Rossz autóvásárlási szokásaink

2007.08.29. 01:05
0 hozzászólás
Régóta érzem: Münchenben érdemes lenne fontolóra venni a háromhengeres, ezerkettes motorral szerelt, optikai M-tuningos, ültetett, fekete 7-es BMW-k gyártását. A magyar piac felszippantaná a készletet.

Szinte látom már, ahogy a (természetesen) felirattalanított 712i-k kirajzanak éjjelenként a Westend elé. A galeriben nem az a kérdés, sikerül-e a lenyomni az S140 CDI Mergákat a Lehel-téri lámpától sprintelve az Ibis szállóig, hiszen az a meccs eldőlt egy hónappal korábban. Bajor-bajor párharc körvonalazódik a horizonton, az Audi - kiaknázandó a magyar piac sajátosságait - bemutatta az S8 1.4 TFSI kivitelt, Kamei-kötényekkel, Abt-kipuffal. És az első magyar példány állítólag már a Váci úton veret befelé. Jön Bimmert alázni.

Itt ugyan még nem tartunk, de az autógyártók körében évtizedes hagyományra tekint vissza a balkáni piacokra szánt, buta, kopár autók farigcsálása. És nem a Daciára gondolok, az csak őszinte. Az 1,2-es Bravo, az ugyanekkora Astra, a 316-os BMW, az 1,6-os Vectra, Primera, a klímán kívül mindenféle lehetséges extrától megszabadított kompaktok és középkategóriás kocsik özönét nekünk célozzák. És mi megvesszük mind.

Az egész lavinát talán a Suzuki indította el a Swifttel. Sokan emlékeznek a GA vagy az S felszereltségű verzióra. Alapvetően mindegy, melyik volt, amiről beszélek, abba nem tettek kalaptartót, hátsó ablaktörlőt, a kárpitokat talán lomtalanításon talált műbőr heverők huzatából szabták bele, csoda, hogy a kormánykerék egyáltalán forgatható maradt. Azóta is vannak hívei az ilyen vevőcsalogató, őszinte, kőkemény kiviteleknek, gondoljunk csak a hasonlóképpen lepusztított Fabia Ecóra.

Aztán minden nagyobb márkának lett ilyen takarékos modellje. Opel, Fauvé, Toyota, Renault, Fiat - direkt a mi pénztárcánkhoz butított kiskocsik özöne lepte el az utakat. Ezzel nem is volt baj. Temérdek elhasznált szocialista, levedlett nyugati kocsi szaladgált az utakon, örömteli változásként egy részüket legalább tiszta üzemű, rozsdamentes autók váltották le, még ha buták is voltak kicsit. Ezen a korszakon túlléptünk, köszönjük az autógyártók figyelmességét, de most már van pénzünk jól (jobban) felszerelt Yarisra. Sokaknak Focusra is telik. Egy a baj: megőriztük a régi reflexeket.

Árban csak valahol a középkategória tetejénél jön az igényesség

Akinek összejön egy kicsit több zsé, talál valami ügyesebb hitelezőt, azonnal félrelöki a jól bevált, egykettes Nissan Micrát, és átül egy szigorúan egyhatos, elsőkerekes Qashqaiba . Eszébe se jut kipróbálni a jobban felszerelt, modern Corsát, ügyes dízelmotoral, sok-sok extrával. Eggyel feljebb az astrás is így tesz, a következő lépcső a szakadásig nyújtózva elérhető, leg-legbénább Vectra-kivitel.

A lehető legnagyobb méretben, még éppen vállalható márkától, a létező leggyengébb motorral vesszük az autót. Mellesleg fukarul felszerelt, élhetetlen belsejű, rossz színű kiviteleket választunk, mert az olcsó, és olyan van mindenkinek, akinek gurul a szekér. Árban csak valahol a középkategória tetejénél jön az igényesség, hiszen ahol már annyi pénz van autóra, ott mindig akad kicsivel még több is. De - ismétlem - azért többnyire elfuserált új kocsikat veszünk.

Ez minden alkalommal megfogalmazódik bennem, amikor külföldön járok. Persze, persze, a németeknek van mit aprítaniuk a tejbe, lazán beülnek a nagy Mercibe, nagy motorral, a kocsi szinte szétdől az extráktól, oszt csókolom, tolják neki a pályán. Meg a svédek, a svájciak is nagyjából ezt teszik. Az angolok viszont csóróbbak, ők a pénzükért a lehető legjobban felszerelt autót veszik, ha csak kisebbre telik, akkor hát kisebbet, de a kényelemből nem engednek. És arrafelé ugyan minden autós magazin a vezetési élményről szól, de a brit többség mégsem a lóerőkre utazik, mert tudja, hogy a száguldozáshoz úgyis teli van minden út.

végre mind kezdenek leszokni a szörnyű, húsz éve uralkodó ezüstmetálról

Az olasz városi menetre tart valami ütött-kopott Pandát, Puntót, esetleg Smartot, a garázsban Audi, Merci pihen, azt csak hosszú utakra veszi elő. A holland is hajlamos két autót tartani, egy vén, közepesen használt, érdekes akármit vicinális mozgásra, meg nyúznivaló másik, újabbat transzkontinentális célból.

És a németek, olaszok, hollandok, angolok manapság végre mind kezdenek leszokni a szörnyű, húsz éve uralkodó ezüstmetálról. Újra menő a fehér, a piros, a kék, a narancssárga, de zöld autók is akadnak, odakint egyre színesebb az utcakép. Nálunk meg_ Egyenszürke generálszósz. Autóilag tudják mi ilyen? Dél-Korea. Az meg nem barátságos hely. Beton, üveg, nagy terek, semmi zöld, semmi régi építészet - ilyesmi.

Namármost. Nálunk még vannak üres utak, a rajtuk közlekedők egy része lassú, egy része száguldozik, tetemes része megelőzendő teherautó. Tehát nem árt, ha megy az a szerencsétlen. A 4-es úton egy jó turbódízel, valami modern, technikás benzinmotor a megtestesült mondhatni, a hosszú élet titka. Az alapmotorral sújtott, légkondi-kompresszorral megfojtott (mert ha van, annak mindig mennie köll ám!), telipakolt középkategóriás bálna az esztelen öngyilkosság.

Egy négyfős család egészen tűrhetően elfér a Ford Fusionben

Sokat cuccolunk, a "valamire még jó lesz" nálunk vallás, egyesek fészernek használják a csomagtartót. Ide kombi kell, praktikus személy-furgon, mint a Skoda Roomster, a Fiat Dobló. De egy Focus Turnierba is több cucc fér, és könnyebb vele hazaszállítani a Siemens mosogatógépet, mint a lépcsős hátú Mondeóval, a 316-os BMW-vel.

Nem érv a nagy kaszni, hiszen az autók az elmúlt harminc évben alattomos konoksággal nőttek. Ma egy Grande Puntóban akkora a hely, mint húsz éve a Passatban, egy Honda Civic térkínálata a régi Mercedes E-osztályéval vetekszik. Egy négyfős család egészen tűrhetően elfér a Ford Fusionben, még csomagokkal is. És ha szempont a rugózás és a kényeztetés, egy jobban felszerelt Citroen C4, pláne egy Peugeot 307 SW végképp megfelel.

Mit veszünk ezek helyett? Kehes alap-Vectrát, a Góbi-sivatag lakályossával hívogató, háromlóerős Citroen C5-öt, hadd lássa a szomszéd, milyen nagy autóra fussa. Az istenért, akkor már inkább egy jó dízelmotorral tolt, fedszámgépes, automata klímás Kia C'eed legyen!
Az ember mindig jobbat akar, ez csak természetes. A német, az olasz, a holland nagyjából ugyanúgy képzeli el a sikeres életpálya és a közben elfogyasztott autók közötti relációt. Kezdi filléres használtautóval, aztán mire gazdag, elismert és sikeres lesz, eljut a minden jóval teletömött luxuskocsiig, szupererős sportautóig.

közülünk csak nagyon kevés Maybach-vásárló, Rolls-Royce-gyűjtő milliárdos kerül ki

Csakhogy ők jobban tisztában vannak az igényeikkel. A közbülső állomásokat jobban megfontolják. Mi durván a méretre megyünk, és rossz autóban ülünk. Legfeljebb a klímát engedjük meg magunknak, azt viszont orrba-szájba használjuk, akkor is, ha egyáltalán nincs rá szükség. Porto Garibaldiban, az áruház parkolójába mindenki - olaszok, németek, hollandok - leeresztett ablakkal érkezett, mert csak huszonöt fok volt. Egyetlen kakukktojásként magyar rendszámos Skoda gördült a parkolóba hermetikusra zárva, nehogy kiszökjön bentről a tizennégy fok, vagy urambocsá' megolvadjanak a jégcsapok. Mivel közülünk csak nagyon kevés Maybach-vásárló, Rolls-Royce-gyűjtő milliárdos kerül ki a játszma végén, ezért jó eséllyel egész életünket elhibázott, alulmotorizált, gonosz hangulatú spórautókban húzzuk le.

Tisztelet persze a józanul gondolkodó, jó ízlésű, esetleg használt autót gyűrő kivételnek. A többiek viszont gondolkozzanak el: nem lenne-e jó kipróbálni valami erősebb, hangulatosabb, kulturáltabb, autót? Nem akarom elővenni a környezetvédelmet, meg a fogyasztást, meg a könnyebb parkolást. Elég ha tudják: a cégek egy típuscsaládon belül a csúcsmodellt mindig tákolják az alapkoncepcióhoz képest, hogy elbírja a nagyobb motort, a több lóerőt. De azt legalább szeretik. A spórolós kiviteleket ugyanúgy berhelgetik olcsóbbra, bénább zajcsillapítással, rosszabb kárpitokkal, ügyetlenebben hangolt csillapítással - azokat viszont utálják, ráadásul tudják, hogy nem hazai piacra mennek. Ezek péntek délutáni házi feladatok. Alibi-autók.