Ha elfogadjuk, hogy a legjobb motor az, amit az emberek a legjobban szeretnek és vásárolnak, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Honda Cub C100 a nyertes. Vitába szállni lehet, kanyarsebességet és lóerőt makogni szintén, de minek? A hatvanmillió darab az hatvanmillió darab.

hirdetés

Az előd és ami utáni jött

Ha elfogadjuk a bevezetőben leírtakat ténynek, akkor arra is rá kell
bólintani, hogy 1958 a motorok történetének legjelentősebb dátuma.
Ekkor jelent meg a Cub, a négyütemű, negyvenkilenc köbcentis, körváltós
kismotor. A sikerhez Japánba kellett születnie, Európában ekkor már
csak kényszerűségből vettek ekkora vackokat, Amerikában már akkor is
megalomániás méretekben gondolkodtak csupán.

Szerkesztőségi japánunk, Csikós szakvéleménye szerint tényleg ez az
ideális nagyvárosi jármű a Távol-Keleten. Tokiót néhány ezersávos főút
és sugárút vágja át, de ezek alatt és mellett kis utcák sűrű rengetege
metszi egymást. Mint egy sokszorosára növelt és besűrített
Pesterzsébet, ahol mindenki az utcán van: népsűrűség és mostanra
népjólét.

A piramis legalján - nem becsülik őket

50 évvel ezelőtt még nem volt ilyen rózsás az ország helyzete.
Helyenként még sugároztak a romok, a gazdaságot pedig épp hogy csak
elkezdték fellendíteni az olyanok, mint
Soichiro és cége, a
Honda Giken Kógjó Kabusikigaisa (Honda Kutató és Gyártó Rt.).
A buszközlekedés nem ért el mindenhova, autóról még csak álmodni
lehetett; a néhány kismotor-próbálkozás után a C100 akkorát durrant,
mint
Nagasaki óta semmi más.

A csomagrögzítésre, városi tülekedésre ideális Cub olcsó volt, és
négyütemű technikájának hála megbízható is. Három év alatt legyártottak
egymillió példányt: mi ez, ha nem ígéretes kezdet? Azon túl, hogy a
Honda elkészítette a világ egyik legjobb blokkját, ráérzett a
kismotorok ízére. Hisz ez kell a népnek: száguldani nincs hol,
felesleges sallang az évenkénti fejlesztés – ők lettek a mellékutcák
királyai.

Ahol nincs forgalom, ott nem szembetűnő a lassúságuk

Egyetlen emberünk Csikós-san volt, aki már próbált hasonló gépeket.
Minden visszaemlékezése többszörösen összetett mondattá fajult,
szemében megjelent az a fény, ami csak az igazán szerelmes emberek
tekintetében látszik. Azonnal mellém állt, mikor mondtam neki, hogy ki
kéne próbálni a Cubot. Hozzátette: „Szerezzünk mellé még többet, annyi
mindent gyártottak kis négyütemű blokkal. Ott volt az
SS,
a
Monkey, a
Dax, a Benly – legyen összehasonlító teszt!”
Winkler is benne volt, naná, tudni akarta, milyen egy a
hatvanmillióból, mi a kisvackok varázsa. Rácz Tamás, szerkesztőségi
robogósunk csak annyit kérdezett: „Automata?”. Nem, körváltó. Nézett
furcsán, majd bólintott.

A kis seggekkel sincs semmi baj

Állt egymás mellett a négy kis pöcsköszörű, mi pedig boldogok
voltunk, mint a gyerekek. Honda Cub C100, Honda Benley 50, Honda Benly
90 és egy igazi kakukktojás, a Yamaha YB1. Miért pont ezek? Egyrészt
Magyarországon vagyunk, Budapesten, és nem a hevesen bólogató japán
nepper kereskedésében egy tokiói mellékutcában.

Melyiket választanád?

A Super Cub az eredeti, az igazi. A Benly egy szépséges scrambler,
felhúzott kipufogójával és karcsú vonalaival olyan, mint egy huncutul
néző japán lányka: nem tudtunk nemet mondani rá. A 90-es változat
ugyanezt tudja izmosabb blokkal és „utcai versenyző” designnal. Ezzel
kiléptünk ugyan az ötvenesek közül, de muszáj volt megtudni, mire képes
egy kis plusz erővel – elég lesz már Budapestre? A Yamaha YB1 lógott ki
a sorból. Egyrészt nem Honda, másrészt nem négyütemű. De kétszínű
festésével, café racer ülésével azonnali vágyat keltett bennünk,
másrészt kíváncsiságot is, hogy akkor mi a jobb: a gyorsan felpörgő két
ütem vagy a nyugodtabb négy?

Ász-póker vagy kettes pár?

Már az első métereken röhögtünk egymásra, és ez így is maradt –
legalább olyan szórakoztató volt, mint egy Pannonia Ring-es, csoportos
ámokfutás. Egymásnak adogattuk a gépeket, akár egy csapat viháncoló
kiskamasz; bárcsak ilyen gépek lettek volna Magyarországon
sihederkorunkban.

Ötven éve ugyanilyen

A Super Cub egy csoda. Kényelmes és kevés ereje ellenére egészen
lendületes. Körváltója tényleg praktikus, automata kuplungjával
pillanatok alatt meg lehet barátkozni. A lámpához begurulsz hármasban,
ott csak bebököd üresbe, és jöhet minden elölről. A sajtolt lemezvázba
fogatott blokk nem rezonál, nem ráz, nagyon finoman jár a karburátoros
egyhengeres. 2007 végétől már ez is
megkapta a Honda PGM-FI befecskendező-rendszerét,
de a tesztpéldány másfél évvel fiatalabb volt, ez még a hagyományos
módon kapta a levegő-üzemanyag keveréket. A benzintartály az ülés alatt
található, egy ötletes úszókával ellátott ablakon át ellenőrizhetjük a
benne levő szaft mennyiségét.

A körváltót percek alatt meg lehet szokni

Elöl-hátul csomagtartó, bizony ezekre Ázsiában az öt gyerek mellett
még köbméternyi árut is felfogatnak. A hetvenes végsebességet hosszú
nekifutás után éri el, igazán elemében 40-50 km/h között van. Ahova
ezeket tervezték, ott nem is kell nagyobb tempó: a keleti utcák
forgalma ezt igényli, ezért eladható ez a kategória a mai napig.
Kifejezetten stabil, nincsenek furcsa zajok, nem akar összecsukódni –
nagyon japán, nagyon jó.

A legszebb, de a leglassabb is

A Honda Benly 50 négyfokozatú, kuplungos drágaság. Piros festése
mindnyájunkban vágyakat szült, gázolgattuk, fülelgettük, hogyan puffog
lelkesen a fekvőhenger. Az utcán szomorúan konstatáltuk, hogy
sportosabb külseje ellenére nem megy jobban, mint a Cub. Ötvenötig
valahogy felvánszorog, de onnan egy tapodtat sem – szépsége ellenére
nem mernék vele cirkálni a körúton, meg valaki azonnal letolna. Ez
inkább vidékre való, kertvárosba és falura, oda viszont tökéletes.

Gyönyörű részlet a magasra húzott kipufogó

Annyira egyszerű és áttekinthető szerkezet, hogy percek alatt megvan
a szimbiózis. A kismotorok varázsa, hogy nem kell kezelésükön
gondolkodni, magától értetődő minden. A karbantartás sem egy túlvilági
nehézség: szem előtt az összes alkatrész, minden analóg és mechanikus.
A gyengécskének tűnő dobfékek azonnal reagálnak, ha kell, simán
megfogják azt a néhány kilót. A végsebességhez viszonyítva ez egy
arányos megoldás, a retró kialakításhoz nem is passzolna a tárcsa.

A Benly 90 alkalmas Budapestre is

Számít valamit plusz negyven köbcenti? Igen, a Benly 90 az egyetlen,
amivel mernék naponta Budapesten ingázni. Fürge, gond nélkül tartja a
nyolcvanas utazót, megvan a lendülete ahhoz, hogy lépést tartson a
korántsem kismotorbarát magyar autósokkal. Keskeny, nem kell attól
tartani, hogy nem fér el a kormány, vagy nem tudunk visszasorolni, ez a
Honda bárhol helyet talál: akár még a liftben is, ha felvinnénk este az
ötödikre.

A 90-es Benly majdnem elmegy 90-el

Kettes és hármas fokozatban a legvidámabb, de felesleges nagyon
pörgetni – ez nem két ütem, feleannyit sem forog, mint a mai modern
robogók. A méret ugyanaz, mint a kistestvéren, a testhelyzet az
alacsonyabb kormány miatt sportosabb. Ahogy Diósd és Törökbálint között
viháncoltunk, csupán Rácz kolléga tartotta a lépést Cubjával, de az
emelkedőn már ő is elmaradt. A plusz három lóerő és negyven köbcenti
nem letagadható. Formája és felkínált üléspozíciója nem igazán urbánus,
ebben senki sem versenyezhet a lábvédőkkel felszerelt Super Cubbal.

A kéttónusú festéssel nem lehetünk észrevétlenek

Az utolsó kérdés: akkor legyen az ütem kettő, vagy jobb a duplája? A
Yamaha YB1 nem lett egyikünk kedvence sem, de érdemeit nem tagadjuk.
Simsoni vehemenciával húz, csak az NDK technika csörgése nincs ott:
érezhető, hogy mennyivel finomabb szerkezet.

Egyszerű designelem, de nagyon szép a Yamaha a neve a blokkon

Sebességre nem tud többet az 50-es Hondáknál, a sprintje viszont
jobb. Ebben is körváltót találtunk, csak itt kuplungot szereltek hozzá.
A kétszínű festés a tesztcsapat egyik legszebbévé teszi, kár, hogy az
ilyen részletek Magyarországon senkit sem hatnak meg.

Retró pöcsköszörűk

A szakújságíró kollégák, csupa megbízhatónak látszó arc

Csikós Zsolt:

Honda Cub 50 - Minden négyütemű robogók ősatyja, ma is
gyártják, nem lehet rossz. Sajnos elfogult vagyok iránta, mert
két évig jártam egy Cub-kópiával, úgy hívták
Suzuki Birdie. Imádtam. A Cub pont olyan,
mint a Birdie-m volt. Nálam huszonöt centivel alacsonyabbakra
szabott üléspozíció, vibráció- és zajmentes járás, nagyon puha
rugózás. Cubon utazni talán a legpihentetőbb robogóélmény. És
lehet kapcsolgatni. A kuplung nélküli, finom körváltóval szépen
felpakol az ember harmadikba, eltolja a mutatót hatvanig (oké,
63-ig, a Birdie-m 68-at ment, és higgyék el, ez már
dimenzionális különbség ezen a szinten), és robog. Piros
lámpához érve aztán rúg egyet a váltón, ott az üres, nem kell
visszagangolni hármat. Szóval nagyon finom, kis tanulás után
ösztönösen használható, szuper gép, bár közel sem megy úgy,
mint egy mai közepes robogó. A stílusa pedig agyonvág, a finom
gép a csodás ívekbe passzintva – a Vespák elmehetnek világgá.
Nekem 1,7-et evett a Birdie, a Cub se lesz éhesebb.

Az egykori tulajdonosnak van összehasonlítási alapja

Honda Benly 50 - Motornak néz ki, de valójában pont
olyan, mint a Cub, csak rosszabbul rugózik, kicsit jobban el
lehet férni rajta, és a tipikus motorokhoz szokott egyed talán
gyorsabban be meri venni vele a kanyarokat. Kicsit gyengébb is
a Cubnál, ezzel az istennek se lehetett 60 fölé szaggatni. Nem
fogott meg túlságosan.

Honda Benly 90 - Az itt tesztelt másik három
kismotorhoz képest ez egy versenygép. Kábé háromszor erősebbnek
érezni, a fékje is jobb, bár a kicsi, görbülékeny váz, a
keskeny kormány és a gyenge lengéscsillapítás miatt ezzel sem
mer úgy száguldozni az ember hullámos, kanyargós úton, mint egy
jó Simsonnal. Viszont itt van már rendes hang, akad némi gépi
vibráció, a vigyorfaktor tehát óriási. De azért nyolcvan fölé
nem nagyon lehet ezt se kergetni.

Yamaha YB-1 - Előrebocsátom, a kismotorokat szeretem,
a kétüteműekkel viszont nagyjából leszámoltam, már csak a
feleségemnek van egy Vespája. De ez a Yamaha megfogott. Bár
alig megy jobban az 50-es Benlynél, a Cubnál pedig igazából nem
is, mégis, középtájt óriási élet van benne – értsd: olyan
negyvennél. A legjobb váz, a legjobb futómű-geometria, a
legbizalomgerjesztőbb üléspozíció az övé ebben a pakliban, és
valahogy a motorját is jó húzatni. Persze itt is körváltó van,
csak ez kuplungos. Nagyon tetszett, még a szagát is szerettem,
persze külön olajzásos, és jó nyál volt benne. Csak a nagy,
modernkedő, krémszínű műszer nem tetszett.

Winkler Róbert:

Az ára miatt alapvetően értékelhetetlen az egész kategória.
Motorozási élményben persze többet adnak, mint egy modern
robogó, de én ezeket csak falura merném nyugodt szívvel
ajánlani. Viszont körváltóval még nem találkoztam így
élőben.

Winkli kipróbálta a gyorsulás élményét

Borzalmasan lassúak, egy kis lovacskázással bármelyiken
jelentős gyorsulást lehet elérni. Hétköznapi használatra talán
a félautomata Honda Cubot merném ajánlani, egyébként az egész
kramanc csak hobbicélokra alkalmas. Úgy értem, a rendes motor
vagy robogó mellé, például szétszedni és összerakni, vagy
valami ilyesmi.

Rácz Tamás:

Jópofa kis vackok ezek, egyszerre izgalmas és szörnyű
belegondolni, hogy a motorizált emberiség
túlnyomó többsége számára ezek jelentik a rutinszerű
„A-ból B-be”-t. Ez a pici, komolytalan, billegő izé, mint
családi jármű. Nem is születtem én olyan rossz helyre.

Mondjuk viccnek nem rossz. A lemezváz, a félautomata
körváltó, a négy lóerő és persze a tudat, hogy egy ötven éve
fejlesztett, csaknem új motorkán ülök: a Cubnak van stílusa. A
mai magyar városi forgalomban nagyjából használhatatlan,
persze, de otthon, kicsiny falumban a Vértesalján
elkirándulgatni, boltba, netán kocsmába járogatni egy ilyen
japán Simsonnal nem is lenne rossz. Jól nézne ki a
garázsban, meg mellette mondjuk egy
Hindustan Ambassador.

A többiek se rosszak, de miután pár kilométeren át hiába
nyúlkáltam a Cub hiányzó kuplungkarja után, és kezdtem
megszokni a kuplungmentes komfortot, az eggyel több
fokozat, a kettővel kevesebb ütem, a rendes váz,
a kétszer-háromszor szélesebb, már-már motorkerékpár-szerű
gumik se tudtak levenni a lábamról. Ha már pici, váltós vacak,
legyen a Cub.

Csikós NDK-sisakban a Japán motoron

Ránéznek, és öregnek tarják ezeket. Nincs bennük a műanyag idomok
által hamisan sugallt dinamizmus. Nem mennek annyira, mint egy rommá
tuningolt ötvenes robogó, igaz, ezt cserébe évtizedeken át tartó
megbízható működéssel kárpótolják. Külföldön kultusza van a japán
kismotoroknak, Hollandiában, Angliában és Németországban komoly
márkaklubok és versenysorozatok vannak. Számtalan tuning és átépítés
érhető el, ezek szinte mindegyike ismeretlen nálunk. Amikor itt
Verhovinákat és Jawa Mustangokat átkoztak el a sokadik hiábavaló
indítási kísérlet után, a világ másik felén első rúgásra kezdtek
kerepelni a kis Hondák, Yamahák, Suzukik és Kawasakik.

A Cub 90-es blokkal lenne az ideális - kapható hozzá tuningkit

Ebből mi kimaradtunk. A véletlenül itt használt kismotorok sorsát
gyakran megpecsételte a magyar slendriánság. Egyetlen igényük van
csupán, a néhány csepp olaj gyakori, 1500-2000 kilométerenkénti
cseréje, hisz a vezérműtengely nem csapágyban forog, hanem a hengerfej
egy speciálisan kiképzett részében. Ez az egy igazán markáns
karbantartanivaló lett volna, sokan mégis elmulasztották, úgyhogy aki
régi, kis Hondát keres, alaposan nézzen körül a vékonyka piacon.

Lelkesen forog a pici OHC blokk

Tesztmotorjaink nagyon fiatalok, néhány száz vagy néhány ezer
kilométert mutatott órájuk. Aki nem száguldozni akar, és nem fővárosi
gerillaharcra keres motort, nézze meg alaposan két fontos beépített
extrájukat: a japán tökéletességet és a garantált mosolyt, ami már az
első méteren kiül az arcunkra.

Imádnivaló részletek

Sokat nevettünk. Nem kellett arra figyelni, hogy a pokolba ledöntött
motor milyen reakciókat mutat az éles kanyarban. Nem zavart egyikünket
sem, hogy nem a fordulattal emelkedő lóerőket kerestük az ideális
váltáshoz – a kis motor nagy boldogságot adott. Újra kamaszok
lehettünk.