A hétvégén nagyon gyorsnak bizonyuló Jorge Lorenzo indulhatott a
gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság 250 cm
3-es futamának első rajtkockájából Le Mans-ban. A
rajtsorrend Lorenzo Bautista, Lüthi és Barbera volt. A második körre
Lüthi visszaesett, majd sajnos kiesett a futamból, amikor kifutott a
pályáról technikai hiba miatt. A verseny harmadára Dovizioso már a
harmadik helyen járt, Lorenzo és Bautista nyomában. Bautista hiába
szorongatta Lorenzót, hibázott és szintén kifutott a sóderbe. Ezek után
már csak egy hátsó pozícióba tudott visszaállni. Később Lorenzo és
Dovizoso egymásra találtak, sőt Alex de Angelis, Barbera és Simon is
felzárkózott rájuk. A tempót azonban csak Dovizioso és De Angelis tudta
tartani, sőt, pár körön belül le is előzték Lorenzót, és elszakadtak
tőle pár méterre.
A negyedik helyért Barbera és Simon csatázott, míg Lorenzo tisztes
távolból figyelte Doviziosót és Angelist. De Angelis 12 körrel a vége
előtt állt az élre, mögötte Dovizioso és Lorenzo addig ölte egymást,
hogy Barbera és Simon is felért rájuk a verseny felénél. A helyek
rendezése után Lorenzo eredt De Angelis nyomába, de azért mind az öten
azon voltak, hogy befogják az élen állót. Hat körrel a vége előtt
Angelis rossz váltása miatt Lorenzo ismét az élre került. Ekkorra
megint összeállt az első hármas Lorenzo, Angelis, Dovizioso sorrendben.
Pár tíz méter hátrányban Barbera és Simon követte őket. Az utolsó
körökben Dovizioso még lenyomta de Angelist, aki ettől megszeppenve le
is maradt az elsőségért vívott harcban. Lorenzóval azonban már nem
bírt, így a spanyol világbajnok újabb futamgyőzelmet aratott Dovizoso,
De Angelis, Barbera és Simon előtt. Tóth Imi nem ért célba a
futamon.










