Bárcsak lennék haszonjármű-szakíró, nem
vergődnék kétségek között. Vennék egy iszonyat dobozformájú, de sok
ember szállítására és költöztetésre egyaránt alkalmas furgont, és
boldogan élnék, míg meg nem halok. Így viszont egyszerre csábít a
keresztben parkolásra alkalmas, 3,5 literes fogyasztású Smart, és
vonz a falánk hathengeres luxuslimuzin.
Minek kéttagú életközösségünknek két autó? Talán elegendő
magyarázat, hogy a
Renault és a
Mitsubishi összesen
35 ezret futott egy év alatt. Barátnőm egyszerre jár egyetemre
Debrecenbe és Piliscsabára, vagyis ideje kevés, a távolságok nagyok. Én
is nehezen nélkülözöm az urbánus életmód és az üzleti élet
kellékeit.
Ráadásul sokat utazgatunk - a fapados légitársaságokra fittyet
hányva - kocsival.
Eddigi választásaink maximálisan nélkülözték a
presztízsszempontot, egyúttal a logikát is: szegény Sapporo
szívesen vállalná a hétvégi kedvenc szerepét, annál kevésbé a
mindennapos kulimunkát. Frissítés és fiatalítás, adtam ki a jelszót, és
belevetettem magam a hirdetésekbe.
És mi való a sűrű forgalomba? Smart, Twingo, Corsa. Egyik
kevesebbet eszik, mint másik, nincs gond sem a manőverezéssel, sem
a parkolással. Olcsó kötelező, kibírható átírási sarc - kezdjük itt
a válogatást. Ha pedig távolabb szólít a kötelesség, arra ott lesz
a kipofozott kényelem, a Mitsubishi. Vagyis az optimális megoldás
egy spórolós kisautó.
Tékozló Harpagon* - Smart 800 cdi (2002)
Nincs rútabb, mint a fösvénység. Azt sem becsülik, aki herdálja a
pénzét. Ki lehet mégis, akiben egyszerre található e két dicstelen
jellemvonás? Egyszerű feladvány, ha a
bő három és fél milliós autója szűk 3,5 litert fogyaszt. Igen, ő
a dízel Smart vásárlója. Kicsiny réteg, főképp hazánkban, így a
használtkínálat csak viszonylag bőséges. És egységben az erő: másfél
millió alatt az sem adná oda, aki a pénzből az anyját temetné.
Szerencsére becsületes importőröknél sok német ideiglenes rendszámú
kelleti magát.
Természetesen mind igen megkímélt, sőt újszerű, de
a szervizkönyv valahogy nem általános. Hogy is lenne, ha 3-4
évesen maximum negyvenezret mutat az órájuk, míg a német böngészőkben a
megfizethető árú példányok háromszor ennyit futottak. Arrafelé csak
futárszolgálatok használják? Többször rászedett vásárlóként kissé
kedvetlenül azért felhívtam egy-kettőt, de a próbakört inkább
kíváncsiságból, mint komoly elhatározásból mentem. Mégis, 9 forintért
megtenni egy kilométert, nagyszerű lenne.
Apró nagyterű, szokatlan extrákkal - Renault Twingo 1,2 16V
(2002)
15 hónapja használjuk a formatervezőktől távol született nagy
kombit, a
Nevadát. A róla szóló
cikkben joggal írtam, milyen megbízható, igénytelen dromedár. Kérdés
ezután, hogy el tudom-e képzelni magamnak a legkisebb Renault-t? Kár,
hogy nem tukmálják erőszakosabban a robotizált váltót.
Egyetlen szóba jöhető darabra akadtam, rögtön
full-full felszereltséggel: klíma,
hölgytulajdonos, elektromos ablakok,
keveset futott, hifi és az elképzelhetetlen luxus netovábbja, a
bőrülés. 1,8 millió a hároméves Twingóért hatalmas összeg, mégis
izgatottan hívogattam a gazdáját.
Csalódottan tértem nyugovóra, nem vették fel a mobilt. Álmomban puha
bőrben hemperegtem, aprópénzért tankoltam, és konzervatív divatfi
voltam. Másnap délelőtt
visszahívtak (természetesen egy férfi, nő gazdától, muhaha), és
közölték, már próbálkozik valaki a hitelátvállalással, esetleg várjak,
hátha nem sikerül. Bőrbelsős automata Twingo: kultuszautót csinálnék
belőle. Kapna vadorzó alufelniket, harsány hifit, és ha már nem lenne
jobb ötletem, diszkrét fóliát. Majd' elfelejtettem, csiptuning is kéne;
gondolom, elbírna 75 lóerőnél többet a váltó.
Az Opel Corsa Easytronic is felkerült a kívánságlistára,
de a túlzónak tűnő árak elvették a kedvem. Annyiért már Classic
II Astrát kaphatnék, gondoltam, és inkább ebben a kategóriában
néztem szét. Csakhogy ezektől
volt módom megcsömörleni , és a két alapkívánalom közül az automatikus
sebességváltás is igen ritka a szegmensben.
Ami mégis akad, drága, de vacak: az átlagos 90-100
lóerős egyhatosoknak már a klíma is megterhelő, nemhogy a
nyomatéknyelő váltómű. 10-12 litert simán bevágnak, miközben a
nyolcszáz köbcentis apróságok virgoncan vágtáznak el mellettük.
4-5 évesen is másfél-kétmilliót kóstálnak, ami remek
értéktartást és busásan megkért új árat bizonyít. Józanul
mérlegelve ez kéne, de olyan közönségesek... Egyet mégis
megnéztem közelről.
Amerikai autó, magyar nepper - Mitsubishi Lancer 2,0 (2004)
Felkerestem a kispesti kereskedést, két és fél millióért kínáltak
egy megfelelőt. Kétliteres motor (elfogadható kötelező, ugye); alig
múlt egy éves
(a legjobb vétel: majdnem új, de már nagyot zuhant az ára); 15
ezret futott (talán még nem gyepálták halálra); egyszerű négysebességes
hidrodinamikus váltó (kiforrott, megfelelően használva örök élet).
Gyönyörű sötétszürke szín, az amerikai kivitelhez képest kellemes
belső, elfogadható felszereltség.
Ahogy odakeveredik a telep tulajdonosa, lankad a kedvem. Nem tűnik
egyenes embernek: az autó előéletről azt állítja, sérülésmentesen
hozták be. Ennek ellentmond, hogy miközben a hátsó lökhárító
többszörösen összekaristolt, az elején makulányi hiba sincs. Mégis
kissé csálén áll az első ütköző -
bizonyság a színvonalas fényezőre, és a hanyag összeszerelőre. A
motor szépen jár, kár, hogy előtte bikázni kell az egyéves
akkumulátort. Vagy az is összetört az import előtt, és használt
vacakkal pótolták, vagy a kutya sem érdeklődött iránta, ezért merült
le.
Sajnos
csak akkor érdemes a tengerentúlról fiatal használt autót
behozni, ha előtte a biztosító nagy összeget fizetett ki rá. Ezt
mindenki tudja, felesleges a neppernek eljátszani a hülyét, csak
megutáltatja magát.
kitekintés után irány a nagyobbak tágas mezeje! Sokféle márka
számos gyártmánya jöhet szóba.
Különös lehet a látásmódom, de pl. tetszik a Citroen Xantia.
Senkinek sincs a környezetemben, így beleástam magam a
népítéletekbe .
El is vették a kedvem rendesen. A hirdetések között a
legkecsegtetőbb vételnek az amerikai gépek tűnnek. Mármint azok,
amelyeket ide gyártottak.
Jó áron nagy autóhoz juthatunk, ha kivárjuk a fél évig hirdetők
legalsó tűrésküszöbét. Ám olyanba én sem szívesen ölném a
pénzemet, amire még a tolvajok sem kíváncsiak. Súlyos jellemhiba,
tudom: egy
békaszemű Ford Scorpiót is el tudnék képzelni magamnak.
De valamiért
pokolian olcsón akarnak megszabadulni tőlük. Ahhoz vékonyka
a pénztárcám, hogy öntelten félrepöcköljem a legolcsóbb kínálatot,
ebből mégsem néztem meg egyet sem. Bezzeg Volvót, Saabot, szépséges
Galantot tucatnyit is.
Trió a nekem legszebb autóból - Mitsubishi Galant
Megmagyarázhatatlan,
mire herdálták el a '97-es Galant erkölcsi és anyagi sikerét a
japánok. Vagy csak én vagyok ennyire elfogult, a népakarat ellene
szavazott? Tüzetesen megvizsgáltam hát a kínálatot, hátha valóra válik
a legszebb álmom.
Egy hároméves példánnyal kezdtem. Sajnos, valamiért bünteti Európát
a Mitsubishi, errefelé évek óta nem kapható a Galant.
Robusztus lökhárítójáról, fura orráról ismerhető fel az
USA-eredet. Szokatlan, de vonzó drappmetál darab természetesen
"enyhe sérüléssel" érkezett, autókereskedő tulajdonosa saját
használatára. Belső állapota hihetővé tette a 40 ezer kilométeres
futást.
A világosszürke plüssbe azonnal beleszerettem, a hasonló színű
műszerfalba kevésbé. Nem az anyagával, nem is az árnyalatával volt
gondom, hanem a vacak kidolgozással és az ingerszegény kialakítással.
Arról viszont nem a gyártó tehet, hogy
a minden bizonnyal kinyílt utasoldali légzsák visszagübecselt
burkolata félcentis hézaggal mutatja a korábbi eseményeket.
Manuális a klíma - Geo Metróban nem tenném szóvá, de itt igen. Acél a
felni - ez is szégyenteljes spórolásról tanúskodik.
Ezek részletkérdések, ha a műszaki állapot tökéletes, gondolom.
Kipróbáljuk rögvest.
2,4 GDI, vagyis a takarékos közvetlen benzinbefecskendezéses,
egyébként nem friss négyhengeres blokk. A 140 lóerő szerény dinamikát
biztosít, pörgetve viszont hangos. 140-150-es kényelmes utazósebességet
feltételezek, ami nem sok, de nekünk elegendő. Aztán a futómű és a
fékrendszer nagyszerűségéről próbál meggyőzni az eladó.
Lendületes tempónál elengedi a kormányt, közben nagyot fékez. Ha
minden rendben, szépen megállunk. De itt hangos dübörgés mellett erős
rázkódás keletkezik. Pirul a gazda, magyarázkodni próbál.
Lehet, hogy mégsem a családja használja? Elképzelhető a gumi, a
féktárcsa, a futómű hibája. Remélem, csak ezek, és nem a balesetből
eredő maradandó torzulás. 2,69 millió forintért akartak megszabadulni
tőle, akár 0 százalékos kezdőrészlettel kecsegtetve.
*Harpagon
Harpagon Molière (Jean-Baptiste Poquelin; 16221673) hőse, mégpedig
A fösvény című vígjátékban. A színdarabot 1668-ban mutatták be,
tomboló sikerrel. Bár a cselekmény konvencionális, a főszereplő a
drámai jellemábrázolás remeke. A megszállottan pénzsóvár, kapzsi és
garasoskodó Harpagon családján és háztartásán uralkodik. Még sincs
egy perc nyugta, állandó félelem béklyózza kedvét, nehogy
rájöjjenek a vagyona rejtekére. "Nem könnyű feladat valami jó
rejtekhelyet találni a házban, mert a pénzesládákban én egy csöppet
se bízok, de mennyire hogy nem, szerintem, úgy vonzzák a rablókat,
mint a mágnes, mindig a pénzesláda a legelső célpont. De abban sem
vagyok biztos, hogy jól tettem, hogy elástam a kertben tízezer
tallért, amit tegnap kaptam vissza. Tízezer aranytallér az már szép
kis... (Cléante és Élise halkan beszélgetve be) Szent Isten! Csak
nem árultam el saját magamat! Amilyen izgatott vagyok, azt hiszem,
hangosan beszéltem magamban..." A szerző 15 évig
vándorszínészkedett, majd XIV. Lajos (a Napkirály) udvari
kedvencévé lépett elő. Kora társadalmi problémáit a francia vásári
komédia és az olasz commedia dell'arte stílusában vitte a széles
közönség elé. Különös szerencse, hogy végleg kiveszett napjainkra
az önző (és egyéb rossz tulajdonságokkal rendelkező) embertípus, ma
már csak kételkedve somolygunk Molière alakjain: Harpagonon,
Tartuffe-ön, a mizantrópon.
A második kipróbált masina paraméterei gyakorlatilag azonosak
voltak. Egyedül azt furcsálltam,
miért van hagyományos, azaz európai eleje? A tulaj nem tud
semmit az előzményekről, vagy nem akar informálni róla. Az állítólag
2002-es gép belsejét valószínűleg még sosem látta portörlő rongy.
Kisebb baj, ha mocskos a portéka, csak legyen hibátlan.
Nos, ez nem az: beülök az elhanyagolt utastérbe, és gyanús égett
szagot érzek.
Egyszer csak sűrű füst áramlik a motortető alól. Együtt érzően
meghallgatom a siránkozást az aljas és hozzá nem értő szerelőkről, akik
a váltó egyik olajcsövét cserélték, és tessék, ez sem sikerült
tökéletesen. Nem firtatom, vajon mi a fene indokol hároméves autónál
ekkora beavatkozást, hanem megkönnyebbülten menekülök. 2,4 millióért
szutykos szeméthalmaz.
Tényleg odavagyok a Galantért, ha ezek után nekiveselkedtem.
Egymillió-hétszázezerért: 180 ezer km vezetett szervizkönyvvel,
kétliteres motor,
automata klíma(!), fabetét(!), cédétár a csomagtartóban, sportos
könnyűfém felnik, miegymás. Már felújították a váltót (keserűen
kérdem, tényleg ennyi az élettartama?); az akkumulátor döglött; a
féktárcsák akkorát ütnek, hogy alig lehet kézben tartani a kormányt
lassításnál. Minimum kétszázezret kéne alkudni, hogy belül maradjak az
egyhetes vételáron.
Barátnőm kedvence 1.- Saab 9
3 2,0 Ecoturbo (1999)
Ezért eped. A hatéves 2,0 Ecoturbót más márkával foglalkozó
kereskedő kínálja. 1,7 millió, mondja az első óvatos kérdésre az alsó
árat.
Benzin-gázos, gyönyörű metálzöld,
magas felszereltség, leinformálható múlt, forintalapon
13%-os (igaz, változtatható) THM: idáig minden rendben. Sajna, gázra
átkapcsolva rángat.
Még szomorúbb, hogy az esedékes karbantartás borsos számlával jár
majd.
A kétliteres Saabok vezérműláncát 180 ezer körül muszáj
cserélni, és ez háromszázezret kóstál, mert a motort is ki kell
operálni a helyéről. Tehát akkor ez kétmilliós autó, és a készpénzes
része ennek pont a fele, ha nem akarok kötelező cascót.
Kifinomult kronométer, toronyóra méretben - Volvo S80 2,9
(1999)
Egy ezüstmetál S80-as decens.
Mutatja, hogy gazdája dúsgazdag, egyúttal azt is, hogy tisztességes
úton, adózott jövedelemből. Törvénytelenség látszatát más
prémiummárkák keltik, bezzeg a Volvo a család biztonságát szem előtt
tartó, a hosszú életét ágyban, párnák közt befejezni óhajtó üzletember
autója. Azaz lehetne az enyém.
Az importőr használtflottájából néztem ki egy hatéves, 151 000
kilométert futott, hathengeres szívómotorral szerelt példányt. A 2,5
milliós ár fél év szavatosságot tartalmaz; ennek fényében a mechanikus
klíma, a szerény rádiósmagnó, a sok vakkapcsoló kevésbé elszomorító. A
soros elrendezésű féltucatnyi henger
hangja kísértetiesen hasonlít a V6-osok csodás
bugyborékolására.
Fantasztikusan kiegyensúlyozott, tökéletesen sima járása a járművek
arisztokráciájába emeli. A T6-os sokkal erősebb, de akinek nem elég 204
LE, illetve 280 Nm, nem is jár becsületes úton. Nincs ijesztő
szökkenés, se kormánycsavaró gyorsulás.
Azt hinné az ember, lomha, de a normál gázadásra lemaradó
kocsisor az ellenkezőjét bizonyítja. Csupa fekete belül, szerencsére a
szürke csíkos betét oldja a gyászos hangulatot. A félbőr ülések mintha
vadonatújak lennének. És az egész, úgy ahogy van. Kivéve egy nem
elhanyagolható tényezőt.
Azért választottam a 2,9-est, mert
a T6-os négysebességes automatája köztudottan alulméretezett.
Ugyanis a keresztben álló hat henger nem enged a végére bármilyen
váltót. Gondolom, ugyanaz lehet a szívón és turbón is. És a kevésbé
vadorzó atmoszférikus motor kíméletesebben bánik vele, vélekedtem. A
szépen felépített teória sajnos összeomlott.
Éppen az ízlésemnek megfelelően alacsony tartományban tartja a
fordulatot (száznál 2100), habozás nélkül vált vissza a gázpedál
megrúgására, és észrevétlenül kapcsol.
Kivéve, ha kettesben gyorsulva visszavettem a gázból. Általában
finom remegés futott rajta végig, egyszer-egyszer viszont ronda
rántással reagált.
Erre való a fél év szavatosság. Csakhogy én inkább hibátlan autót
akartam, és az átadás előtti javítások költségét próbáltam lealkudni.
Árengedmény sajnos nem járt - gondolom, sejtették, hogy az
utolsó hónapban előhozakodom az összes problémával. Mindegy, ez akkor
is fantasztikus autó, felújított váltóval kiszolgál pár évig.
Barátnőm kedvence 2.- Saab 900 2,0 (1994)
A sok csalódástól megkeseredve elkezdtem nézegetni a 10 év körüli
csotrogányokat. A kis zöld '94-es,
első gazdás, reálisnak tűnik a nyolcszázezres ár. Persze ha
igaz, amit telefonon mondanak. Igen, az volt. Korához képest jól néz
ki, a kis híján kétszázezer km meg sem kottyant neki.
Viszont a szívó kétliteres borzalmasan gyenge,
kis sebességnél furán zúg az autó, és négy villanyablakon és
kézi klímán kívül semmi sincs benne. Azonnal kéne négy új gumi, a
búgást remélhetőleg a kerékcsapágy meg a kipufogó, és nem a váltó adja.
Tavaly ennyit adtam a Renault-ért, kár, hogy akkor ez még nem volt
eladó. Teljesen ugyanolyanok,
lelki tulajdonságaik alapján. Kedves, majdnem nyugdíjas
bácsitól.
A megosztó ébenfekete álomautó - Saab 9000 CD 3,0 V6 Griffin
(1995)
Öt személyt kérdeztem meg a Saab egykori csúcs-csúcsmodelljéről.
Mindannyian hiteles, saabos körökben elismert szaktekintélyek. Ketten
erősen fanyalogtak. A támogatók sem lelkendeztek egyöntetűen, de
elárultak egy-két műhelytitkot.
A 2,3 turbó eszi az automata váltót: túl nagy a nyomaték, és túl
sokan szánnak további összeget a tuningra, tehát polgári használatra ez
a jobb. Meg aztán az igazi rajongónak ez fekete bárány, a gyűlölnivaló
GM fattya, de nem rossz.
Álomautó, mármint a kifejezés 15 évvel ezelőtti értelmében. Ami
mozog, mind elektromos: tükrök, ablakok, tető, ülések. Két légzsák,
ABS, kipörgésgátló vigyáz az utasokra. Dupla komputer ontja az
adatokat. Az intelligens klíma nem éri be a szokásos dolgokkal: a
hőmérséklet tartásán és a ventilátorsebességen kívül tudja, mikor kell
fűteni a hátsó szélvédőt, a tükröket, levegőt fúj a hátsó(!) ajtók
üvegére, nagy melegben szellőztetéssel kezd, satöbbi.
Újkorában pazar (jelenleg tűzre való) bőr, valódi faberakás,
ezzel szemben gusztustalan műanyag a műszerfal egészén. A légzsák a
kesztyűtartóban: nem alakították át az egészet ezért az apróságért.
Luxus mindenhol, vastag nemespenésszel borítva.
Kintről viszont lenyűgöz. Arányai maradi ízlésemhez passzolnak. 4,8
métere nagyravágyásom kiszolgálója.
Hallatlan csendes. Nem rakéta, de magasabb fordulaton igen
élénk.
800 ezerért, másfél év műszakival, tetemes szervizszámlák ellenében
remek karban, téli-nyári felnivel-gumival. Közvetlen érdekeivel
ellenkezően őszinte úriembertől. Biztosan sokat tekerték vissza az
óráját (mielőtt a jelen tulaj megvette), de kevésbé érdekel, mint az
állapota.
Rengeteg márka maradt ki. Miért? Mivel folyamatosan mérlegeltem,
árakat súlyoztam, méretet vetettem össze várható megbízhatósággal.
Fura, de
sokszor olcsóbb egy Saab vagy Volvo, mint az egyidős, akkora vagy
kisebb Renault, Alfa, VW. A német prémiummárkák meg nem kellenek. A
piacon az általános helyzet semmivel sem javult.
A márkakereskedők az újautó-eladás lázában nem nézik, csak a
beszámított gép külsejét. A nepperek továbbra is sumákok (tisztelet az
egy-két kivételnek). A megszorult vagy őszinte magánszemély meg nem
biztos, hogy azt kínálja, amit keresek.
Talán ha nem az árlista alsó felében turkálok, kellemesebb
élményekben van részem. Mindegy, ezekből választottam. Kiderül
hamar, szerencsésen vagy sem.
