Smart 800 cdi-től a V6 Griffinig

2005.12.01. 09:16
Hétszázezer forint készpénz, szerény, de hitelképes vállalkozás a háttérben: a szerző szolgálati autót vásárol. Lehet vicces törpe, netán monumentális batár - de csak automata váltós és légkondicionált jöhet szóba.

Bárcsak lennék haszonjármű-szakíró, nem vergődnék kétségek között. Vennék egy iszonyat dobozformájú, de sok ember szállítására és költöztetésre egyaránt alkalmas furgont, és boldogan élnék, míg meg nem halok. Így viszont egyszerre csábít a keresztben parkolásra alkalmas, 3,5 literes fogyasztású Smart, és vonz a falánk hathengeres luxuslimuzin.

Minek kéttagú életközösségünknek két autó? Talán elegendő magyarázat, hogy a Renault és a Mitsubishi összesen 35 ezret futott egy év alatt. Barátnőm egyszerre jár egyetemre Debrecenbe és Piliscsabára, vagyis ideje kevés, a távolságok nagyok. Én is nehezen nélkülözöm az urbánus életmód és az üzleti élet kellékeit.

Ráadásul sokat utazgatunk - a fapados légitársaságokra fittyet hányva - kocsival. Eddigi választásaink maximálisan nélkülözték a presztízsszempontot, egyúttal a logikát is: szegény Sapporo szívesen vállalná a hétvégi kedvenc szerepét, annál kevésbé a mindennapos kulimunkát. Frissítés és fiatalítás, adtam ki a jelszót, és belevetettem magam a hirdetésekbe.



És mi való a sűrű forgalomba? Smart, Twingo, Corsa. Egyik kevesebbet eszik, mint másik, nincs gond sem a manőverezéssel, sem a parkolással. Olcsó kötelező, kibírható átírási sarc - kezdjük itt a válogatást. Ha pedig távolabb szólít a kötelesség, arra ott lesz a kipofozott kényelem, a Mitsubishi. Vagyis az optimális megoldás egy spórolós kisautó.

Tékozló Harpagon* - Smart 800 cdi (2002)

Nincs rútabb, mint a fösvénység. Azt sem becsülik, aki herdálja a pénzét. Ki lehet mégis, akiben egyszerre található e két dicstelen jellemvonás? Egyszerű feladvány, ha a bő három és fél milliós autója szűk 3,5 litert fogyaszt. Igen, ő a dízel Smart vásárlója. Kicsiny réteg, főképp hazánkban, így a használtkínálat csak viszonylag bőséges. És egységben az erő: másfél millió alatt az sem adná oda, aki a pénzből az anyját temetné. Szerencsére becsületes importőröknél sok német ideiglenes rendszámú kelleti magát.

Természetesen mind igen megkímélt, sőt újszerű, de a szervizkönyv valahogy nem általános. Hogy is lenne, ha 3-4 évesen maximum negyvenezret mutat az órájuk, míg a német böngészőkben a megfizethető árú példányok háromszor ennyit futottak. Arrafelé csak futárszolgálatok használják? Többször rászedett vásárlóként kissé kedvetlenül azért felhívtam egy-kettőt, de a próbakört inkább kíváncsiságból, mint komoly elhatározásból mentem. Mégis, 9 forintért megtenni egy kilométert, nagyszerű lenne.

Apró nagyterű, szokatlan extrákkal - Renault Twingo 1,2 16V (2002)

15 hónapja használjuk a formatervezőktől távol született nagy kombit, a Nevadát. A róla szóló cikkben joggal írtam, milyen megbízható, igénytelen dromedár. Kérdés ezután, hogy el tudom-e képzelni magamnak a legkisebb Renault-t? Kár, hogy nem tukmálják erőszakosabban a robotizált váltót. Egyetlen szóba jöhető darabra akadtam, rögtön full-full felszereltséggel: klíma, hölgytulajdonos, elektromos ablakok, keveset futott, hifi és az elképzelhetetlen luxus netovábbja, a bőrülés. 1,8 millió a hároméves Twingóért hatalmas összeg, mégis izgatottan hívogattam a gazdáját.

Csalódottan tértem nyugovóra, nem vették fel a mobilt. Álmomban puha bőrben hemperegtem, aprópénzért tankoltam, és konzervatív divatfi voltam. Másnap délelőtt visszahívtak (természetesen egy férfi, nő gazdától, muhaha), és közölték, már próbálkozik valaki a hitelátvállalással, esetleg várjak, hátha nem sikerül. Bőrbelsős automata Twingo: kultuszautót csinálnék belőle. Kapna vadorzó alufelniket, harsány hifit, és ha már nem lenne jobb ötletem, diszkrét fóliát. Majd' elfelejtettem, csiptuning is kéne; gondolom, elbírna 75 lóerőnél többet a váltó.

Az Opel Corsa Easytronic is felkerült a kívánságlistára, de a túlzónak tűnő árak elvették a kedvem. Annyiért már Classic II Astrát kaphatnék, gondoltam, és inkább ebben a kategóriában néztem szét. Csakhogy ezektől volt módom megcsömörleni , és a két alapkívánalom közül az automatikus sebességváltás is igen ritka a szegmensben.

Ami mégis akad, drága, de vacak: az átlagos 90-100 lóerős egyhatosoknak már a klíma is megterhelő, nemhogy a nyomatéknyelő váltómű. 10-12 litert simán bevágnak, miközben a nyolcszáz köbcentis apróságok virgoncan vágtáznak el mellettük. 4-5 évesen is másfél-kétmilliót kóstálnak, ami remek értéktartást és busásan megkért új árat bizonyít. Józanul mérlegelve ez kéne, de olyan közönségesek... Egyet mégis megnéztem közelről.

Amerikai autó, magyar nepper - Mitsubishi Lancer 2,0 (2004)

Felkerestem a kispesti kereskedést, két és fél millióért kínáltak egy megfelelőt. Kétliteres motor (elfogadható kötelező, ugye); alig múlt egy éves (a legjobb vétel: majdnem új, de már nagyot zuhant az ára); 15 ezret futott (talán még nem gyepálták halálra); egyszerű négysebességes hidrodinamikus váltó (kiforrott, megfelelően használva örök élet). Gyönyörű sötétszürke szín, az amerikai kivitelhez képest kellemes belső, elfogadható felszereltség.

Ahogy odakeveredik a telep tulajdonosa, lankad a kedvem. Nem tűnik egyenes embernek: az autó előéletről azt állítja, sérülésmentesen hozták be. Ennek ellentmond, hogy miközben a hátsó lökhárító többszörösen összekaristolt, az elején makulányi hiba sincs. Mégis kissé csálén áll az első ütköző - bizonyság a színvonalas fényezőre, és a hanyag összeszerelőre. A motor szépen jár, kár, hogy előtte bikázni kell az egyéves akkumulátort. Vagy az is összetört az import előtt, és használt vacakkal pótolták, vagy a kutya sem érdeklődött iránta, ezért merült le.

Sajnos csak akkor érdemes a tengerentúlról fiatal használt autót behozni, ha előtte a biztosító nagy összeget fizetett ki rá. Ezt mindenki tudja, felesleges a neppernek eljátszani a hülyét, csak megutáltatja magát.

Az alsó-közepesek közé tett rövid kitekintés után irány a nagyobbak tágas mezeje! Sokféle márka számos gyártmánya jöhet szóba. Különös lehet a látásmódom, de pl. tetszik a Citroen Xantia. Senkinek sincs a környezetemben, így beleástam magam a népítéletekbe .

El is vették a kedvem rendesen. A hirdetések között a legkecsegtetőbb vételnek az amerikai gépek tűnnek. Mármint azok, amelyeket ide gyártottak. Jó áron nagy autóhoz juthatunk, ha kivárjuk a fél évig hirdetők legalsó tűrésküszöbét. Ám olyanba én sem szívesen ölném a pénzemet, amire még a tolvajok sem kíváncsiak. Súlyos jellemhiba, tudom: egy békaszemű Ford Scorpiót is el tudnék képzelni magamnak.

De valamiért pokolian olcsón akarnak megszabadulni tőlük. Ahhoz vékonyka a pénztárcám, hogy öntelten félrepöcköljem a legolcsóbb kínálatot, ebből mégsem néztem meg egyet sem. Bezzeg Volvót, Saabot, szépséges Galantot tucatnyit is.

Trió a nekem legszebb autóból - Mitsubishi Galant

Megmagyarázhatatlan, mire herdálták el a '97-es Galant erkölcsi és anyagi sikerét a japánok. Vagy csak én vagyok ennyire elfogult, a népakarat ellene szavazott? Tüzetesen megvizsgáltam hát a kínálatot, hátha valóra válik a legszebb álmom.

Egy hároméves példánnyal kezdtem. Sajnos, valamiért bünteti Európát a Mitsubishi, errefelé évek óta nem kapható a Galant. Robusztus lökhárítójáról, fura orráról ismerhető fel az USA-eredet. Szokatlan, de vonzó drappmetál darab természetesen "enyhe sérüléssel" érkezett, autókereskedő tulajdonosa saját használatára. Belső állapota hihetővé tette a 40 ezer kilométeres futást.

A világosszürke plüssbe azonnal beleszerettem, a hasonló színű műszerfalba kevésbé. Nem az anyagával, nem is az árnyalatával volt gondom, hanem a vacak kidolgozással és az ingerszegény kialakítással. Arról viszont nem a gyártó tehet, hogy a minden bizonnyal kinyílt utasoldali légzsák visszagübecselt burkolata félcentis hézaggal mutatja a korábbi eseményeket. Manuális a klíma - Geo Metróban nem tenném szóvá, de itt igen. Acél a felni - ez is szégyenteljes spórolásról tanúskodik.

Ezek részletkérdések, ha a műszaki állapot tökéletes, gondolom. Kipróbáljuk rögvest. 2,4 GDI, vagyis a takarékos közvetlen benzinbefecskendezéses, egyébként nem friss négyhengeres blokk. A 140 lóerő szerény dinamikát biztosít, pörgetve viszont hangos. 140-150-es kényelmes utazósebességet feltételezek, ami nem sok, de nekünk elegendő. Aztán a futómű és a fékrendszer nagyszerűségéről próbál meggyőzni az eladó.

Lendületes tempónál elengedi a kormányt, közben nagyot fékez. Ha minden rendben, szépen megállunk. De itt hangos dübörgés mellett erős rázkódás keletkezik. Pirul a gazda, magyarázkodni próbál. Lehet, hogy mégsem a családja használja? Elképzelhető a gumi, a féktárcsa, a futómű hibája. Remélem, csak ezek, és nem a balesetből eredő maradandó torzulás. 2,69 millió forintért akartak megszabadulni tőle, akár 0 százalékos kezdőrészlettel kecsegtetve.

*Harpagon

Harpagon Molière (Jean-Baptiste Poquelin; 1622­1673) hőse, mégpedig A fösvény című vígjátékban. A színdarabot 1668-ban mutatták be, tomboló sikerrel. Bár a cselekmény konvencionális, a főszereplő a drámai jellemábrázolás remeke. A megszállottan pénzsóvár, kapzsi és garasoskodó Harpagon családján és háztartásán uralkodik. Még sincs egy perc nyugta, állandó félelem béklyózza kedvét, nehogy rájöjjenek a vagyona rejtekére. "Nem könnyű feladat valami jó rejtekhelyet találni a házban, mert a pénzesládákban én egy csöppet se bízok, de mennyire hogy nem, szerintem, úgy vonzzák a rablókat, mint a mágnes, mindig a pénzesláda a legelső célpont. De abban sem vagyok biztos, hogy jól tettem, hogy elástam a kertben tízezer tallért, amit tegnap kaptam vissza. Tízezer aranytallér az már szép kis... (Cléante és Élise halkan beszélgetve be) Szent Isten! Csak nem árultam el saját magamat! Amilyen izgatott vagyok, azt hiszem, hangosan beszéltem magamban..." A szerző 15 évig vándorszínészkedett, majd XIV. Lajos (a Napkirály) udvari kedvencévé lépett elő. Kora társadalmi problémáit a francia vásári komédia és az olasz commedia dell'arte stílusában vitte a széles közönség elé. Különös szerencse, hogy végleg kiveszett napjainkra az önző (és egyéb rossz tulajdonságokkal rendelkező) embertípus, ma már csak kételkedve somolygunk Molière alakjain: Harpagonon, Tartuffe-ön, a mizantrópon.