Nincs hová növelni.
A ritka ellenpéldák egyike Tári István járműve. Barátjával, Gulyás
Gyulával tűrhetetlennek tartották, hogy egy átlagos VL 1500-ason kell
motorozniuk. A
motorfényező-szobrász páros fantáziája alaposan meglódult, és
építettek két olyan járművet, amire mindenki felkapja a fejét.
Az alaposan módosított külső az eredeti műszaki tartalommal párosul.
A leírásunkban szereplő motoron nem nyúltak a vázhoz, fékrendszerhez, a
blokkhoz, a kerekekhez, de még a kipufogóhoz sem. Változott az első és
a hátsó sárvédő, az ülés, a hátsó lámpa, valamint kissé kiszélesítették
a kormány. Ennyi bőven elég egy komoly metamorfózishoz.
A motor farával indult az átalakítás. A fém hátsó sárvédőről
levett minta alapján elkészült egy üvegszálas másolat, majd a kereket
engedni láttató ívet egészen addig befedték a műanyaggal, amíg a
felfüggesztés engedte. A következő lépés az oldaldobozok (vagy inkább
oldalgömbök?) kialakítása volt. Egymásra ragasztottak jó pár réteg
hungarocell-lemezt. Ahogy ezzel végeztek, rögtön nekiestek egy
drótkefével, és addig faragták meg csiszatolták, ameddig a most látható
formát el nem nyerte. A jobb oldalon külön vesződséget kívánt a felső
kipufogó helyének kialakítása. Az üreges testet felül megnyitották,
hogy ne csak látványelem legyen. A kész csomagtartókat ezután
felragasztották a mélyen lenyúló sárvédőre.
Hasonlóképpen készült az első sárvédő is, azzal a nem elhanyagolható
különbséggel, hogy amíg a félkész dobozok kívülről hozzápróbálhatók a
motorhoz, a sárvédőnél ott okvetetlenkedik a kerék és a villa. Egy
felkészült specialistát bíztak meg a nemes feladattal, aki megkérte a
szakértelme árát: darabonként 105000,- Ft-ot kóstált a nyers állapotú
keréktakaró. A kész sárvédő két darabból áll, hogy a kerékszerelés vagy
a fékbetét csere megoldható legyen.
Aki már látott éppen elkészült üvegszálas idomot, pontosan tudja,
hogy az esztétikus külalak elnyeréséhez a munka java még ezután
következik:
reszelés, sorjázás, csiszolás, szórógitt-felhordás (utóbbi kettő
többször ismételve), alapozás.
A keskenynek korántsem mondható kormány a tetemesen kiszélesedett
motorhoz már nem passzolt. Szerencsére ráakadtak egy másik, fémekkel
foglalkozó szakemberre, aki nem takarékoskodott sem az anyaggal, sem az
idejével. Első hallásra tán sokallnánk egy hatvanezerhez közeli summát
a párszor meghajlított csőért, csakhogy az eljárás nem sorolható a
szimpla lakatosmunkák közé. Az eredetivel megegyező átmérőjű (így
megmaradhattak a régi kiemelők és a markolatok) belső csőre
öt centis darabokban hegesztették fel a külső burkolatot, majd
azt addig csiszolták, ameddig olyan sima nem lett, és mehetett a
krómozóba. Kissé időigényes módszer, de az egyedisége
letagadhatatlan.
A meglévő ülés visszaszerelése szóba sem került. A hátrafelé erősen
keskenyedő, semmiképp nem utasbarát nyerget katalógusból rendelték, de
a fotón szépen kidolgozottnak tetsző darab a valóságban elnagyolt,
sőt, randa volt. Ezért István lefejtette róla a műbőrt és a
szivacsot, az alaplapot átalakították és új borítást kapott.
Egy épített motor nem készülhet kapkodva.
Az ötletek megvalósítása időigényes kísérletezés közben zajlik.
Minden lépés után hagyni kell, hadd ülepedjen a látvány. Ugyanígy a
spórolás sem célravezető, az olcsó kivitel hamar szemet szúr. Ezért nem
nevezhető könnyelmű idő- és pénzpazarlásnak a hátsó lámpa és az
irányjelzők olaszországi beszerzése. A veteránautókhoz mostanság
gyártott alkatrészek kint szinte fillérekért megkaphatók, és mindenki
felteszi a kérdést az alkotónak: "Vajon melyik régi járgányról
mentették meg őket?"
Istvánnak a fényezés a hivatása, tehát két megrendelés között, amúgy
gyakorlásképpen, saját kézzel készült a bordó VL 1500-as festése.
Különleges festéket használt, ami csak spéci technológiával hordható
fel. A normál ezüst alapra nagyszemcsés, szintén ezüst réteget fújt, ez
adja a metálos csillogást.
Ezután jött a bordó lötty (maga a mester nevezi így), majd a
lakkozás.
A bemutatott motorkerékpár lelkes közönséget vonz. Sokan próbálták
rávenni Istvánt és barátját, Gyulát, hogy a meglévő öntőformák
felhasználásával alakítsanak át további példányokat, de
nekik eszük ágában sincs teljesíteni a kéréseket. Két dologgal
indokolják a visszautasítást:
1. Saját elképzelések alapján, rengeteg saját munkával készült a
két Intruder, és ha többtucatnyi lenne belőlük az országban, elveszne a
különlegességük.
2. Az aprólékos kidolgozás annyira megdrágítja a munkát, hogy a
végösszeg hallatán egyesek szívszélhűdést kapnának. És kell ez
valakinek?
További cikkeink
