A versenyző, akit elraboltak a kommunisták

2016.02.23. 08:08

A mai nap nem indul olyan napsütéssel, mint a tegnapi, de ettől függetlenül kellemes reggelt kívánunk, főleg Alfréd nevű olvasóinknak, akik névnapjukat ünneplik. Ha ma fedetlen helyre indulnak, vigyenek magukkal esernyőt vagy kabátot, mert az ország több pontján várható csapadék, amelyet még a megélénkülő délnyugati szél is súlyosbít. Vigaszul legalább a hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Egy ilyen reggelen kicsit több kell az indításhoz, mint egy Actimel, ezért jöjjön valami epikus: Dragonforce - Operation Ground and Pound.

Tegnap a Totalcaron

  • Eddig az ön fejében sem fért össze a hibrid hajtás, és gumifüst? Akkor olvassa el Csikós cikkét a Lexus új sportkocsijáról
  • Stump Bandi még mélyebbre ássa magát az akkumulátorok világában, érdemes kattintani.
  • Hírszerkesztőnk, Andróczi Balázs pedig az új Ford Kugáról írt.

Autóipari hírsaláta

  • Együttműködésbe kezd az Ericsson és a kínai Geely. Céljuk, hogy az Ericsson már meglévő felhőalapú szolgáltatását kibővítve különböző vezető-segítő szolgáltatásokat kínálhassanak. Például az autó képes lenne arra, hogy amint eléri a szerviz periódus végét, időpontot kér a műhelyben. Ez persze csak egy a számtalan szolgáltatás közül, a Geely nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy az Ericsson rendszerével valósítsák meg az autonóm közlekedést is. 
  • Videón a legkeményebb Huayra. Néhány napja adtunk hírt a Pagani Huayra megvadított kiadásáról, a BC-ről, most pedig a Speedhunters csapata le is videózta az egyik korai példányt. Ugyan rendesen egyszer sem lépnek oda neki, de a V12-es száraz hörgése még így is sokat sejtet. (CarScoops)
  •  A profi focisták élete sem könnyű: Nicklas Bendtnert a VFL Wolfsburg 28 éves játékosát most valószínűleg pénzbírsággal büntetik. Bűne csupán annyi volt, hogy Innstagramjára egy olyan képet töltött fel, amin egy Mercedes S osztály mellett pózol. Tekintve, hogy a csapatát a Volkswagen szponzorálja és birtokolja, ez nem volt egészen okos lépés. Hiába na, keresni kellett volna egy Phaetont. (Carbuzz)

A nap felfedezése

A CarThrottle szerkesztői szúrták ki, hogy a Pagani Zonda műszerei és kezelőszervei honnan származnak. Most már legalább tudjuk, mi a közös pont a világ egyik legdrágább autója, a Rover 45, valamint a Lancia Ypsilon között. 

Napi galéria

Ha az szovjet technika kerül szóba, legtöbbünk akaratlanul is túlméretezett, bumfordi, ám elnyűhetetlen gépekre gondol. Pedig volt, aki már akkor is az esztétika - khm - felé mozdult. Ez a remek válogatás az English Russia-ra került fel, és egy 1987-es brjanszki autóstalálkozón készült képeket mutat be. Sok háttérinfó nem derül ki, de annyi biztos, hogy hasonló találkozókat már 1963 óta szerveztek a helyi egyedi autó klub tagjai. Sok gép túlzó, néhány pedig nevetséges, de majd' harminc évvel ezelőtt biztosan futurisztikusnak számítottak. Kattintsanak a többi csodáért.

Közlekedési koffein

  • Debrecen északkeleti elkerülőjén baleset történt. A 354-es főút 7-es kilométerétől teljes útzár van érvényben, a forgalmat hajdúböszörmény felé terelik. (Útinform)
  • Megváltozik a forgalmi rend az M1-es M7-es kifelé vezető szakaszán. A változások ma lépnek életbe, a részletekért kattintsanak a BKK oldalára

A nap sztorija

1958-ban a mai napon történt az az eset, amivel Juan Manuel Fangio valószínűleg a szombat esti sörözés közben elmesélt történetek királya marad: elrabolta Fidel Castro mozgalma. A legendás Formula-1-es pilóta 1958-ban szállt meg a havannai Lincoln hotelben, amikor rátörtek a Júlus 26-a Mozgalom emberei. Céljuk nem volt bonyolult: az akkor szupersztári státusszal bíró pilóta elrablásával akartak felhívni a figyelmet Batista elnyomó rendszerére, és azt követelték, hogy fújják le a futamot, ám ez nem történt meg. Elrablói szívélyesen bántak Fangióval, eleinte rádión követhette a futamot, amelyről lemaradt, később egy tévét is szereztek neki, ezt ráadásul a saját szobájába. Időközben igyekeztek meggyőzni Fangiót céljaik nagyságáról, ám az argentin ezt visszautasította, mondván, hogy nem érdekli a politika. A rabságból 29 óra után szabadult, és a következőt mondta: Nos, ez komoly kaland volt. Ha a forradalmárok jó okkal cselekedtek, én, mint argentin, elfogadom. A jó kapcsolat közte és elrablói között állítólag még évek múltán is megmaradt. 

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Totalcar retró

Hét éve írtunk arról, hogy eladó az első Subaru Impreza WRC. A kétajtós versenygép sokak vágyott tárgya, ennél fogva nem is adták olcsón. Miért is tették volna, hiszen többek közt Colin McRae is versenyzett vele. 

Ma a Totalcaron

Traktort kipróbálni mókának sem rossz, különösen világcsúcs felállítása közben. Az esemény egy olyan gyártóra hívta fel a figyelmet, amely némileg kilóg a főáramból, és éppen ezzel szerez stabil vevőkört, rajongótábort. Azt mondhatjuk, hogy a Landini traktorai mind a négy kerekükkel az anyaföldön állnak, de a cég bármikor kapható valami látványos akcióra.

Karlovitz Kristóf ma traktort tesztel, de nem akármilyet.