Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

A belga motorépítő, Fred "Krugger" Bertrand világbajnoki harmadik helyezett motorkerékpárját az 1910-20-as évek legendás hill-climb versenyzője, Fred Ludlow tiszteletére alkotta. Miután korábbi építései, a "Racer" és a "Maywood" is megmozgatták a hozzáértők fantáziáját, épp itt volt az ideje, hogy immár ne üres kézzel térjen haza a világbajnokságról.

Fred Ludlow

Fred Ludlow az 1910-es évek vezető deszkapályás motorversenyzője
volt, épp ezért később könnyedén váltott a dirt truck versenyzésre.
Legnagyobb sportsikerét 1921-ben érte el, amikor öt országos
bajnokságot nyert meg az M&ATA döntőben a New York-i Syracuse
versenypályán.

Ludlow 1895. Augusztus 23-án született Los Angelesben. A
középiskolát két év után abbahagyta, mert teljes munkaidős
állásajánlatot kapott, mint teherautósofőr. Ludlow a fizetéséből
tette félre azt az összeget, amelyből megvásárolta legelső
motorkerékpárját, egy Indiánt. Mikor 16 éves korában a sofőrködést
megunta, motorversenyzésre adta a fejét.

Később, mikor már sikeres motorszerelőnek és versenyzőnek
számított, az Indian cég egy új, nyolcszelepes motorkerékpárral
támogatta. 1916-17-ben a hosszú távú versenyzés felé fordult, és
kiváló eredményeket ért el. Miután 1919 augusztusában visszatért az
I. Világháborúból, a Harley-Davidson versenyigazgatója kereste meg,
hogy legyen a milwaukee-i csapat tagja. Első gyári versenyén - az
Ascot Parkban - egy láncszakadás miatt csupán negyedik helyezést
ért el. Később azonban több sebességrekordot is megdöntött.

1922-ben szerelőként helyezkedett el C. Will Risdon Indian
kereskedésében Los Angelesben, majd 1923-ban először a
dél-pasadenai, később pedig a pasadenai rendőrségnél dolgozott
motoros tisztként, valamint a motoros rendezvények népszerű
műsorvezetője volt. Ludlow 1984-ben 89 éves korában hunyt el.

(Forrás:
www.motorcyclemuseum.org
)

A remek eredményen éppen ő maga, az építő csodálkozott legjobban,
hiszen a motorkerékpár a verseny előestéjén készült csak el. Ráadásul
Fred számára is hihetetlen volt, hogy alkotása világhíres műhelyeket
szorított maga mögé.

Fred motorépítési stílusa rendkívül szerteágazó. Ez talán abból is
eredhet, hogy műhelye az Ardennek hegység belga oldalán található,
nagyon közel van mind a német, mint a luxemburgi határhoz. Inspirációit
ezért mindhárom nemzet életmódja és szokásai is befolyásolják. A keze
alól kikerülő motorkerékpárok egyedülállóak, semmivel sem
összetéveszthetőek.

Az igazat megvallva a dobogós motorkerékpár látványterveit Fred jó
barátja,
Mark "Duckman" van der Kwaak készítette Fred elképzelései alapján. A tervek megrajzolása
előtt Duckman alaposan utánanézett a század eleji versenymotorok
formavilágának. Elsősorban persze a hill-climb szakág és ezen belül is
a Harley-Davidson márka érdekelte. A kor stílusát a huszonegyedik
század technikájával ötvözte, persze megpróbálta azt is figyelembe
venni, hogy a készülő motorkerékpárt a
W&W és a
Performance Machine is
támogatja néhány fontos alkatrésszel.

A Hot Climbing módosított, megerősített, klasszikus stílusú, 1979-es
Harley-Davidson Shovelhead blokk köré épült. A végeredmény egy 1340 cm
3-es hajtómű Wiseco dugattyúkkal, Manley szelepekkel, Morris
Magneto M5 gyújtással, S&S Super B karburátorral.

A kipufogócsövek a blokk körül nagyon szűken kanyarodnak, és a
Sportster első sárvédőből készült hátsó sárvédő alatt végződnek,
hangtompítás nélkül. Első sárvédő nincs. A blokk által létrehozott
kilencven lóerő hiánytalan továbbítása a hátsó kerékhez a nyitott
primerháznak, a szintén 1979-ből való Elecra Glide váltóháznak és a
Barnett kuplungnak köszönhető.

A teljesen egyedi nyers vázat ideiglenesen küllős kerekek tartották.
Fred alaposan körbejárta, és fúrt rajta itt-ott néhány lyukat,
amelyekre a súlycsökkentés miatt volt szükség, meg különben is jól néz
ki. Aprónak nem mondható változtatás, hogy a váz első csöve az
olajtankot is magába foglalja - ide tehát nem fúrt. Hogy a végeredmény
még inkább közelítsen a klasszikus hill-climb (hegymászó)
megjelenéshez, Fred ragaszkodott a szimpla első csőhöz, és azt olyan
közel vezették el a blokk mellett, amennyire csak lehetséges volt.

Fred és csapata mindent elkövettek, hogy minél jobban emlékeztessen a
motor őseire. A W&W által gyártott Harley-Davidson WL replika
springer-villa alsó csuklóját úgy módosították, ahogy a régi
Harley-versenyzők is a jobb utánfutás érdekében: tolásról húzásra - ami
a fekete-fehér képeken is jól megfigyelhető - úgy, hogy a villa hátsó
szárát egyszerűen előre hajlították. Ezt a módszert egyébként annak
idején az Indián motorkerékpárokon is alkalmazták.

Ahogy annak idején a versenyzők kénytelenek voltak minden fölösleges
alkatrészt eltávolítani a motor súlyának csökkentése érdekében, Fredék
is hasonlóképpen tettek. A Shovelhead robosztus megjelenésén sokat
finomítottak, miközben a vázat és a kormány felfüggesztéseket
vaslemezekkel erősítették meg.

Az öntött Performance Machine kerekekre éppen azért esett a
választás, mert klasszikus megjelenésük mellett erőt sugároznak, ahogy
a váz robosztus csövei is, miközben karcsúak és légiesek is egyben. A
fékeket szintén a Performance Machine készítette, elöl és hátul is
kétdugattyús nyergek szorítják Fred saját tervezésű, óriás méretű
tárcsáit. A felerősítéshez a felniket is módosítani kellett.

Mivel Fred - ismerősei szerint - még építés közben is gyakran
improvizál, nem csoda, hogy a kész motornak nem sok köze lett az
előzetes tervekhez. Az már csak apróság, hogy végül a motor nem
olíva-zöld, hanem világosszürke fényezést kapott. Annak ellenére, hogy
a Hot Climbing megjelenése kimondottan radikális, a hangja őrjítő, és
egy klasszikus retro versenymotor külsejét tudhatja magáénak, Fred
teljesen legálisan használhatja a városi forgalomban. Legalábbis
Belgiumban.

Műszaki Adatok:

Név: Hot Clinbing

Tulajdonos: Krugger motorcycles, Basse-Bordeux, Belgium

Építő: Fred "Krugger" Bertrand, 2004.

Motor: 1979-es Harley-Davidson Shovelhead

Hengerűrtartalom: 1340 cm
3
Főtengely: Gyári

Hajtókarok: Módosított gyári

Vezérműtengely: Sifton

Nyomórudak: Jims

Dugattyúk: Wiseco

Hengerfejek: Gyári

Szelepek: Manley

Gyújtás: Morris Magneto M5

Karburátor: S&S super B

Kipufogócsövek: Krugger Motorcycles, rozsdamentes acél

Teljesítmény: több mint 90 lóerő

Váltó: 1979-es Harley-Davidson Electra Glide

Primer hajtás: Electra Glide lánc

Kupung: Barnett

Szekunder hajtás: lánc, PM

Váz: Krugger Motorcycles, integrált olajtartállyal

Lengővilla: nincs

Hátsó rugózás: nincs

Első villa: W&W replika WL Springer

Első kerék: 3,5" X 21 PM Vintage

Hátsó kerék: 3,5" X 21 PM Vintage

Első/Hátsó fék: PM/Krugger titán peremtárcsával

Gumik: Avon Speedmaster

Kormány: W&W Cycles

Markolatok: W&W Cycles

Lábtartó: Krugger, bronz

Benzintartály: Krugger Motorcycles

Ülés: Brown/Krugger "Ideális"

Hátsó sárvédő: W&W/Krugger motorcycles

Első/Hátsó világítás: Krugger Motorcycles

Elektromosság: Krugger Motorcycles

Fényezés: Krugger Motorcycles

Totalcar
Totalcar