Mit mond a BMW-vezér a Model X-ben ülve?

2016.03.09. 08:27
Szép reggelt március 9-én, az év 69. napján, a Franciskák, Ajádok, Fánik és Metódok neve napján. A mai a Barbe baba 57. és a Ford Mustang 52. születésnapja. 1964. március 9-én gurult le az első Mustang a gyártósorról, de csak bő egy hónap múlva, a New York-i Világkiállításon mutatták be a világnak.

Hírsaláta

  • Nagy a mozgolódás továbbra is dízelbotrány-ügyben. A gyártóóriás ellen épp egy honfitárs biztosító, az Allianz tervez komoly kártérítési pert indítani. A Reuters hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva kedden közölte, hogy az Allianz egyik leányvállalata, az Allianz Global Investors (AGI) vagyonkezelő még márciusban benyújtja keresetét, amelyben kártérítést követel a Volkswagen-részvények árfolyamának erős csökkenése miatt. Más panaszosokhoz hasonlóan az AGI azzal indokolja kérelmét, hogy a Volkswagen túl későn nyújtott tájékoztatást a dízelbotrányként elhíresült ügyről, és ezzel megsértette a potenciálisan árfolyambefolyásoló információk nyilvánosságra hozatalára vonatkozó kötelezettségét. Az Allianz Global Investors az első nagyobb német intézmény, amely pert indíthat a Volkswagen ellen, de más német vagyonkezelők ugyancsak fontolgatnak jogi lépéseket. (Napi.hu)
  • A párizsi ügyészség súlyos csalás gyanúja miatt indított eljárást a Volkswagen ellen. A kedden közölt eljárás még február 19-én indult, a vizsgálat csak a Franciaországban eladott járművekre vonatkozik. Az előzetes eljárás már októberben, az emissziós világbotrány kitörését követően elindította a vádhatóság, és a csalások elleni hatóság is vizsgálatot rendelt el. A nyomozás során egyértelművé vált a csalás szándékos jellege, és beigazolódott, hogy a Franciaországban forgalomba került járműveket is érinti a csalás - közölte Nathalie Homobono, a csalások elleni hatóság vezetője. A lehetséges következményekről még nincsenek információk. (MTI)
  • Alacsonyfeszültségű, 48 voltos elektromos rendszerrel működő benzin-elektromos hibrid autókat fejlesztenek kínai autógyárak - számolt be a Wall Street Journal. A 48 voltos villanymotorok bőven elegendő teljesítménnyel rendelkeznek a jármű nagy energiaigényű kisegítő berendezései, mint például szervokormány működtetéséhez és hatékonyságuknak köszönhetően energia-megtakarítást lehet velük elérni. Az AlixPartners LLP tanácsadó vállalat számításai szerint a 48 voltos hibrid járművekkel 15 százalékos fogyasztáscsökkentést lehet elérni, kisebbet a 200 voltos hibridekkel elérhető 25-30 százaléknál, a jármű árával együtt azonban a 48 voltos hibridek összességében reális alternatívái lehetnek a 200 voltos hibridekhez képest. A lítium-ion akkumulátortechnológia ugyanis 48 volton nagy hatékonysággal biztosítja az elektromos áram tárolását. A 48 voltos járművekbe emellett jóval kevesebb akkumulátort kell beépíteni mint a 200 voltos járművekbe, ami azon túl, hogy kevesebb többlettömeget jelent a jármű számára, még az árát is nagymértékben csökkenti. "A 48 voltos technológiában az a legszebb, hogy 30 százalékkal olcsóbban nyújtja a hibrid járművek előnyeinek jó részét" - mutatott rá Dan Hearsch, az AlixPartners szakértője. A Geely Automobile Holdings Ltd. és a FAW Group Corp. két éven belül be kívánja mutatni 48 voltos elektromos autó modelljeit. (MTI)
  • Nagyon hajt a Tesláért Szijjártó. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarországra csábítsa Elon Musk elektromos autókat gyártó vállalatát. A miniszter elmondása szerint a magyar kormány már egy éve lobbizik a Teslánál, hogy gyártsa Magyarországon a legújabb elektromos autóit, ami leginkább egy autót takar: a még be nem mutatott Model 3-at, amiről tényleg úgy hírlik, Közép-Európában is felhúzna neki egy üzemet Musk. A kormány az illetékes konzulokon és attasékon keresztül udvarol, de nagy konkurenciája Szlovákia, amely már másfél éve ezt teszi. (Index, Portfolio)
  • Tovább liftezik az üzemanyagár - most épp felfelé. Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 307-308 forintra, a gázolajé 309-310 forintra nőtt. (MTI)
  • Vakvezető berendezést fejleszt a Toyota. A japánok ezúttal az önvezető autónál lényegesen egyszerűbb megoldást mutattak be: egy navigációs gallért. A világ legnagyobb autógyártója GPS- és térképadatok helyett a saját kameráira támaszkodik és egy videós mintákból készült tárgyfelismerő szoftver segítségével, hangjelzéssel és rezgéssel irányít. A berendezés szóbeli utasításokkal is irányító, például megkeresi a mosdót. (Index) Így működik: 

A Blog.hu-n írják

Miért nem lett Budán trolibusz, de lett felüljáró Albertfalván? Miért kellett kiüríteni a Rókus kórház egy részét, és hogy lehetett pénzt csinálni a pesti galambokból? A fővárosi blog összeszedte a vonatkozó ötven évvel korábbi cikkeket a válaszokért.

BMW-vezért fogtak a Teslában

Ritkán hoz össze olyan csodás autóipari bulvárt az élet, mint amilyen Harald Krügerrel, a BMW-csoport elnök vezérigazgatójával történt a Genfi Autószalonon. Krüger csak fenékpróbázta a Tesla SUV-ját, amikor beleszaladt egy kamerába. 59 másodpercnél indul a műsor. A kulcsmondat pedig: Ez inkább egy prototípus.

Autosalon Genf: BMW checkt Tesla

Unser Redakteur lässt sich auf dem Auto Salon Genf das neue Model X von Tesla erklären – dann schaut BMW-Chef Krüger zum Konkurrenzcheck vorbei (und stößt sich beim Ausstieg den Kopf an der Flügeltür. Da muss man wohl noch üben...)

Közzétette: WirtschaftsWoche – 2016. március 7.

Közlekedési koffein

  • Csütörtökön újra tiltakoznak a taxisok az Uber ellen. Úgy tudni, ismét a Deák Ferenc téren bénítanák meg a forgalmat, egy sávot lezárva. Az értesülés szerint az ok, hogy a taxisok elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával. Szerintük az ígért összehangolt ellenőrzések elmaradtak, az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége pedig változatlanul engedély nélkül dolgozik. (Index)
  • Eközben új nyomozás indult Uber-ügyben. Szombaton közölte a NAV, hogy bűncselekmény hiányában elutasították az Uber ügyében költségvetési csalás miatt tett feljelentést. Ezzel szemben tegnap már arról írt a Napi.hu, hogy a pénzügyi nyomozók az eddig nem ismert, nyomozást érdemben befolyásoló adatok alapján új nyomozást indítottak az ügyben.

Kerüld el a dugót!

Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre, hogy lássátok, merre nem érdemes elindulni.

A Mustang és a Totalcar

Ha gyártási kronológia szerint haladunk a Mustang-történelemben, akkor a Bullit 1968-as Mustang GT-je az első érdemi tartalom a Totalcar és a születésnapos relevanciájában. Sajnos nem egy tartós teszt, de még csak nem is menetpróba volt, ellenben minden szerepelt benne, amit Steve McQueen GT-jéről tudni lehet. Ennél két évvel korábban írta meg szintén Rézmányi Balázs harmadik generációt, de az már teszt volt, nem távolról nyáladzás.

Balázs '87-es Mustangja után volt némi folytonossági hiány, de mostanság megszaporodtak errefelé a tesztek. Az ötödik generációról nem hogy teszt, de még használtteszt is született.

A friss Mustang ellenben már most körbe lett tesztelve. Először Csikós COTY Zsolt írt meg róla mindent még tavaly májusban, azóta pedig Vályi Pistának is megvolt a V8, Winklernek pedig a GT.

Az én kedvenc Ford Mustangom...

  • 104
    A hatodik generáció
  • 89
    Az első generáció
  • 57
    Nem jön be ez a világ. Egyik sem
  • 24
    A második generáció
  • 22
    Az ötödik generáció
  • 12
    A harmadik generáció
  • 5
    A negyedik generáció

A nap képe

Idén lesz ötvenegy éve, hogy egy Ford Mustang nézett le New York tetejéről. A Ford marketingakciója a Mustang kabrió premierjének szólt - egy évvel azután, hogy a város másik felén, Queens-ben az az azévi világkiállításon azóta ikonná lett típus debütált. Az autót egyetlen módon tudták felvinni az Empire State Building 86. emeleti kilátójára: lifttel, darabokban. A helikopter az épület csúcsszerkezete miatt nem tudott fölé szállni, így szétvágták, majd fent összerakaták. Nem mellékesen ugyanezt megcsinálták két éve az új Mustanggal is