Mattia Pasininek és Talmácsi Gábornak ment a legjobban az edzés
pénteken a fiatal brit Bradley Smithen kívül. Pénteken Talma új
körrekorddal még az első helyen állt, de szombatra úgy elállították
motorját, hogy alig sikerült kijavítani, és mindössze a nyolcadik
helyről indulhatott. A rajttól Koyama, Pasini, Smith, Gadea sorrendben
lőttel ki a pilóták, Talma a 10-12. hely körül jött el. Pasini már az
első körben az élre állt, és hamarosan 50-60 méteres előnyt szerzett,
Talma a 9. helyen motorozott a Pasinit üldöző nyolcfős boly végén. A
második helyre Gadea jött fel, sőt elkezdte csökkenteni Pasinivel
szembeni hátrányát. A 4. körben Smith Koyamát előzte meg a harmadik
helyért. A Faubel-Talma páros folyamatosan előzött, De Rosát és Koyamát
letudva feljöttek az 5-6. helyre. 15 körrel a vége előtt Talmának
sikerült Faubelt is megelőznie, és az első négyes nyomába eredt, majd
három másodperces hátrányból. Ez a négyes azonban nagyon elment,
lehetetlen volt Talma jelenlegi motorjával utolérni, sőt a csoportjában
lévő vetélytársakkal is alaposan meg kellett küzdenie.
Gadea haladt az élen, mögötte Pasini, Pesek és Bradley Smith volt
még a vezető csoportban a verseny vége felé. Pasini és Gadea oda-vissza
előzgették egymást, de öt körrel a leintés előtt ismét megállt Pasini
motorja, ezzel Talma az ötödik helyre jött fel. Pasini idén negyedszer
esett ki géphiba miatt! Talmának Pablo Nietóval kellett megküzdenie a
negyedik helyért és ez három körrel a vége előtt sikerült is neki. Az
előzés után nagyon rákapcsolt, és az utolsó körre pár méteres, de nem
megnyugtató előnyt szerzett. Az élen Gadea haladt, Pesek és Smith kis
hátránnyal lemaradva tőle egymással próbáltak még valamit kezdeni.
Talma megőrizte a negyedik helyét, ezzel maradt a világbajnoki
pontverseny második helyén, amelyet jelenleg Pesek vezet 9 pontos
előnnyel Talma előtt.
Talma nyilatkozata:
"Örülök a 4. helynek, minden tőlem telhetőt megtettem. Sok
gondunk volt a hétvégén. A warm up után majdnem elsírtam magam annyira
rossz volt a gép. Nem volt más választásunk, rizikóznunk kellett, ami
szerencsére bejött. A rajtnál a kuplung miatt visszacsúsztam a 12. hely
környékére. Nem volt egyszerű előre jönni, de mindent megtettem, hogy
minél előrébb végezzek. A 4. hellyel megőriztem a 2. helyet a tabellán,
és növeltem is az előnyömet Faubelhez képest."










