Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kora tavasztól késő őszig hallom a házunk mögötti főút kanyarulatánál a kis fordulathoz tartozó, vontatott drömm...drömm...drömm hangot. Az egyhengeres Pannónia negyedik sebességfokozatban, motorféknél bocsátja ki ezt az összetéveszthetetlen kétütemű-pöffenést.
A kert végében, a sufniban meg még isten tudja, hol magatehetetlenül
heverő T és P10-12 sorozatú Pannóniák
rengeteg embert késztettek motorépítésre. Láthattunk már
fantasztikus
ötszázast,
amely elkészítéséhez nem sajnálták sem az időt, sem a pénzt; de pár nap
alatt összedobott, a satun, a flexen és a hegesztőapparáton kívül
mással nem kezelt
barkácsremeket
is. Közös bennük a bevált műszaki alap - ami egyszerű, mint a csúzli -,
illetve a méregdrága, katalógusból rendelhető alkatrészek teljes
mellőzése. A bámuló közönség lelkesedése mindemellett legalább akkora,
mintha milliókból épültek volna.
Hasonló irányelvek vezérelték a most bemutatott jármű megálmodóját is.
Az örökéletű szerkezetet fejlesztette tovább, kizárólag a kényelem és
az esztétikai érzet fokozása érdekében. Nincs semmi öncélú műszaki
beavatkozás, össze nem illő elemek izzadtságszagú egymáshoz passzítása.
A módosításhoz felhasznált alkatrészek és tartozékok bármelyike
fellelhető egy közepes méretű veteránbörze magyar motor szekciójában.
Még az obligát csepptankot sem alkalmazták, maradt a gyári T5-ösé, a
térdízületet védő gumipárnával. Típusidegen rajta a White embléma, a
krómozott tanksapka, nem beszélve a bőrdíszműről -
a tervezőmérnökök félresöpört csinosítási ötletei évtizedekkel
később, házi kivitelben valósultak meg.
White Shooting Star
A túlnyomórészt fekete színben
gyártott, a végtelenségig leegyszerűsített Pannóniák készültek a
magyar közönség számára gyakorlatilag elérhetetlen luxuskivitelben
is. A hatvanas évek közepén egy vállalkozó kedvű amerikai
motorimportőr kedvéért kis szériában átmatricáztak pár tucat
exportra készült T8-ast, az oly régóta óhajtott USA-export
céljából. Króm borította a sárvédőket, a szerszámdobozt és
csodaszép színekben (piros, kék stb.) kerültek le a gyártósorról.
Megemelt sűrítés (9:1) gondoskodott a harapósabb gyorsulásról. A
teljesítmény a prospektusban megfogalmazott ígéretek szerint 20
lóerő volt - persze nem volt mindenhol fékpad a valószerűtlen
állítás ellenőrzésére. Mérföldes sebességmérő (fehér számlappal)
informálta a sofőrt a tempóról. Magasra húzott kormány segítette a
derékfájás elodázását. Egy mondatban: az ínyencek is elismerően
csettintenének egy gyári példány láttán. Bár nincs okom
feltételezni, kissé szélhámosság-gyanús az egykori importőr cég
azon állítása, miszerint Németországban gyártották a White
Pannónia-alapú modelljeit. Sajnos nem sok tárgyi emlék maradt a
különleges paripákról. A bemutatott motor tankemblémái, valamint az
oldalkocsis T5-ösöm lámpájába illesztett mérföldes óra mégis
bizonyítják, hogy nem csak a legendákban létezett a White.
A P10-es hengere minden átépítés nélkülözhetetlen látványeleme.
Bár nem dob semmit a teljesítményen (ugyanúgy 16 lóerős), a jóval
nagyobb méret öblösebb térfogatot sugall. A T5 mélyen lenyúló tankja
miatt az álló gyertya szerelése kimondottan célszerszám-igényes, csak a
jobb hűtést hozhatjuk fel mellette műszaki érvként.
Noha nem lett erősebb a blokk, az utazótempó így is tisztességes egy
45 évhez közelítő kétkerekűtől: 80 km/óra. Pannóniát birtokolva
alaposan válogassuk meg barátainkat, akikkel együtt akarunk gurulni:
bár nem motor teszi az embert, feltételezhető, hogy a sokszoros
lóerő-többlettel rendelkező társaink hamar megunják a komótos haladást.
Azon a véleményen vagyok,
ha akkora távolságra szeretnék elindulni, amit egy veterán kétütemű
kettőötvenes teljesíteni tud, azt felesleges rohanvást megtenni.
Annyi váratlan látnivaló színesítheti utunkat, ha a környezetből nem
csak az összemosódó útszéli fákat látjuk.
De mi is az a távolság, amire egy gyári, 1380 mm tengelytávú
Pannóniával nekiiramodhatunk? Hát
ezt bátorság 200 kilométernél többen meghatározni. Ahhoz
rövidke, hogy az egyenesekben szépen kisimítsa az úthibákat (pardon,
most átsiklottam a rugózási komforton), ahhoz viszont nehéz és gyenge,
hogy a kanyargós szakaszon kárpótoljuk magunkat. A motor-tuningnak nem
sok lehetősége van, egyébként is minden megnyert (tized)lóerő az
élettartam rovására megy.
Sebesebbé tenni nemigen tudjuk, marad tehát a kényelem növelése.
Amit egy tízcentis lengővilla-toldással kezdtek. A hosszabb
motorkerékpár lazábban siklik a göröngyös főútjainkon, és kétszemélyes
használatnál sem kell az intim disztanciát folyamatosan megsérteni.
Látványnak sem utolsó a nyújtás, valahogy felnőtté teszi a
motort.
A műszaki megoldás tartogat néhány finomságot, hiába legyintenek
egyesek könnyedén: "mi az a tengelytáv-növelés". Ne feledjük, a
Pannóniák lemezből készült zárt láncvédővel rendelkeznek. A jobb oldali
szárral szerves egységet képező burkolatba ugyanúgy be kellett
hegeszteni egy darabot, lehetőleg anélkül, hogy ez ordítaná magáról a
házi kivitelezés tényét. Most
két ellenőrző ablakon győződhetünk meg lánc feszességéről -
ritka csemege, ugye? A váznyúlvány is átalakult, ahogy a teleszkópok
felfüggesztési pontjai sem a régiek. Sőt, a váz hátul ki is tágult,
hogy a 130-as gumit folyamatos súrlódás nélkül be tudja fogadni. A
sárvédő sem maradhatott érintetlen, mert a gyárinál 4,7 centivel
szélesebb abroncson dörzsfékként viselkedne.
Természetesen szóba sem jöhetett a kétszemélyes ülőke visszatétele,
amikor
úgy kínálkozott egy Csepel-lengőnyereg. A klasszikus motorépítés
elve szerinti mély üléspozíciót könnyedén érték el. A második
átalakítás során, a mostani tulajdonos, István keze munkájával készült
a pótülés a kapaszkodóval és az úti holmit szinte vonzó vaskos
csomagtartóval. El kell ismernünk, létezik kecsesebb darab, de
terhelhetőbb aligha. Simán keresztbe lehetne vetni rajta két kukoricás
zsákot, ha lenne pár malacka az ólban. A két bőrtáskára is jutott
Pannónia-embléma, ezért a hátulról közelítő sem marad a gyártóról
informáló felirat nélkül.
A vázat elöl nem abajgatták, a villa és a lámpa sem változott. Csak a
sárvédő hízott egy kicsit, és a villaszár mellett kinyitották, hogy
beférjen. A felfogatása szintén spéci, az alsó szárra rögzített bilincs
tartja. Itt is a gyárinál egy számmal kisebb, 18-as felnire feszül a
gumi. A fékrendszer teljesen hagyományos: elöl-hátul egykulcsos, nagy
(200 mm-es átmérőjű) fékdob veszejti el a fene lendületet.
A kisebb abroncshoz persze küllőket kellett gyártatni, de ez
szinte rutinfeladat egy átalakítás közben.
A festés különösen kiemeli a custom-bike jelleget. Tessék megnézni,
kedves tanácstalan átépítők, fényezők: a fekete-fehér kombinációja a
csillogó fémszínnel milyen visszafogottan elegáns, mennyire
kor- és divat-független. Felesleges rikító narancssárgához,
harsány lilához, világító zöldhöz nyúlni kínunkban, ha a katalógusból
származó extrákkal ékesített járművünk még mindig nem elég egyedi.
A menetdinamikáról esett már szó, a használat körülményeiről és
tapasztalatairól még nem. Nem romboljuk a legendát: a T1-es alapra
épült Pannónia megy, csak megy, cserben sosem hagyná utasát. Pedig a
tavasz első aprócska jelével,
a hóvirág előbújásával egy időben felpattan a garázsajtó, és az
októberi-novemberi fagyokig majd' mindennap pöfög az utakon. Hétköznap
a munkahelyre szállítja gazdáját, alkalmas hétvégeken sűrűn keresik fel
együtt a motoros rendezvényeket. 4 liternél ritkán képes többet
lenyelni száz kilométerre. És szerencsére egyre fogy a lovas kocsi -
IFA - Kamaz populáció, amelyek az utolsó akadályt jelentik az
egyenletes, előzésektől mentes haladásban - a többiek meg hadd
rohanjanak.
További cikkeink
