Teszt: Mazda MX-5 Challenge Soft Top

Hortobágyi csikós a Bakonyban, avagy kis magyar Jinba Ittai

2009. május 21., csütörtök 00:06
Bőven a felnőttkorba lépett az idén, de még mindig gyerekesen játékos. Pedig amit a marketing kezelésbe vesz… Szerencsére nem hagyta magát.

Eleinte − csakúgy, mint sokan mások − kicsit túlzónak találtam az MX-5-őrületet. Anno, mikor 1989-ben piacra dobta a Mazda, szemem sarkából ugyan regisztráltam, de nem érdekelt különösebben. Apró, kis darabszámban eladható imidzsmodellnek gondoltam.

Közben aztán telt-múlt az idő, és a Miata (az amerikai piaci név) egyre nagyobb lendületbe jött, egyre-másra hódította meg az újságírók és főleg a vásárlók szívét. Egyik óda a másikat érte, sorra alakultak a klubok, tekintélyes méretűvé nőtte ki magát a tuningalkatrész- bázis, az újabb generációk pedig ott folytatták, ahol az előd abbahagyta. Ez egy ilyen rétegmodellnél felér egy kisebb csodával. Egyszerű sikernek indult, kultusztárgy lett. A világ legnagyobb darabszámban eladott (több mint 860 ezer) roadstere.

Én pedig nem értettem, miért. Persze, hátsókerék-hajtás, a nyitott karosszéria és alacsony súly biztos út a vezetési élményhez, de akkor sem ment a fejembe: mégiscsak játékmotoros, japán roadster. Ebben csak nem nyomhatják le az öreg földrészt, a 124 Spyderek, Velocék és Morganek, Austin Healey-k hazáját. Aztán valahogy úgy adódott, vezethettem egy NB-t (ez a második generációs MX-5-öt jelenti), és lélekben rehabilitálnom kellett a Mazdát. Remek volt, sőt, lehetett volna jobb is, de tekintve, hogy a tulajdonosa inkább a kabriót látta benne, én meg a sportos kis autót, menetpróbánk során csupán korlátozott mértékben csapattunk. Egy időre ennyi is volt az élvezetből, aztán persze a jó sors megint úgy gondolta, hogy kicsit kompenzál.

Winkler 91-es MX-5-ösét vittük el örökre. Érces kis goromba hangja helyett már V8-hörgés visszhangzik a mélygarázsban, de utolsó útján azért még fülig ért a szánk, semmi jelét nem mutatta annak, hogy Csikós autóit leszámítva ő a garázs legöregebb lakója. Ment, tolt, zúzott, pörgött. Pedig Winkler nem is az a fajta pedáltipró vadállat. Kicsit sajnáltam is, és bár akkori gazdája nem mutatta, szerintem neki is a szívéhez nőtt annyi idő alatt. Na, gondoltam, ennyi volt az idei MX-5-adag.

Aztán másnap Papp Tibi megkért, hogy írjam meg a nála lévő tesztautót, mert ő a hétvégét családi körben akarja eltölteni, abban pedig nem fér el a gyerekülés és a feleség is egyszerre. Idén 20 éves a típus, ennek okán az aktuális modellt kicsit átdolgozták, de a változások olyan aprók, hogy kétszer is megkérdeztem adatgurunkat, hogy mi is változott. Bármennyire is vizslattam előző tesztünk képgalériáját, csak a megváltozott első lökhárítót fedeztem fel.

Tesztautónk a 6 399 900 forintos Challenge felszereltségi szintű Soft Top, azaz vászontetős kivitel volt (az alap Emotion viniltetős), az alapul szolgáló 1,8-as, 16 szelepes, 126 lóerős négyhengeressel. Soványka, gyengécske, fűnyírómotor, cicaautó – morognak már amott hátul; nem esik nehezemre bevallani, eleinte furán éreztem magam én is, de pár óra múlva már abszolút nem érdekelt, ki mit gondol.

Hiszen egy remek roadsterben ültem, Fülig Jimmy-módra vigyorogtam, és valahol Tatabánya környékén hajtottam le az M1-ről. Na nem mintha nem lehetne elfogadható kényelemben utazni a vajfehér kis négyméteres (4020 mm) géppel, hiszen 130-140-ig felhúzott szélterelővel a zajkomfort még éppen elfogadható, de egy idő után kényelmetlenül fészkelődni kezdtem, és erről nem a jó kis sportülés, sem a gázt tipró jobb lábam zsibbadása tehetett. Egyszerűen kívántam a kanyart, mint rossz gyerek a pofont. Egye fene, ha később is érek Pozsonyba, kedvesem talán megbocsájt, de most KANYAROGNI KELL!

Jinba Ittai, japánul a ló és lovasa közötti ösztönös harmóniát jelenti, ezt emlegeti sűrűn a Mazda honlapja is; nos, ha nem is lettem japán szamuráj, inkább amolyan eltévedt újkori hortobágyi csikós, mégis tökéletesen átéreztem a kifejezés lényegét. Egyensúly, pengeéles, kidolgozott, gépszagú egyensúly. Ezt tudja az MX-5 immáron 20 éve, minden változatában, bármilyen motorral. Még ezzel a nem túl erős, de jól kiforgatható ezernyolcassal is annyira élvezetes tud lenni, amennyire csak lehet ebben a kategóriában. Mert persze ott vannak a Z4-es BMW-k, a Porsche Boxsterek és az SLK-k, de valójában nem konkurálnak az MX-5-tel, más ligát játszanak. Sűrű szirupnak tűnhet, de ki kell mondani: ez az autó egyedül gyalulta ki saját polcát létezésének évei során, és teljes mértékben megérdemli az elismerést, amit kap. Érzik a sűrű tömjénfüstöt? Van még.

Az 50-50 százalékos súlyelosztás a kulcsa mindennek, de ahhoz, hogy igazán jó vacsora legyen az alapanyagból, a többi hozzávaló sem lehet romlott; mit ér a sült pisztráng kapros-vajas mártás nélkül? Csak egy finom hal, de együtt? Fenségesen finom, könnyű kis csemege. A halat megfogtuk, nem túl zsíros (1075 kiló), húsa fehér, legyen enyhén pikáns, ehhez tökéletesen megfelel a már jól bevált motor, nagy körítés nem kell hozzá – egy ötfokozatú váltó elegendő, de abból talán a világ legjobbját túrjuk ki a kredencből. Öntetként a tökéletes, tömegközéppontba összpontosuló üléspozíció, majd – hogy a végén csettintsünk is – a kommunikatív és direkt kormányzás, tányérnyi féktárcsákon szervírozva, jó étvágyat.

Mert ez ilyen, nem hittem volna, de tényleg. Alulkormányzottság lényegében nincs, ha túlzott optimizmusunktól hajtva besokallunk, akkor a legkisebb gázelvételre, sőt, gázpöccintésre is egyenesbe jön, irányba áll. A motort a lehető leghátrébb helyezték el, jóformán az első tengely mögé, a váltókar rövid, kell hozzá erő, cserébe extrém pontos és főleg gyors a váltás, az első két fokozat rövidebb, a harmadik az univerzális, hatvanas tempótól lelkiismeret-furdalásig használható. Gázadásra lelkesen tol, a hátsókerék-hajtásnál nincs is jobb (pedig a Twingo RS-t szerettem), a dupla kipufogók hangja nagyobb motort sejtet, nem kibelezett kályhacső, inkább diszkrét, mély morgás. A futómű nagyon jól eltalált, ésszerű kompromisszum, a durva úthibákat, főleg a keresztbordákat fokozottan érezteti (hiszen a földön ülünk szinte), de nem ijed meg a munkától. Ha szükség van rá, akkor odateszi magát, tart, mint a hétszentség, nagyon-nagyon finoman indul meg a feneke, olyan kezelhetően, hogy eszembe sem jut elvenni a gázt, inkább finom ellenkormányzással hárítom el a távolban felsejlő bajt, olyan természetességgel, mintha világéletemben ezt csináltam volna. Hejj, de bitang jó.

És ez a jóság annyira magával ragadja az embert, hogy eltereli figyelmét a beltérről. Kicsit fekete, kicsit kopogós, de nem zörög, nem nyiszog, ahová nyúlunk, ott jó anyag feszül, mégis, tán ez az autó leggyengébb pontja. A remek ülések és a tökéletes üléspozíció ellenére is.

Az élvezkedésnek aztán a benzinkúton megfizetem az árát. Bár a kombinált fogyasztást 7 literben adja meg a gyártó, én bizony 10,3-mal jártam. Ez azonban messze nem reprezentatív érték, hiszen szégyentelenül kiélveztem az autózás minden egyes percét. Pihenni csak akkor pihentem, mikor kettesben autóztunk a Csallóköz repceszagú földjei között barátnőmmel: lágy szellő fújdogált, a hangszórókból Jovanotti szerenádozott, mi pedig krúzoltunk, élveztük a napsütést és az együttlétet. Ja, hogy szó sincs az autóról? Minek? Két embernek tökéletes nyári utazóeszköz, a vászontetőnek hála 150 literes a csomagtér, ami persze borzasztóan kicsi, kettőnk utazótáskái és a fényképezőgép éppen befért. Az aprót a beltérben is el tudjuk szórni, ahol lehet, kialakítottak egy-egy rekeszt: a két ülés mögött és közöttük is zárható üreg várja a cuccost, utóbbiban van elrejtve a tanksapkanyitó kallantyúja is. Ami ide nem fért, az otthon marad. Vagy ráfizetünk, és megvesszük a korabeli roadstereket idéző, felcsavarozható külső csomagtartót. Just in style.

Kevésbé elegáns dolog azonban a minden egyes tankoláskor kötelező tetemtelenítés. Az MX-5 tömpe orra és visszapillantó tükrei valami mágikus vonzerővel rendelkeznek az élővilág összes rovarjával szemben, mintha fakultatív módon, szervezett öngyilkos kirándulások keretén belül folyatnák sárgás belüket, összetett szemeiket a fényezésre, rezgő-mozgó testrészeikkel borítva be a maszkot. A mészárszék eltüntetése 30 percet ad hozzá minden tankolásra szánt időhöz, férfimunka.

Késő este indultam vissza Budapestre, hűvös volt, de csak éjfél körül húztam magamra a tetőt (mindezt 7,156 ezred másodperc alatt), mikor cseperegni kezdett az eső. Kicsit bunkerszerűbb lett az érzés, a szélzaj sem csökkent számottevően 130-ig, bár így már e felett sem zavaró, igaz, csak a próba kedvéért gyorsítottam nagyobb tempóra. Nem volt kedvem sietni, inkább azon gondolkodtam, hol találnék fogást rajta, és mi lesz ennek az irománynak a vége. Másfél óra után feladtam: ez egy roadster, egyelőre a legjobb a kicsik közül. Fantasztikusan kiegyensúlyozott, harmonikus és használható. Még mindig. Próbálják ki, jó lesz.

Mazda Mx-5 2005 Challenge Mazda Mx-5 2005 Challenge

A Totalcar értékelése:

Bevallottan kétszemélyes, remekül vezethető, kitűnően kiegyensúlyozott gép. Minden oldalról kerek, egy vérbeli roadster ilyen legyen.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:


h i r d e t é s

Totalcar áruház

olajszűrő
MAZDA 626 Station Wagon 2.0 DITD Kombi 1999-2002
1206 Ft
légszűrő
MAZDA 6 2.0 lépcsőshátú 2005-2007
4078 Ft
féktárcsa
MAZDA 3 1.6 DI Turbo Ferdehátú 2004-2009
22712 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Dealer’s tricks for beginners
How to sell your car: ten tips to get rid of your ride more quickly and easily.