Új autó, kilencszázezerrel olcsóbban

2012.11.27. 05:40
Egy kormányrendelettel egy évvel ezelőtt a többszörösére emelték a fogyatékossággal élők autóvásárlási támogatásának összegét, de elfeledkeztek néhány dologról. Például jó lett volna időben kikérni az érintettek véleményét, nem ártana, ha nem csak Suzukit lehetne venni a pénzből, és nem csak hitelre. Egy mozgáskorlátozott autós végül nemet mondott a 900 ezer forintos támogatásra, és nem pályázott a pénzre.

András odafigyel az akadálymentességre, az egész országból vannak érdekes történetei. Ezeket is megkapják, a végén. Érdemes megfigyelni, hogyan képzelik, vagy éppen hagyják figyelmen kívül az esélyegyenlőség szempontjait azok, akiknek az ilyesmire átkozottul figyelniük kéne. Harmincegy éve, fejlődési rendellenességgel született. A neuroblasztóma nevű betegség következtében bizonyos idegpályák nem működnek, illetve hiányoznak a lábaiból. A budapesti osztályvezető ugyan nem szorul kerekesszékre vagy háromlábú botra, de a törvények értelmében ő is mozgáskorlátozott. Máshogy lép az utcán mint én, és csak speciálisan átalakított autót vezethet, de ez minden – teljes értékű az élete, felességgel, gyerekekkel. Azért találkoztunk, mert tanácsra volt szüksége mielőtt eldönti, mire költené a megpályázható járművásárlási támogatást, miután eldöntötte, autóból inkább használtat vesz, de nem kér támogatást az államtól. Fejlettebb országokban évtizedekkel ezelőtt kitalálták a megfelelő megoldásokat az ilyen helyzetekre, emlékezik a Maastrichtban töltött munkakiruccanásokra.

A frissen beszerzett, pár éves Volkswagen Passat 2.0 TDI-t is pontosan úgy alakították át, mint a korábbi Fordjait, a néhány tízezer kilométerenként háromszázezer forintos váltóhibával letérdelő Fiat Seicento Citymaticot, vagy utódját, a kiváló Puntót. Belekerült a gáz- és fékpedált kiváltó kar, amelyet előre tolva lassul, hátra húzva gyorsul az amúgy automata váltós autó. A beszerelést ezúttal is egy országosan ismert specialista, Sulyok Ernő végezte, körülbelül 90 ezer forintért. András már megszokta, hogy az átalakítást műszaki vizsga után szereltesse be (import autó esetén új műszaki kell); vagy azt a vizsga előtt ideiglenesen kiszereltesse. Az első negatív tapasztalat óta mindig ezt csinálta.

Így nem fordul elő, mint korábban, hogy a vizsgabiztosok elküldik egy rejtélyes műbizonylatért. Erről azt mondják, a beépítő műhely nem állíthatja ki, aki viszont kiadhat ilyet, új orvosi igazolást kér Andrástól az átalakítás jogosultságára vonatkozóan. Nem veszi figyelembe, hogy az állapota végleges, a betegség nem évül el, és ennek tényét még be is pecsételték a jogosítványába. Mindez meg sem lepi, hiszen vezetni is úgy tanult meg, hogy a saját autójába kerültek az oktatópedálok, mivel nem talált olyant autósiskolát, ahol felkészültek volna mozgáskorlátozott tanulók fogadására.

Amikor az autócsere röviddel ezelőtt ismét szóba került, felmerült, hogy ő és családja is él az elvileg számtalan megváltozott képességű ember számára adott kedvezményes autóvásárlási lehetőséggel. Az ügyben fontos, 102/2011. kormányrendelet tanulmányozását követően aztán bosszankodva elvetették az ötletet, amire több okuk is volt. Például egy tendert követően kizárólag az új ötajtós Suzuki Swift 1.2 GLX és SX4 vásárlását támogatják, de ők nem akartak Suzukit.

Ezeknek az autóknak az újkori árából vállalnak át 900 ezer forintot, ugyanennyi árelőnyt ad a gyár a listaárból. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen manapság senki nem veszi komolyan a listaárakat, alkudni kötelező. Nemcsak a támogatás összegét emelték fel, de kiterjesztették a pályázók körét a másfajta fogyatékossággal élőkre is. Nagyon jól hangzik, leszámítva, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára, Szakály József szerint egyik típus sem ideális a kerekesszékkel közlekedők számára. Egyszerűen szűkek. Kész szerencse, hogy a folyamatosan farigcsált vásárlási konstrukcióba idő közben a kézi mellé bekerült a két modell automataváltós változata is, merthogy eredetileg az sem volt benne.

Van itt még néhány apró gond azon kívül, hogy miért nem lehet mondjuk Dacia Lodgyra is igényelni a pénzt, ha valakinek olyanra vágy bármi másra van szüksége. A lehetosegauto.hu oldalon felsorolt négyféle vásárlási konstrukcióban közös, hogy mindegyik tartalmaz egy bizonyos kötelező hitelösszeget. Igen, kötelező hitelt. Ez, az időközben bekerült legkisebb, 300 ezer forinttól 1 331 000-ig terjedhet, ami mindent meghatároz a továbbiakra nézve. A futamidő alapesetben egységesen három év, a végén ott a csinos, párszázezres, vagy milliós utolsó részlet, amit elvileg be kell fizetni az addigra jelentős értékvesztésen átesett autó után. A másik opció, hogy a támogatott megállapodik a bankkal, és törleszt még évekig. De ezt nem propagálják a táblázatokban.

Szakály úr szerint a hitelfelvétel kötelezővé tételével talán azt akarták elérni, hogy a támogatást elnyerők ne kereskedjenek az olcsón birtokba vett autóikkal, mert voltak akik az előző rendszerben visszaéltek a támogatással. A hitelezett kocsik forgalmijába hároméves elidegenítési záradék kerül. A főtitkár hozzáteszi, hogy a szövetséget nem tájékoztatták előre a pályázati kiírás tartalmáról, sem a pályázó szervezetekről, csak a pályázat eredményéről, arról is a sajtótájékoztatón. Így azokat a mozgáskorlátozottakat, akik csak átalakított autót vezethetnek, vagy nem vezethetnek, hanem szállítják őket, - nem tudnak átülni – teljesen kizárták az új gépjármű vásárlásából.

Oké, szól közbe András, és mi van azokkal, akik egyáltalán nem akarnak hitelt felvenni, mert mondjuk rendelkezésükre áll a teljes önerő? És azokkal, akik nem teljesítik a hitelfelvételi kritériumokat, mert például nincsen munkahelyük?

Erről már Horti Zsófiát, a Suzuki/Széchenyi konzorcium szóvivőjét kérdezem. Azt mondja, nagyon kevés hitelkérelmet utasítanak el, jövedelemnek tekintik a rokkantsági járandóságot is, és az elmúlt egy évben eddig kétszázan éltek már a lehetőséggel. A többit a kormányrendelet szabályozza, az ő mozgásterük nem sok.

Aki nem szeretne három évre összebútorozni a Széchenyi Bankkal, annak a használt autó sem opció, ugyanis olyat is csak hitelre lehet vásárolni ebben a rendszerben. Ilyen esetekben a vételár 60 százaléka, de legfeljebb 600 ezer forint a megpályázható pénzösszeg. Ez nem sok, de nem is kevés, hiszen tudjuk, akár a feléből is lehet használható autónk. De a mozgáskorlátozottak számára még ez sem olyan egyszerű. A Lehetőségautó honlapról és a kormany.hu oldalról letölthető kérdezz-felelekből kiderül, hogy legfeljebb ötéves kocsit választhatnak a jogosultak, a forgalmiba szintén bekerült az elidegenítési záradék, és az önerő minimum 25 százalék, de erről is a rendelet tehet, igazít helyre a bank szóvivője.

Mehetünk még lejjebb a járművek rendszertanában. A hivatalos közleményben azt is írják, hogy súlyosan mozgáskorlátozott személy számára segédmotoros kerékpárnak minősülő, három- vagy négykerekű jármű vásárlását is támogatja az állam. Itt is a használt autók esetén rögzített támogatást adják, vagyis a vételár 60 százalékát, de legfeljebb 600 ezer forintot, igaz csak számlával vásárolt, vagyis kereskedésből származó járműre. Erősen gondolkodtunk a beszélgetés közben Andrással, mely típusok jöhetnek szóba itt a segédmotor kategória mai kínálatából.

Az élhetetlen mopedautókról korábban írtunk cikket, ezek valóban jelentenek némi mobilitást, de újonnan egy Ligier alapmodell is több, mint kétmillióba kerül. Ez rettentően sok pénz. Végül kiderült, hogy érettségi és a rettegett Fiat Seicento érkezése előtt egy szép emlékű Honda Gyro-val közlekedett András. Ez egy ötven köbcentis, hátul kétkerekű segédmotor, híresen stabil konstrukció, csak a rossz utakon ráz rettentően. A háromtagú Gyro-családban ott a fülkés Canopy is, a platós X-ről már nem is beszélve, ugyanakkor gond, hogy mostanra elöregedett a modellcsalád, a fellelhető példányok a belüket húzó roncsok, vagy futárok csatalovai.

Mentő ötletként eszembe jutott a máig gyártott, az olasz városokban kultikus jelentőségű Piaggio Ape kisáruszállító, amely szintén háromkerekű segédmotoros kerékpár. Nagyjából ez az egyetlen, ami szóba jöhetne a rövid távokra, de félek, akiknek köze volt a jogszabály megalkotásához, azok közül senki, de senki nem látott még csak egy fényképet sem a furgonról. Ha igen, nagyon cinikus illetőről lehet szó, ugyanis az Ape egy lassú, fűtetlen jármű, amely talán jó egy olasz kisváros szűk sikátorában, de fogalmam sincs, hogyan dobná fel bárki a kerekesszékét egy ilyenre, és hogyan ülne be a kabinba, aki háromlábú botokra támaszkodik.

Andrással végül abban maradtunk, hogy ajánlok neki a cikkben néhány ilyen kis gépet, ezt megtettem. Aki egyik járművásárlási támogatást sem szeretné megpályázni és Budapesten lakik, az élhet a BKV (BKK) honlapján szereplő lehetőséggel, mely szerint előre egyeztetett időpontban midibuszot küld a rászorulóért, akit a célállomásig szállít. Tudják mi kell a háztól-házig szolgáltatás igénybevételéhez? Egy közönséges vonaljegy, ára 320 forint.

Azt is megbeszéltük, hogy lefényképezi nekem jártában-keltében látott, mozgáskorlátozottak életét nehezítő problémákat, és ezeket majd a változás reményében időről-időre közreadjuk. Lesznek itt még meglepetések a virágládákkal körbevett parkolóhelytől, kötekedő horvát parkoló őrig. Egyúttal várjuk mozgáskorlátozott olvasóink, lehetőleg képes leveleit is a közlekedéssel kapcsolatos nehézségeikről. Talán változik valami, ha kicsit megpiszkáljuk ezt a kérdést. Leveleiket a zachd@mail.totalcar.hu címre küldjék. És akkor most jöjjön az első történet.

Padka és bukkanó a kerekesszékeseknek

András a jegyzetfüzetembe vázolja fel, mi a problémája az Aréna Pláza parkolójával. Az ábra elég egyértelmű. A P1-es parkoló szint Tesco-bejárathoz közeli, elkerített részén bukkanóval választották le a piktogrammal megjelölt, mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyeket a többitől. Így, aki nem veszi észre a felfestést, legalább akkor szembesül a különbséggel, amikor zökken egyet az autója. A jogosulatlanok egy része nyilván azonnal kitolat és keres egy másik helyet, viszont a kerekesszékkel közlekedőknek a bukkanón is át kell vergődniük a székkel, majd az autóforgalomban kell elkerekezniük a bejáratig, ahol végre megtalálják a megfelelő, padkába iktatott lejtőt. Pedig ilyen lejtő lehetne akár a számukra fenntartott parkolóhelyek mentén is.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!