Mi az, ami 2007-ben még csak tanulmányautó volt, 2008-ban viszont már akár vezethettük is? A francia autógyártókban azt szeretjük, hogy képesek megvalósítani a legvadabb álmaikat, amiket aztán sorozatgyártású autóként tálalnak. A Kangoo Be Bop is egy ilyen modell lett, ami tulajdonképpen a Kangoo Compact tanulmány szinte egy az egyben létrehozott változata.
Erősen megosztó forma lett, de ezt attól a gyártótól, aki piacra merte dobni a Twingót vagy az Avantime-ot, megszokhattuk már. Reméljük, azért többet adnak el belőle, mint az utóbbiból. A szerkesztőségben aki látta, a többnyire érdekesnek találta.
Nemrég a Dacia egyterűből lett Vannal és Pickuppal küzdöttem, most a furgonból lett játékautóval hozott össze a sors. Mintha egy legós dobozból szedték volna elő. Vagy mintha egy FH12-es Volvo utolért és megtolt volna egy Kangoo-t. Kicsit érdekesek lettek ettől az arányai: a nagybácsihoz képest 40 centivel lett rövidebb. A rövid tengelytávnak is köszönhetően 1 méterrel kisebb (9,6) lett a fordulóköre, ami ha haszonjármű lenne, a szűk utcákban nagyon hálás érték lenne. De nem az.
A dobozos örökség azért tetten érhető például a hátsó merev tengelynél, vagy akár az ötletes hátsó tetőablaknál. Ez kisáruszállítóknál viszonylag elterjedt megoldás a raktérbe nem férő, hosszú tárgyak szállításához. Itt viszont, a hátsó ajtón lévő ablak leengedésével egy félkabriót tudunk létrehozni. A hátsó ajtót amúgy ténylegesen lehet beszálláshoz használni, bár sajnos a tervezők nem raktak rá belülről nyitót, így kiszállni csak elöl lehet, az első ülések előrecsúsztatásával. Mondjuk megspóroltak így egy gyerekzárt. Apropó gyerekzár, Papp Tibi segítségével kipróbáltuk, hogy lehet belerakni a gyerekülést, és jelentem, sikerült. Igaz, nem árt felnyitni hozzá a hátsó tetőablakot, de simán be lehetett tenni.
Sajnáltuk, hogy nem egy héttel korábban érkezik, akkor összebarátkozhatott volna sors- és kategóriatársaival. Alapból mindössze 170 literes a csomagtér, ami alig több mint egy MX5-ösé. Viszont az említettekkel ellentétben a Be Bopban pont olyan könnyedén lehet variálni a hátsó üléseket, mint a Berlingóban, bár sajnos csúsztatni nem lehet. Akár ki is vehetjük, és akkor kapunk egy gigantikus 1700 literes rakteret, amiben a rakomány rögzítéséhez számos rögzítési pontot találunk a padlón és az oldalfalon.
Elsőnek beülve a látvány a vezetőülésből még nem is vészes, de ha az anyósülésből vetünk egy pillantást a műszerfalra, kicsit szíven üt a kőkemény kék műanyag sivatag, aminek végtelen és kihasználatlan rónái terülnek el a szemünk előtt. Hírszerkesztőnk szerint a minta egy gyerekkád lehetett. Egyénként mindenhol kizárólag ez a kopogós műanyag fogad, így a beltér szinte gőzborotvával takarítható, viszont még így 10 000 km után se volt karcos.
Előre dupla tetőablak került, amit két fázisban nyithatunk, középtájt pedig egy üvegcsík segít a tágasság érzetet javítani Tárolóhelyek voltak dögivel, a könyöklőben levő üregben simán eltűnt a 1,5 literes ásványvíz és az ablakmosó spricni. Zörgést csak a hátsó traktusban tapasztaltam, de ez a kivehető székek sajátja, egy kis kenőanyag hatására elmúlik. Kicsit érthetetlen volt a huzat és a „kárpit” narancs/kék kombinációja, ami sajnos nem üt akkorát, hogy érdekes legyen, inkább csak fura. Nekem speciel jobban bejönne a sajtógalériában is látható bordó/fekete.
Az ülések kicsit sámli jellegűek, de egyáltalán nem kényelmetlenek és remek a kilátás belőlük a forgalomra. Erre jegyezte meg Papp Tibi, hogy olyan, mint világítótornyot vezetni. És akkor még nem is ült hátul, ott ugyanis 5 centivel magasabban van az utas. A magas építésnek köszönhetően nem sok esélyünk van lecsapni az alját, viszont beépített bio-kisodródásgátlóként is működik, mert az ember alaposan átgondolja, hogy mennyire vegye gyorsan a kanyart. A magas karosszéria viszont meglepően érzéketlen volt az oldalszélre.
Amúgy szerencsére a Renault-nál átgondoltabban szerelik fel a tesztautókat, így az egész jól rugózó futóművekre 16″-os felniket raktak, amiért nagyon hálás voltam. A váltón mind a 6+1 sebesség jól kapcsolható, jó lenne, ha később is ilyen maradna. A motor gyengébbik variánsával már jó pár tesztautóban találkoztam, most az erősebben se kellett csalódni, szépen gyorsult, viszont semmivel se fogyasztott többet: az egyheti átlagfogyasztás vegyes körülmények között 5,5-6 liter között jött ki.
A Renault árlistájában szimplán felszereltségnek álcázta a Be Bopot, és igen, ezt sikeresen tette, mert még Karotta is rákérdezett, hogy az nem csak egy extra csomag? Hát nem. Csak egyféle felszereltségben létezik, kétféle motorral, emiatt nincs is mondjuk Authentique (fapad Renault-éknál) belőle, hanem kizárólag a full verzió. Sajnos ez az árán is meglátszik, ahogy a Soulnál és C3 Picassónál, úgy ennél is kissé vastagon fogott a ceruza. A nálunk járt dízel változat alapára 4 900 000 Ft, ehhez jön még a tolatóradar 85 000-ért, és a tempomat meg az EuroNCAP értékelésén akár 0,5 pontot érő sebességhatároló 80 000-ért.
Egy furcsaságot is találtam az árlistában, az automata klímaberendezés (ami a tesztautóban kicsit összevissza működött) + automatikus fényszóró-felkapcsolás (ami furcsa megoldással, a kapcsoló végére biggyesztett gombbal aktiválható) + esőérzékelős ablaktörlő együtt 140 000 forintba kerül, ámde a két utóbbi a Be Bopnál széria, így remélhetőleg ez csak elírás. Plusz még belekerült 235 ezerért egy kihívásokkal küszködő navigációs rendszer, ami kizárólag a nagyon fő útvonalakat rajzolta ki. Nem is értettem, hiszen a Renault-nak van teljesen jó is, mint amivel a Scenicben találkozhattunk. Így a jócskán az ingerküszöb felett lévő 5 440 000-es ár jön ki, ami a jelenlegi helyzetben nem igazán segíti a Renault eladásait.
További cikkeink
