Keveset futott, garázsban tartott, csak versenypályán kínozták

2016.05.09. 05:43

Jó reggelt kívánunk május 9-én, hétfőn, a Gergelyek, Alberták és Éduák névnapján. 1985 óta ekkor tartják az Európa-napot is, mivel 1950-ben e napon pattant ki az Európai Szén- és Acélközösség ötlete Robert Schuman francia külügyminiszter fejéből. Újabb munkahét veszi kezdetét, de mielőtt elkeserednénk, az tartsa bennünk a lelket, hogy hosszú hétvégét kapunk most a Pünkösd miatt. Addig is dörzsöljük meg a szemünket, és szorítsuk magunkhoz a forró kávénkat, máris kezdődik a friss, ropogós Hidegindító.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Újraindult a termelés a Toyota földrengés sújtotta japán gyáraiban. Három héttel ezelőtt egy teljes sorozatnyi földmozgás történt a szigetországban, 49 áldozatot követelve. Mintegy háromezer ember került kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba. A Toyota harminc helyi gyártósorából 26 leállt. Most nagyjából teljes kapacitással üzemel már mindegyik, ami napi 13 ezer autó előállítását jelenti. (leftlanenews)

  • A Google-t és az Apple-t is lenyomná az elektromos autók versenyében a Volkswagen. E két gyártó új belépőként villantana nagyot a villanyautó-szegmensben. A németek azonban egyértelmű célt tűztek ki maguk elé: 2025-re a világ vezető hatalma lennének az elektromos mobilitás tekintetében. Tíz éven belül olyan járművet dobnának piacra, amely a teljesen elektromos hajtásláncot igazán kiterjedt töltőhálózattal, autonóm funkciókkal és internetes szolgáltatásokkal kombinálja. Szerintük az nyeri a villanyautó-csatát, aki először tud ilyen autót széles rétegeknek kínálni. (autocar)
  • Két új modellt dobna piacra a Riversimple. A brit gyártóról elsősorban hidrogénautója miatt hallhattunk eddig, és ez ezután sem lesz másként. A Rasát már idén gyártásba vinnék, a most bejelentett két újdonságot ezen kívül kell érteni. Az egyik egy négyüléses, a másik pedig kisteherautó lenne. (autocar)

Anno – május 9.

  • 2002. május 9-én történt a hírhedt móri bankrablás.
  • 1897-ben e napon játszotta le a Budapesti Torna Club két csapata az első hivatalos magyarországi futballmérkőzést. A BTC lett később - 1901-ben - az első bajnokcsapat is.

  • 1671-ben Thomas Blood megpróbálja ellopni a brit koronaékszereket a londoni Towerből.
  • Négy Forma-1-es futam esett május kilencedikére: 1982-ben Belgiumban John Watson, 1993-ban Spanyolországban Alain Prost, 2004-ben, szintén Spanyolországban Michael Schumacher, míg 2010-ben, ugyancsak a barcelonai aszfaltcsíkon Mark Webber nyert.

Totalcar retró

  • Három évvel ezelőtt a megtestesült sokkolóról írtunk: Opel Calibrát teszteltünk, és megállapítottuk, nem könnyű elkerülni a reszelt, ropira tört példányokat.
  • Öt esztendeje tettük fel a kérdést: traktor vagy tuja? Valójában az 1-es BMW-t hasonlítottuk a Lexus CT 200h-val. Milyen eredménnyel? Erre tessék.
  • Tíz éve pedig a Chevrolet Epica bemutatóján jártunk, a traktoros pedig rákívánt a tesztautóra.

Hétvége a Totalcaron

  • Leflexelni? Minek, ha van csavarkiszedő, kimondottan a lenyalt fejűekhez? A Szerszám Szombat legutóbbi részében ennek a használatát mutattuk be. Emellett pedig a Ford Rangert is jól kipróbáltuk.
  • Vasárnap újabb filléres neppertrükköt mutattunk. Ezúttal a karcos üveget vettük kezelésbe acélgyapjúval. A Totalbike-on a Honda döbbenetes és merész dobását vizsgáltuk meg: az új Africa Twinre megérte várni.

Ma

  • A Kiánál egyre szebb kiejtéssel tudják mondani: Mondeo. Az Optima éppen most vált megkerülhetetlenné. Hogy miért? Csikós Zsolt tesztjéből kiderül.

Cukor

  • Igazán ritka Porschét kínálnak eladásra Japánban, amelynek ráadásul az állapota is kimondottan megkímélt. Pedig durva versenyváltozatról van szó. A 924 GTR-ből összesen tizenhét darab készült. Ezek közül kettőt szállítottak a távol-keleti szigetországba. Az egyiket versenypályákon kínozták az évek során, míg a másikat olyan nagy becsben tartották, hogy órájában most is alig több mint száz kilométer van. Igaz, egyetlen tulajdonosa Szuzukában és a Fuji Speedwayen körözött vele, még ha nem is sokat. A 380 lóerőnek mindössze 930 kilogrammot kell mozgatnia. Jelen állapotában akár 750 ezer eurót, vagyis 235 millió forintot is megérhet. További képek a linken. (classicandsportscar)

Közlekedési koffein

  • Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál az osztrák hatóságok ellenőrzik a kilépő forgalmat. Torlódik a forgalom, hosszabb menetidővel számoljanak. (Útinform)
  • Az M5-ös autópályán, a főváros felé vezető oldalon, a 128-as km-nél burkolatjavítási munkálatokat végeznek, a külső sáv zárása mellett. A munkaterület mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Éppen ma ünnepli 37. születésnapját Pierre Bouvier, a Simple Plan kanadai énekes-gitáros-dalszerzője. A pop punk együttes egyébként alapítványt is hozott már létre a tinédzserek problémáinak kezelését támogatva. A zenekar első albuma még 2002-ben jelent meg No Pads, No Helmets... Just Balls címmel. Ezen szerepel többek közt a The Worst Day Ever is.

A nap képe

A Penthouse magazin 1975-ben az autóversenyzést is támogatta, méghozzá egy Ford Escortokkal induló csapatot. A szervizautó egy Transit volt.