Az interneten nagy a kínálat, de kevés a használható példány

Három gyerek és egy Focus rossz arány, még akkor is, ha történetesen a kombiról van szó. Mert két szülő és sok gyerek még csak elfér benne, de kiskád, játékmotor, támasztókerekes bicikli, két plüsstigris, pelenka egy hétre és a nagymama már nem.
Úgyhogy férfidöntést hoztam, a Focus menni fog, nagyobb kocsi kell, hétüléses, punktum.

Első kiszemeltem régi kedvencem, a Volvo V70-es lett, de kiderült, hogy az XC90 megjelenése óta már nem gyártanak belőle hétülésest. Jobb is így, igazából nem megfelelő megoldás a két kihajtható szükségülés, ráadásul érzelmi döntés lett volna, azt meg én kerülöm, mint Alicia Silverstone az állati eredetű táplálékokat .

Győzzön tehát a józanság, mondtam és innentől kezdve világos volt: japán autó kell nekem. Nincs ebben semmiféle pártosság, elég megnézni a népítéleteket meg a különböző megbízhatósági statisztikákat, és kiderül, hogy a japán kocsinál nincs megbízhatóbb . Én pedig nem az a fajta vagyok, aki a szép dizájnért vagy a kedvező vételárért cserébe hajlandó havonta egyszer szervizbe járni.

Az Avensis Versót évekkel ezelőtt vezettem, akkor, amikor még vadonatúj és vetélytársaihoz képest méregdrága volt. Akkoriban nagyon tetszett, hogy üléshelyzete, kialakítása sokkal inkább személyautós, mint a VW Sharané vagy Fiat Ulysse-é, illetve ezek testvérmodelljeié. Leghátsó ülései ugyan csak gyerekeknek kényelmesek, de hát pontosan ez a cél, a kölkök transzportálása. Praktikusságával egyébként egyenesen arányos az unalmassága, mert a formája egészen biztosan soha, senkinél nem fog adrenalinkitörést okozni.

Nem is olyan nagy baj ez, mert amikor egy buszlimuzinból látványos autót akarnak csinálni, abból a Mitsubishi Grandis sül ki, elég ránézni az eladási statisztikákra, hogy lássuk, milyen eredménnyel. Szóval az autóvásárlási mantrámnak – első a megbízhatóság, második a praktikum, harmadik a gazdaságosság és aztán jöhet a forma – tökéletesen megfelel az Avensis Verso, úgyhogy meghoztam a súlyos döntést: ez lesz a következő családi batár.

Sok benne a téli extra: ködlámpa, ülésfűtés, VSC

Rögtön el is kezdtem nézelődni a mobile.de-n, hogy megnézzem, milyen a kínálat. Azért ott kerestem, mert rettegek a magyarországi használt autóktól, melyek nagy része kintről törötten behozott, visszapörgetett órájú, csillogóra szilikonozott belsejű rom. Pillanatok alatt találtam néhány megfelelőnek tűnőt, felhívtam hát két tapasztalt autókereskedő ismerősömet, hogy megkérdezzem, mi a behozatal menete.

A reakciójuk lelombozó volt:

• Külföldön ne vegyél, egyszerűen nem éri meg, itthon ez a típus lényegesen olcsóbb.
• Itthon viszont kereskedőtől ne vegyél, mert jó eséllyel legalább százezerrel vissza van pörgetve az órája, és törött volt.
• Eszedbe se jusson dízelt venni, mert a turbó előbb-utóbb úgyis feladja, és a turbócsere olyan drága, hogy oda az üzemanyagon nyert megtakarítás. (A dízelek problémásságát egyébként némiképpen a Népítélet is igazolja, igaz, nem turbócsere szerepel a gondok közt)

Az Avensis Verso hétüléses, de én leginkább hattal használom. Így elég nagy csomagtér marad

Fogcsikorgatva elkezdtem az itthoni honlapokon keresgélni. Az árak tényleg jobbak voltak, mint Németországban, főképp azt figyelembe véve, hogy a behozott autókra regisztrációs adót és más kisebb-nagyobb sarcokat kell fizetni. Ez végül is jó hírnek számított, az már kevésbé, hogy csak kereskedők kínáltak ilyen típust, magánkézből egyet sem hirdettek.

Úgyhogy kínomban, a tanácsok ellenére is, elmentem egy kereskedőhöz, akinek hét-nyolc darab is állt az udvarán. A csillogóra polírozott autók belseje azonban árulkodott: tükrösre fényesedett kormányok, felbolyhosodott kárpitok és pudvás szag leplezte le, hogy a hirdetésekben megadott 60-80 ezer kilométeres futásteljesítmény köszönő viszonyban sincs a valósággal. Persze a karosszériarések sem mindenhol futottak, a kédereken néhol festéknyom látszott, a lökhárító sarka lógott. Mind apró jelek, amik a karosszéria javítására utalnak.