A Yamaha elsőként Japánban mutatta be legújabb funmotoját, a Trickert
még 2004 során. A szigetországban hamar sláger lett a roppant könnyű,
bmx bringák könnyedségével irányítható motor. A 2004-es Intermoton szó
volt róla, hogy a Tricker Európában is a boltokba került, de nem volt
még végleges időpont erre. Most azonban a június bemutató után szerte
Európában a szalonokba kerül az XG250 Tricker.
A Trickert a Yamaha a nagyvárosi forgatag mindenes gépének szánja,
amely kiválóan alkalmas mindenféle látványos motoros kaszkadőr elem
bemutatására. Motorja egy 249 köbcentis, négyütemű, léghűtéses, 2
szelepes, SOHC vezérlésű igazán strapabíró, bevált szerkezet.
Teljesítménye ugyan csak 19 lóerő, ez azonban elegendő dinamikával
mozgatja a mindössze 118 kg-os száraztömegű Trickert. A csekély súlyhoz
alacsony súlypont, keskeny tank és mindössze 790 mm ülésmagasság
társul. A tengelytáv is roppant kicsi, mindössze 1330 mm. Mindezek az
adatok garantálják a hihetetlen jó manőverezhetőséget.
A 19 colos első, és 16 colos hátsó kerék igazából a soft endurók
világából érkezett. A gumik vékonyak, és mintázatuk is az utcai enduró
gumikat idézi. 5 sebességes váltón és lánchajtáson kerül át a nyomaték
a hátsó kerékről az aszfaltra. A sebesség felemésztéséről elől 220-as,
hátul 203 mm-es tárcsafék gondoskodik. Meglepően nagy, elől 180 mm,
hátul 172 mm rugóútja van a kis Trickernek, amely jól jön majd rossz
útminőségen és trükközéskor egyaránt. A fekete minden színkombinációnak
az alapja, ezt vegyítették a dizájnerek a sárga, a narancs, vagy a
fekete árnyalatával a mindössze 6 literes tankon. A Tricker ára
lélektani 1 milliós határ felé csúszott kicsivel. 1137ezer forint
regadóval, amely nem sok, nem is kevés, de érdemes rajta elgondolkozni,
mert igazi örömmotort kaphatunk ennyiért, megbízható technikával.










